Az izraeli központi választási bizottság csütörtök éjjel közzétette a végleges választási eredményeket, miután megszámlálták a katonák szavazatait is.
Eszerint harminchat mandátuma lesz a százhúsz tagú kneszetben a Benjamin Netanjahu vezette jobboldali Likudnak, és eggyel kevesebb, harmincöt a Beni Ganz vezette Kék-Fehér centrista pártnak.
Nyolc parlamenti helyet szerzett a keleti vallásos zsidókat tömörítő Sasz párt, és a katonák szavazatai nyomán eggyel csökkent az ultraortodox askenázi zsidók Egységes Tóra Pártja képviselőinek száma, ők csak heten lesznek.
Az arab Hadas-Taal párt hat honatyát küldhet a törvényhozásba, a szociáldemokrata Munkapárt szintén, noha a Munkapárt képviselői az előző izraeli parlamentben huszonnégyen voltak. Avi Gabájt, a párt elnökét visszavonulásra szólította fel a párt titkára, és várhatóan hamarosan új elnököt választanak a számukra különösen lesújtó eredmény után.
Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű jobboldali nacionalista pártja öt helyet harcolt ki magának, és ugyanennyit kapott az új, elsősorban a telepeseket képviselő Egyesült Jobboldal nevű párt.
Négy-négy helyet szerzett Mose Kahlon centrista Mindannyian (Kulánu) pártja, a baloldali liberális Merec, és a Raam-Balad nevű arab párt is.
A végleges adatok nyomán megmaradt a jobboldali-vallásos tömb korábbi előnye, 65:55 lett javukra az arány a parlementben.
Végül hajszál híján, alig elmaradva a 3,25 százalékos bejutási küszöbtől, nem politizálhat a következő, huszonegyedik kneszetben Naftali Bennet és Ajelet Saked Új Jobboldal nevű, néhány hónapja alakult jobboldali pártja. Ők a szavazatok újraszámlálását követelik, arra hivatkozva, hogy a választási bizottság honlapján különböző időpontokban különböző adatok jelentek meg, amit az illetékesek technikai hibával magyaráznak.
A panaszok miatt a szavazatok egy részét csütörtök este újraszámlálták, ellenőrizték, valamint kijavították a számítógépes adatrögzítés hibáit, és csak ezt követően jelentették be a választási bizottság a végső eredményeket.