Benjamin Netanjahu politikai túlélése érdekében beemelte az izraeli politika elfogadott áramlatai közé a nyíltan rasszista kahanistákat, az Ocma Jehudit-ot, vagyis a Zsidó Hatalom pártot. Ezzel előhozott egy régi politikai végrendeletet, melyet egy egyszerű izraeli holokauszttúlélő asszony hagyott, amit lánya, Noemi Schory filmrendező és producer megírt a Háárecnek:
Amikor megtudtam, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök javaslatára az Ocma Jehudit pártot a Bait Hajehudi párthoz csatolják, hirtelen 1984 júniusa jutott eszembe, amikor Meir Kahanét beválasztották a Kneszetbe.
Édesanyám, Izsák Judit holokauszttúlélő, aki azelőtt soha nem lépett a nyilvánosság elé, akkor úgy érezte, hangot kell adnia mélységes megbotránkozásának, legalább egy olvasói levél keretében, amelyet az Izraelben magyarul megjelent napilaphoz, az Új Kelethez juttatott el. Ezen a héten megtaláltam az eredeti levelet:
Emlékszem édesanyám 35 évvel ezelőtti izgatottságára. Sok ismerőse és barátja nem volt hajlandó aláírni a levelet. Végül hét összegyűjtött aláírással küldte el, és elmesélte nekem a durva szóbeli és írásbeli reakciókat.
Ezen a héten a papírjai között két hosszú, részletes gyűlölködő levelet is találtam, melyeket most nyitottam ki először. Elfojtásunk útjai csodálatosak. Még most sem sikerült végigolvasnom őket.
Édesanyám Magyarországon született (Erdélyben, ami a háború után Romániához került), deportálták otthonából, és szülővárosa utcáin vitték az Auschwitzba tartó vonathoz, szomszédai szeme láttára, akik otthonaik függönyei mögé rejtőztek meglapulva, mintha csak egy szokásos felvonulás lett volna.
Pünkösd vasárnapja volt, a templomok harangjai kísérték a vasútállomáshoz. Átvészelte Auschwitzot, ahol jobb karjára az A13411 számot tetoválták, Bergen Belsent, Mecklenburgban a repülőgép-alkatrészeket készítő üzemet, és a halálmenet után, Theresienstadtban szabadult fel. Édesanyját, nagybátyjait, nagynénjeit, a család idősebb generációját meggyilkolták.
Végül visszatért a szülővárosába, egy kifosztott házba, és a szomszédok csodálkozva néztek rá, attól féltek, hogy a hazatértek visszakövetelik a tulajdonukat. Megtapasztalta az üldöztetést, a gyűlöletet és a közömbösséget, de nem volt hajlandó általánosítani sem a magyarokról, sem a németekről. Elutasított minden diszkriminációt, nem annak ellenére, hanem éppen amiatt, amit átélt.
Édesanyám válasza akkor, és azóta is, magától értetődőnek tűnik számomra. De noha meg kellett volna történnie, az Ocma Jehudit (Zsidó Hatalom) párt bevonása, nyíltan rasszista álláspontjuk ellenére sem váltott ki sokkot, néhány, a választási kampánnyal összefüggő politikusi megnyilvánulás és újságcikk kivételével.
Harmincöt év telt el, de olyan, mintha ma írták volna a levelet. Három héttel a levél feladása után megállt édesanyám szíve, és 65 évesen meghalt. A héten elküldtem ezt a levelet a gyermekeimnek. Számomra ez az ő végakarata.
