A Szentély lerombolásakor Rómába hurcolt és Titus diadalívében megörökített hétágú gyertyatartó pontos mását hozza Izraelbe egy kis német csoport.

A keresztény fiatalok által megálmodott Menóra projekt célja szimbolikusan visszaszolgáltatni valamit abból, amit a rómaiak, majd pedig a pápát reprezentáló Róma és a kereszténység elvett a zsidó néptől.

A Menóra mása: 120 kg, 150 cm.

Nem az eredeti, sértetlen Menóra újraalkotása volt a cél – olvasható a projekt honlapján –, hanem a Titus diadalívén ma is látható verzió reprodukálása. Jelezve ezzel, hogy az elmúlt kétezer év holokausztban tetőző tragédiáját nem lehet semmissé tenni.

„Egyfajta bocsánatkérés ez. Azokért a megbocsájthatatlan bűnökért, melyeket népünk és a kereszténység a zsidóság ellen elkövetett – mondja Aviva, a Jom HaSoá és Jom HaAcmaut közötti napokra tervezett esemény kedvéért Izraelbe zarándokló nővérek vezetője –, másfelől pedig elismerő tisztelgés a keserves üldöztetésből megmeneklüt zsidóság előtt.”

„A rend alapítója, Basilea Schlink már a náci Németország éveiben, a szöges ellentétben álló körülmények dacára is a zsidóság eljövendő fényes jövőjét hirdette – a Bibliára alapozva.”

Az Aviváék által képviselt németországi szerzetes csoport, a Mária Nővérek Evangélikus Rendje különösen szívén viseli a projektet, és sokat tett megvalósításáért.
„A háború utáni években alakult rendünk vezérgondolata a romokból újat építő isteni gondviselés. – folytatja Aviva. – Egyik fő tevékenységünk a holokauszttúlélők segítése, valamint Izrael Államért és a zsidóságért mondott rendszeres ima.”

A félmillió sekel (40 millió Ft) értékű Menóra elkészítése másfél évig tartott. A több tízezernyi német család pénzadományából és ékszereiből készített, arannyal bevont műalkotás Peszach idején érkezett Rómába. Titus diadalívénél a város vezetése leállíttatta a forgalmat, amíg a csoport egy jelképes szertartás keretében „visszavette Rómától” a hétágú gyertyatartót. Az egykor diadalmenetben elhurcolt Menóra replikája most ugyanazon az útvonalon érkezik vissza Jeruzsálembe.

Jelenleg Görögörszágban jár az arany gyertyatartó. Az újabb behajózás után vasárnap du. 4 órakor érkezik a haifai kikötőbe, s onnan folytatja majd útját Jeruzsálembe. A tervek szerint az óváros zsidó negyedében, a Templomhegy közelében lesz elhelyezve.

https://www.youtube.com/watch?v=7oD6VAeujh8&feature=youtu.be

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSYnet