Izrael enyhített a Gázai övezetet sújtó blokádján, lehetővé téve az eddiginél több palesztin üzletember és kereskedő számára az övezet elhagyását – közölte pénteken az Izraellel kapcsolatot tartó palesztin összekötő hivatal.
A hivatal szerint több mint 5000, 25 éves vagy annál idősebb üzletember és kereskedő kaphat kilépési engedélyt. Az eddigi korlátozás értelmében 4000, 30 éves vagy annál idősebb vállalkozó és kereskedő részesülhetett ilyen engedményben.
Az izraeli hatóságok egyelőre nem reagáltak.
A palesztin hivatal szerint az engedélyek mostantól hat hónapra érvényesek az eddigi három helyett. A kereskedők mindennap elhagyhatják az övezetet, és éjszakára is maradhatnak Izraelben vagy Ciszjordániában.
A palesztin szervezet egy meg nem nevezett vezető tisztségviselője szerint az egyezményt Egyiptom közvetítésével sikerült tető alá hozni. Benjamin Netanjahu kormányfő szóvivője nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
Az övezetet irányító Hamász palesztin radikális iszlamista szervezetet Izraelen kívül az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván. Izrael a Hamász 2007-es hatalomra jutása óta tartja blokád alatt Gázát. A blokádot Egyiptom is támogatja. Mindkét ország biztonsági aggályokkal indokolja az intézkedést.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója