A Beér-Sheva-i Ben-Gurion és a Tel Aviv-i egyetemek kutatói figyelmeztetnek: a gázai egészségügyi feltételek Izraelbe juthatnak, és súlyos válságot okozhatnak.
A Gázai övezet katasztrofális infrastrukturális helyzete már ma bármelyik pillanatban súlyos fertőző betegségek megjelenését okozhatja, melyeket nem tud megállítani bármilyen magas és mély határkerítés sem – idézte a tudósok dolgozatát a Ynet.
Úgy vélik, ebben az esetben arra lehet számítani, hogy a kétségbeesett gázaiak ezrei a határhoz mennek segítségért, és katonai eszközökkel nem lehet úrrá lenni egy ilyen helyzeten. Ez nem erőszakos tüntetés lesz.
A Ynet kezébe került, a tudósok tanulmányában felvázolt forgatókönyv szerint a járványok és a fertőző betegségek nyomán a palesztinok ezrei arra kényszerülhetnek, hogy elmeneküljenek otthonukból, és az izraeli határ mentén gyülekezzenek, hogy orvosi kezelésért könyörögjenek és megpróbálják megrongálni a kerítést.
„A gázai egészségügyi és környezeti helyzet folyamatos romlása lehet
(Izrael számára) a legnagyobb fenyegetés, mert Izrael szenved majd elsőként a következményektől” – áll a tanulmányban.
„A Gázai szennyvízcsatorna-rendszer, a vízellátó rendszer és az egészségügyi rendszer összeomlása fertőző betegségek kitöréséhez vezet, amely várhatóan kétségbeesett tömegeket eredményez, amely Izrael határait keresi majd, vagy a biztonsági kerítésen belül vesz részt a tömeges erőszakban” – vélekednek.
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt években a Gázai szennyvízrendszer fenntartásának elmulasztása már zavart okozott Askelon tengervíz sótalanító telepén, beszennyezte a Zikim tengerpartot, és kárt okozott Sikma víztározóban – mindezek Izrael területén vannak.