74

Fotó: Forbát Dia

Ülök a képernyő előtt és sírok. Mi ez? Elcsukló hangon mondom Rafinak, hogy hívja az apját, mert már megy a műsor. Drort nem érdekli a dolog, és a kedvünkért sem hajlandó a laptop elé ülni az év egyetlen napján, amikor Rafival tévét nézünk, helyette azzal viccelődik, hogy megérett az idő arra, hogy a Herzl-hegyen a helyszínen nézzem végig az eseményt. A tizenkét láng meggyújtásáról lemaradok, mert Nadavot viszem aludni, de a haderők közötti zászló átadást-átvételt már látom. Az állam 74 éves, és én már lassan tíz éve minden évben megnézem a közvetítést. Nem tudom, miért olyan megható ez a zeneileg a magyar középiskolai szalagavatók színvonalán, vizuálisan pedig az augusztus 20-i tűzijáték és egy rossz musical keverékének szintjén megrekedt tekesz. De valamitől mégis működik.

Tetszik, hogy a mozgássérülteké a mai ünnep, és hogy a kerekesszékesek és downosok mellett táncoló időseket is látni a képernyőn. Tetszik, hogy a miniszterelnököt (újra) mint egyszerű meghívottat mutatja a kamera a fiával (igaz, többször is), és tetszik Sarit Hadad. Az ünnepség csúcspontja az a rész, amikor a zászlóvivők figurákat mutatnak be, kár, hogy az idei évben ez a rész kevésbé hangsúlyos. Még emlékszem a korábbi évekből Herzl szakállára, a nagyítóra és Ben Gurion arcmására, de sajnos idén leragadtak a menóra – Dávid-csillag – Caha”l-jelvény háromszögben, ami mellé még befért a “kinyújtott kart érintő kar” szimbólum is, amiről a két cinikus szpíker is megállapítja, hogy lehetetlen felismerni. A tűzijátékot idén hang nélkül lőtték fel a poszttraumás stresszben szenvedő katonákra és másokra való tekintettel. Bízom benne, hogy az állam más tekintetben is nagyvonalú velük.  

Másnap iskola- és óvodaszünet, úgyhogy családi programra készülünk a Szilo nevű kávézóban, amely kerthelyiség is a régi vonatsínek és a gyümölcslevet áruló micologhoz közel. Délelőtt 11-re hirdették meg a bulit, fél egykor éppen időben érkezünk a kezdésre. Hat fiú haredi jelmezben járja a debkát, a palesztin esküvői táncot. Bizarr látvány, hogy zsidók arab zenére a harediektől ismerős mozdulatokkal tesznek, de csak azután kezd igazán forróvá válni a hangulat, hogy a nézők is bekapcsolódnak. Vallásos-telepes fickók arab táncot tanítanak Izrael állam függetlenségének napján Jeruzsálemben, ez már valami. Rafi és én is táncolunk. Multikulti a Közel-Keleten. Este érkezik a hír, hogy Eladban este nyolc óra után a park mellett két arab fejszével lemészárolt három zsidót, majd elmenekültek a helyszínről. Elkezdődik a gyilkosok utáni három napos hajsza.

De nappal még tart az ünnep, átugrunk a közeli Gan ha-paamonba, amit az ünnepre megszálltak a sütögető családok. A gyékényeken és műanyag székeken, kempingasztalok mellett üldögélő asszonyok mellett a férfiak húsokat forgatnak a rácsokon, hogy a szén hője minden oldalukat átsüsse, alig látni a füsttől. A Teatron ha-karon épületei felé tartunk. Az eredetileg vasúti kocsiban üzemelő bábszínház három hónappal ezelőtt költözött be az új épületébe. Harminc méterre az utolsó kebabos állványtól érkezünk meg a helyszínre: a három csupa-üveg kockaépület – a jegypénztár, kiállítótér és fogadótér – észrevétlenül veszik el a teret a környező parktól. A színházterem két szinttel alattunk. Sajnos nem készültem termopulcsival, ami nagy hiba: úgy hűtik a nézőteret, mintha ezen múlna az előadás sikere. Rafinak tetszik a műsor, a történet tanulsága is átmegy, minden szép és jó, csak ne kéne annyira fázni közben.

- Hirdetés -

Mire végzünk, a parkban feltámad a szél, de a felhők között kibukkanó Nap felmelegít. A munkahelyemen is hűtenek már, vagy inkább fagyasztanak, pedig ha nem tennék, pont jó lenne a hőmérséklet, de ami nekem pont jó, az az izraelieknek meleg, sőt, fullasztó, és levegőtlen helyiségben nem lehet dolgozni. Hűtőszekrényben viszont lehet, szerintük. Úgyhogy újra téli ruhában ülök az irodában, ahol a hőmérséklet úgy lecsökkent, hogy télen ilyenkor már biztosan bekapcsolnák a fűtést.

Dror a héten többször is arra biztatott, hogy a passzív-agresszívból hagyjam meg az agresszívot, és kamatoztassam az élet több területén: ha takarítunk, mondjam meg neki egyenesen, hogy melyik munkát csinálja meg ő, illetve ha azt akarom, hogy Rafit elvigye a barátja iskola után, akkor kezdeményezzek, és hívjam fel én a kiszemelt anyukát, ha az első nem kapható erre, akkor szép sorban a többit. Agresszívnak lenni energiát követel, de azért hallgatok a jó szóra, és megfogadom, hogy ezentúl ki fogom mutatni a fogam fehérjét, mint a sünhal a Jeruzsálemi Akváriumban. 

- Hirdetés -