Gyerekek a Holdon!

A Beresit (Genezis) szondának nem sikerült épségben a Holdra szállnia. Sikeres kilövés, három hét űrutazás, gravitációs manőver és néhány szelfi után az utolsó pillanatban elromolhatott valami, és a szonda a Hold felszínére zuhant.

Earth_seen_from_the_Moon
Petr Ginc: A Föld látképe a Holdról, 1943

Így is csodálatos teljesítményt értek el az izraeli kezdeményezők, a non-profit Space IL alapítói, akik nem adták fel álmukat, hogy egy kisméretű, aránylag olcsó szondát küldjenek a Holdra, és erre nem csak a tudományt, az Izraeli Légi Ipar (IAI) és a Nasa tudósait, de a filantrópiát is maguk mellé állították. A siker, hogy a célhoz ennyire közel kerültek elsősorban azonban az ész és a merészség diadala, és a következő generációnak – a mai gyerekeknek – átadandó üzeneté, hogy semmi sem lehetetlen, kemény munkával és tudással megvalósíthatjuk álmainkat, és ezzel egy lépéssel előbbre segítjük az emberiséget.

Ezért volt tele a yehudi irányítóközpont a résztvevők, meghívottak gyerekeivel, ezért látott vendégül csak gyerekeket Reuven Rivlin államelnök a rezidenciáján, hogy együtt nézze velük a Beresit Holdraszállását. Ezért nem feküdt le időben Izraelben aznap este egyetlen gyerek sem (na jó, többen bealudtak, mert nem bírták kivárni az éjjel fél tizenegyet), és ezért vett részt a SpaceIL programban az elmúlt öt év során közel egymillió gyerek korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül.

Ezért jutott eszembe a Beresitről Peter (Petr) Ginc, aki a fenti képet rajzolta. Ezen a Föld látható a Holdról nézve. A rajz a prágai gettóban készült 1943-ban. Peter Ginc egy tehetséges fiatal prágai zsidó fiú volt, akit a gettó után 14 éves korában Theresienstadtba hurcoltak, majd 16 éves korában Auschwitzban elgázosítottak. Ginc kiemelkedően tehetséges, mindig tudásra vágyó fiatal fiú volt – és maradt mindörökre. Szorgalmasan tanult, a lágerben újságot szerkesztett és adott ki, naplót és verseket írt, rajzolt. Rajza, a „Holdnézet” alkotásainak kiemelkedő darabja.

Peter Ginz története megihlette az első izraeli asztronautát, Ilan Ramont is, aki a rajz másolatát kikérte a Jad Vasem múzeumból, és magával vitte a Columbia űrsikló 2003-as, tragikus kimenetelű útjára.

A SpaceIL facebook oldalán pedig a Beresit utolsó fényképe látható a Holdról, rajta a felirat: „Ne adjátok fel az álmokat!”

A képen a következők lehetnek: éjszaka

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.