Az Arab Liga havonta százmillió dollárral támogatja a Palesztin Hatóságot

Palesztin Hatóságnak folyósítandó százmillió dolláros havi segélyről döntöttek az Arab Liga vasárnap Kairóban tartott külügyminiszteri konferenciáján.

Az erről szóló közlemény a döntést a Palesztin Hatóságra nehezedő „politikai és pénzügyi nyomással” indokolja. Az Arab Liga tagországainak külügyminiszterei közös közleményükben leszögezték azt is, hogy nem fogadnak el semmilyen olyan, a palesztinokat érintő határozatot, amely szembemegy a korábban ratifikált nemzetközi egyezményekkel.

A külügyminiszterek felszólították a nemzetközi közösséget, szerezzen érvényt az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2334-es határozatának, amely elítéli Izrael telepespolitikáját. A konferencián felszólalt Mahmúd Abbász palesztin elnök is, aki az arab összefogást sürgette.

Izrael februárban több mint 138 millió dollárt (mintegy negyvenmilliárd forintot) tartott vissza a Palesztin Hatóság számára beszedett vámjövedelmekből, mert a ciszjordániai palesztin vezetés e pénzből az izraeliek ellen elkövetett merényletekben meghalt palesztinok családtagjainak is juttatott.

Az április 9-i választásokon újra többséget szerzett Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a választási kampányában azt ígérte, hogy ha folytathatja a kormányzást, akkor annektálni fogja a ciszjordániai zsidó telepeket. Netanjahu vasárnap kezdte meg a kormányalakítási tárgyalásokat.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.