Amir Perecet választották a baloldali szociáldemokrata Munkapárt élére Izraelben a kedden rendezett pártbeli előválasztáson – jelentette az izraeli média kedd este.
A párt szavazásra jogosult tagságának 45,6 százaléka adta le voksát, s közülük 46,7 százalék Amir Perecet vélte a legalkalmasabbnak arra, hogy vezesse a Munkapárt szeptemberi parlamenti választási kampányát. A veterán politikus ezzel két fiatalabb jelöltet utasított maga mögé, Itzik Smulit és Sztav Safírt.
A poszton Avi Gabaj helyébe lépő, 67 éves Perec 2005-től 2007-ig egyszer már betöltötte a pártelnöki tisztséget, s Ehud Olmert kormányában védelmi miniszter volt ezekben az években.
A Munkapárt az idei április 9-i parlamenti választásokon mindössze hat képviselőjelöltjét tudta bejuttatni a 120 tagú kneszetbe, az addigi birtokolt tizenhárom mandátumhoz képest. Perec tizenöt parlamenti hely megszerzését ígérte a párt vezetéséért folytatott kampányában.
Amir Perec várhatóan újabb baloldali és centrista szereplőket próbál megnyerni a közös induláshoz a következő, szeptemberi választásokon, s a Háárec című újság honlapja szerint több volt tábornokkal és politikussal kívánja bővíteni csapatát.
A múlt héten előválasztást rendezett a baloldali liberális Merec párt is, amely szintén új vezetőt állított a mozgalom élére az áprilisban csak négy mandátumot szerző Tamar Zandberg helyett. Ezt a pártot a vállaltan meleg politikus, Nicán Horovic (Nitzan Horowitz) vezeti az őszi megmérettetésen.
A szeptemberi választásokra készülve Ehud Barak is pártot alapított, amely szintén a baloldali és a centrista szavazótábort kívánja megszólítani. Barak kedden bejelentette, hogy semmilyen körülmények között sem fog belépni egy Benjamin Netanjahu vezette kormánykoalícióba.
Izraelben a pártok a szeptember 17-re kiírt következő előrehozott választásokra készülnek, miután az április 9-i előrehozott választások után Benjamin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, viszont többséget szerzett a kneszet föloszlatásához, és ezzel megakadályozta, hogy más politikus próbálkozhasson egy többségi kabinet megteremtésével.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója