Hogyan lassította le Netanjahu az internetet Izraelben

benjamin netanjahu izzad
Fotó: Ververidis Vasilis / Shutterstock

Izrael számára létfontosságú infrastrukturális reform zajlott 2015-ben, amely azonban félbeszakadt. Benjamin Netanjahu ugyanis magánál tartotta a médiaügyi minisztériumot, és már néhány nappal új kormányának felesketése után telefonon kirúgta Avi Bergert, a minisztérium igazgatóját, a reform legfőbb motorját. Slomo Filbert ültette a helyére, bizalmasát, a miniszterelnöki hivatal korábbi kabinetfőnökét.

Berger három hónappal korábban elkezdte Izrael internetes infrastruktúrájának átalakítását, modernizálását, amely elengedhetetlen volt az internetes adatátvitel minőségének és a sebességének világszínvonalon tartásához, de ezt az átalakítást Filber azonnal leállotta.

Filber megakadályozta a már előkészített új piaci szabályozást is, amely komoly versenytársakat vezetett volna be az ország legnagyobb távközlési cége, a Bezeq ellenében, s ezáltal lenyomta volna az izraeli fogyasztók számára az internet használatának költségeit.

Filber intézkedései nyomán jelentősen lelassult a nagy sebességű optikai kábelek telepítése, amelyek több millió izraeli számára jobb infrastruktúrát biztosítottak volna, olcsóbb és gyorsabb internetet, és garantálta volna Izrael képességét a globális versenyelőny fenntartására.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök beavatkozása miatt az ország évekkel lemaradt, kezdeti előnyét elvesztette, négy évvel később az internet sebessége Izraelben a globális átlag alá került, és az európai országok közül a legalacsonyabb lett. Egy tavaly nyári felmérés szerint a 70. helyre került 200 ország közül, s megmaradt a Bezeq monopóliuma.

Erről, mindannyiunk megkárosításáról szól a Netanjahuval szembeni 4000-es bűnügy – melyet a legsúlyosabbnak tekintenek a rendőrök és a jogászok –, ahol a kormányfő várhatóan vádemeléssel szembesül.

A vádak szerint a miniszterelnök a Bezeq tulajdonosának, barátjának, Saul Elovicsnak, hivatalával visszaélve kedvező üzleti feltételeket biztosított egy olyan adok-kapok ügyletben, ahol cserébe Elovics a tulajdonában lévő Walla híroldalon Netanjahut és feleségét kedvező színben tüntette fel. A Walla újságírói vallomásaikkal egyöntetűen alátámasztották a beavatkozást munkájukba, s a cserébe a Bezeqnek juttatott előnyöket is bizonyították.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.