Először Mose Bogi Jaalon pattan katonásan a tornaterem rögtönzött színpadára alig 58 nappal a sorsdöntő, megismételt szeptember 17-i választások előtt. Elmondja, amit már sokat hallottunk, hogy a Kék–Fehér vezetői azért szövetkeztek öt hónappal ezelőtt, mert nem bírták tovább nézni a vezetési válságot. Értsd: Bibit, vagyis hogy megmentsék a hazát.
Kormányzati alternatívát akarnak nyújtani, hogy véget vessenek a világnak, amelyben már több éve minden azért történik, hogy Netanjahu megússza a bíróságot és a börtönt, ahol az ő megmentéséről szól a kormányzó Likud politikája – mondja.
„Nem akarunk medinat halachát” – vagyis vallási törvények vezette államot – mondja, s hangsúlyozza, hogy a párt alapító programnyilatkozatában nem a „csak ne Bibit” szerepel, hanem jelzik az évek óta egyre akutabbá vált válsággócokat, és egyenként bemutatják rájuk megoldási javaslataikat.
Azért rendesen jelen van a „csak ne Bibi” hangulat a teremben, s Bogi is sorolja: személyes ügyekkel és kisszerű veszekedésekkel foglalkozik ahelyett, hogy a valódi bajokkal törődne. És a médiába ültetett Bibi-emberek állandó célozgatásaira és vádjaira ő is leszögezi: rendben a Kék–Fehér vezetői körében az egység, mind támogatják a rotációt, Jair Lapid is kiváló miniszterelnök lehet, hiszen már rég sokkal több politikai gyakorlata van, mint Bibinek volt a kormányfői székbe kerülésekor, minden más a Netanjahu-féle propagandagépezet terméke.
Ekkor jön Jair Lapid (a mi kutyánk kölyke, rendes magyar zsidó).
Először köszönetet mond mindenkinek – ő nem kibucnyik, meg katona-ember, mint elődje, aki ezt elfelejtette, látszik rajta a gyerekszoba. Külön köszönti Modiint, mint pártjuk alapvető szavazóbázisát, a várost, ahol szinte mindenki katonáskodik, dolgozik és adót fizet.
„Nincs mese, mi visszük vállunkon az államot és nincs más választásunk, mint szavazni” – hangsúlyozza a szeptemberi voksolás fontosságát. Ekézi egy darabig a Netanjahu kormányt, amely semmit sem csinál sem a Gáza mellett élőkért, sem a többi akut kérésben. „Csak kivárják a másnapot, hogy elmúljon a felháborodás.” És ismét előkerül a budapesti gettó, ahol édesapja és Beni Ganz édesanyja egy házban volt. Könyve szerint ez a Géza utca 7- ma Garibaldi utca. Márpedig az a gettón kívül volt, egy külső csillagos ház volt – én csak tudom, a nagymamám is ott volt – de ezt az apró pontatlanságot könnyes szemmel elnézem neki.
És ezen egykor együtt rettegő gyermekek nevében is fölteszi a legdrámaibb alapkérdést: „Vajon itt maradnak-e gyermekeink egy Netanjahu-féle országban?” Mert ők, a gettóbeli gyerekek gyermekei, azt szeretnék, hogy az unokák, vagyis az ő gyerekeik maradnának.
Kérdésekre válaszolva a programjukról is megtudunk elég sok mindent. Tilos egyoldalú lépéseket tenni a palesztinok felé, nem lehet megbízni senkiben, csak saját katonai erőnkben. Azért néhányan vitatkoznak vele, hogy a Kék-fehér baloldali, mire azt feleli, hogy a baloldal is legitim, szemben a mai kurzus ezt állandóan megkérdőjelező, őket árulónak beállítani próbáló propagandájával, bár ő nem ért egyet velük.
Kérdésre felelve bejelenti, hogy kormányra jutásuk esetén törvényt hoznak a nemi átnevelések megtiltására, s az aggodalomra, hogy Bibiék majd megpróbálják elcsalni a választásokat közli, hogy kilencezer megfigyelőjük lesz a választási bizottságokban – nincsenek illúzióik.
A vádra, hogy vérszegény a kampány, csatára, vélemény-hangoztatásra szólítja fel a jelenlévőket, és leszögezi, hogy szükségük van minden önkéntesre és minden magán Facebook megosztásra, mert nincsenek olyan pénzügyi eszközeik, mint Netanjahunak, aki a vízcsapból is folyik, ki tudja miből. Ezt talán majd egy következő rendőrségi nyomozás fogja kideríteni – teszi hozzá. Azt is panaszolják a jelenlévők, hogy nem hallani Ganzot. Erre azt feleli, hogy pedig folyamatosan kampányol ő is, a médiában is rengeteget szerepel, de halk és megfontolt, nincs semmit botrányos a megnyilatkozásaiban, ez nem érdekes, noha pont erre van szüksége az országnak a botrányról botrányra botorkáló Bibi, az állandó drámák után.
Egyértelműen kijelenti, hogy az ultraortodoxok testvéreink, legalábbis ha dolgoznak és katonáskodnak. És mivel alapvetően a többiek is azok, ezért olyan törvényekre van szükség, amely lehetővé teszi legalábbis munkába állásukat a közismereti tárgyak, angol és matematika kötelező oktatásával. „Tilos, hogy ez a vita gyűlöletté váljon, de vitatkozni kell, mert nem fogjuk tudni eltartani őket” – már csak egyre növekvő számarányuk miatt sem.
Aztán szóba kerül az állandó hazugságterjesztés, pl. a vezetők közötti veszekedésekről, a megosztottságról, és hogy miként lehet az egyre jobban Netanjahu uralta médiában küzdeni ellene. Leszögezi, hogy a Likud terjeszti ezeket a hazugságokat, mert retteg a Kék-fehértől, amely pár hónap alatt a semmiből 35 mandátumot szerzett. És itt megint felszólít mindenkit, hogy saját köreiben cáfoljon, mert más módszer nincs, viszont az emberek nem hülyék, és megértik, hogy miért terjesztenek efféle szövegeket folyamatosan.
Aztán bejelenti, hogy a szeptemberi választások után a legvalószínűbb a Kék-Fehér–Netanjahu nélküli Likud–Liberman kormány felállása.
És végül a tanulság: a teremben lévők a következő hónapokban saját köreikben úgy segítsék a pártot, hogy szeptember 18-án reggel azt mondhassák maguknak: én okoztam a változást, mindent megtettem, és sikerült.
Ámen.
Újságíró
