Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel az Egyesült Államok hivatalosan elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

A Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott tárgyalásai után a Fehér Házban tartott rövid ceremónián az Egyesült Államok elnöke hangsúlyozta, hogy bármilyen jövőbeni közel-keleti béke-megállapodásnak biztosítania kell Izrael jogát az önvédelemre. 

Rövid beszédében Donald Trump “megvetendőnek” minősítette a Tel-Aviv közelében történt hétfőn hajnali palesztin rakétatámadást. Mint fogalmazott: ez a támadás is bizonyíték arra, hogy Izraelnek milyen komoly biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie.

“És ma történelmi cselekedetet hajtok végre, hogy segítsem Izrael képességeit az önvédelemre” – mondta az amerikai elnök, aki különösen meleg szavakkal szólt Izraelről, magát és családját a zsidó állam régi barátjának mondta, Netanjahu kormányfőt pedig a becenevén szólította. 

Benjámin Netanjahu azt hangoztatta, hogy bár Izraelnek eddig is sok barátja volt a korábbi amerikai elnökök sorában, de Donald Trumphoz egyikük sem mérhető. Donald Trump “megígérte, és megcsinálta” – fogalmazott Netanjahu a Golan elismerésére utalva. 

donald trump benjamin netanjahu golan-fennsik usa1
Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Az izraeli kormányfő a Hamasz rakétatámadásaira utalva leszögezte: “Izrael ezt nem fogj tűrni”. Majd hozzáfűzte: kormánya minden lépésre kész népe és állama védelme érdekében.

Benjámin Netanjahu lerövidítette amerikai útját, és az aláírási ceremónia után azonnal visszaindult Izraelbe. Kedden még beszédet mondott volna a legbefolyásosabb amerikai Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött háromnapos tanácskozásán és  a Trump-házaspár állami vacsorát adott volna a tiszteletére. 

donald trump benjamin netanjahu golan-fennsik usa2
Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Az AIPAC tanácskozásán hétfőn mondott beszédet – mások mellett – Mike Pence amerikai alelnök és Beni Ganz izraeli tábornok, aki a pár hét múlva tartandó izraeli választásokon Netanjahu legesélyesebb kihívója. 

Mike Pence kifejtette, hogy a Hamasz rakétatámadása azt bizonyítja, a gázai szervezet “nem partner” a békéhez. Az alelnök terrorista szervezetnek minősítette a Hamaszt, és azt hangoztatta, hogy célja Izrael elpusztítása. “Az Egyesült Államok soha nem fog a terrorista Hamasszal tárgyalásokba bocsátkozni” – hangsúlyozta Pence. 

donald trump benjamin netanjahu golan-fennsik usa3
Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

A legerősebb ellenzéki pártot vezető Ganz elsősorban az izraeli belpolitika problémáit elemezte az AIPAC-konferencián, de fontosnak tartott leszögezni azt is, hogy “szükség esetén” nem habozna erőt alkalmazni Irán ellen. Ganz “Izrael igazi partnerének és szövetségesének” nevezte Donald Trumpot.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.