Mondd, te kit választanál?

Izraeli magyarok politikai helyzetről folytatott rövid beszélgetésének voltunk fültanúi, melyet változatlan formában közlünk.

– Most először komoly gondot okoz a szavazás. Mi van, ha nem jut be a Merec? És elveszik az én értékes hangom? Gabainak nem adom, az összes többi meg nekem túlzottan jobb.

– Pontosítsunk egy kicsit. Miért érzed Beni Gantzot szélsőjobboldalinak?

– Ha nem is szélső, de sokban nem különbözik a Bibitől, csak – mint az Erec Nehederetben mondták tegnap – sokkal magasabb, és még nincs ellene vádirat.

– Nekem már ez is elég. Az Erec Nehederet helyett így fogalmaznék: nincsenek kiskirályi késztetései, egyenes, elvhű ember. Van olyan is, aki ellen nem is lesz vádirat, és itt a “még” szócska megfogalmazójának felelősségét kiemelném, mint aki a köztudatban azt a káros tévhitet erősíti, hogy politikus csak csaló lehet, ergo elnézhető, amit csinál, szavazni is lehet rá, hisz mind ilyen.

– Nagyon nehéz. Én eddig sem adtam még a Munkapártnak sem a szavazatomat, mindig Merec, de most mi lesz, ha kiderül, hogy hajszálon múlik a Ganz? Hagyjuk nyerni ezt a fasiszta bandát?

– Ehhez mit szóltok? Bibi a széljobbnak adja a gyerekeink oktatását, csak hatalmon maradjon. Ok, Bennet se volt egy matyó hímzés, de ezekhez a kahanista masztifokhoz képest szófogadó pincsikutya.

– Mondjuk ha Itamar Ben Gvir lesz az oktatási miniszter, lehet, hogy nem akarok majd itt lenni már annyira…

– Ezt a választási matekot Magyarországon sem láttam át soha. De forgatókönyvet ismerem. Megvesztegetni, szétaprózni. Ha az izraeli demokraták is bele fognak sétálni abba csapdába, amibe a magyarok, akkor egy ciklus múlva (ha győz) Bibiland is ugyanott fog tartani, mint Orbanisztán.

– Ha a Ganz-Lapid párossal csak annyival leszünk beljebb hogy a finkelsteinizmus eltűnik Izraelből, már megérte. Erre a konkrét feladatra kellene a szavazóknak koncentrálni, és nem baljobbozni, mert az ingoványos terep, ahol a humanizmus csak veszíthet. Lásd: Orbanisztán.

– Teljes erővel a Merecre szavazok. Erősítem a baloldalt, hogy a puha jobboldaliak világosan lássák, hogy van “szélsőbal” (Merec), baloldal (Munkapárt), tehát mivel Ganz és Lapid “közép” (valójában jobb, de Bibi átmosta az agyukat), rájuk szavazzanak, csökkentve így a jobboldali tömböt, győzelemre segítve ezzel a Bibi-váltó blokkot. Aztán a következő választásokkor majd leváltjuk ezeket a szürke magyarokat, és mivel a társadalom addigra kevésbé lesz szélsőjobb, megválasztunk magunknak valami addigra csillagként feltűnő, legalább Bibi-kaliberű balliberálist 🙂 És a Merecé lesz az oktatásügyi, az igazságügyi és a külügyi tárca 🙂

– Bibi a választók agyát mosta át. Ezzel kell számolnia annak, aki labdába akar rúgni. Be lett ígérve a túlvilági boldogság, nyolc szűz, örök manna, és a bármi, amit szíved kíván. Ezek után nehéz nyerni egy olyan szöveggel, hogy nincs is túlvilág, a szüzek meg egyébként is – a MeToo kampányon okulva – már nem hajlandóak szexuális rabszolgaságra, és még a mannát sem adják ingyen.

– Nekem a Kék-Fehérek túl macsók: a többi listához képest alig van benne nő, az első ötben meg egyáltalán. Aztán azt se felejtsük el, hogy a négyesfogatból három tábornok. Nem tudom, hogy ez jobb-e, mint ha politikusok lennének. Persze van tapasztalatuk az irányításban, értenek a biztonsághoz, de gondoljunk csak bele, hogy találkoztak-e már arabbal (a célkereszten kívül) vagy haredival (akik nem katonáskodnak) – pedig van elég ilyen állampolgár is Izraelben. Nem beszélve arról, hogy 30 év hadsereg után a civil életet, oktatást, egeszségügyet személyesen meg sem szagolták soha.

– Asszem abban egyetértünk, hogy ennek a tíz éve tartó, a megosztásra, a bizalmatlanságra, a gyűlölködésre épített rémálomnak véget kell vetni, különben hamarosan Erdogán, Orbán, Putyin világában találjuk magunkat. Pedig az izraeliek nem alattvaló személyíségűek, sőt. Viszont ha tovább rombolja a jogbiztonságot garantáló szervezetek hitelét, még oda is eljuthatunk. De ha a Likudtól innen szavazunk, akkor nagyjából mindegy, mert ezen az oldalon mindenki így látja.

Ha ma lennének a választások, melyik pártra szavaznál?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.