IDF: Az elgázolt katonák nem az előírásnak megfelelően jártak el

A Hizma ellenőrzőpont közelében lévő útlezárás helyszíne, szombat - fotó: Izraeli Tűzoltóság

A gázolásos incidens vizsgálata – amelyben öt katona közepesen és enyhén megsebesült – megállapította, hogy az egység anélkül közeledett az úthoz, hogy biztosította volna magát, és az egyik katona zseblámpája fedte fel őket. A katonák az általuk használt védőfelszerelésnek köszönhetik az életüket – írta a Haaretz.

Azok a katonák, akiket szombat este a Hizma ellenőrzőponton elkövetett gázolásos merényletben megsérültek, nem az eligazításokban előírtak szerint jártak el, az út mellett láthatóak voltak, és a velük lévő nyomolvasó (gasas) lámpájának fénye fedte fel őket – ezek a fő megállapításai a hadsereg által végrehajtott vizsgálatnak. Az incidensben két katona közepesen, három pedig könnyebben megsebesült. A merénylet végrehajtásának gyanújával letartóztatott palesztin annak a Muhammad Ali Dar Adwannak (23) a testvére, akit áprilisban izraeli katonákkal folytatott összetűzés során lőttek le a Qalandiya menekülttáborban.

A vizsgálat megállapításai szerint, bár a katonai egység két napos eligazítást kapott az őket érhető támadási kísérletek lehetséges forgatókönyveiről, mégis saját maguk biztosítása nélkül közelítették meg az út melletti területet. A vizsgálat megállapította, hogy az erő kudarcot vallott az incidensben, és hogy a tisztek és a katonák nem számoltak azzal a lehetőséggel, hogy megpróbálják elgázolni őket. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a katonák életét az általuk használt védőeszközök mentették meg.

A gázolást megelőzően a katonák értesítést kaptak egy közelben lévő kődobálásról, mire a Hizma ellenőrzőpontnál szolgáló század parancsnoka öt katonával és egy nyomolvasóval a helyszínre indult. Utólag kiderült, hogy a kődobálásnak nem volt semmi köze a későbbi gázoláshoz. A hat katona arra oda érkezett, ahol a nyomkövető azonosította a kődobálás helyszínét. A hadsereg szerint ebben a fázisban a terrorista észrevette a nyomolvasó lámpáját, ami felfedte a többi katonát, feléjük hajtott, és gázolt, öt katona sérülését okozva – köztük a század parancsnokát és a nyomozót.

A közepesen súlyosan sérült századparancsnok közvetlenül a merénylet után jelentette a gázolást, a támadó gépkocsi típusát és a helyszínről való menekülés irányát. A környék átfésülése során megtalálták a gázolással gyanúsított autót, benne a letartóztatott sofőrrel és a szüleivel. A járműben megtalálták a sérült nyomolvasó lámpáját is.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSHaaretz