Az egyet nem értés, a politikai szembenállás gyakran vezetett és vezet ma is a világon sokfelé ellenségeskedéshez, harchoz, háborúhoz. De léteznek vértelen, ám hasonlóan hatásos eszközök is. Ezek egyike a BDS-sel rövidített “viselkedéscsomag” (Boycott, Divestments, Sanctions), ami már mozgalomként jelenik meg, és amelynek elszenvedője most éppen Izrael.

Vége a nyárnak

Szokás szerint idén is az őszi ünnepek alatt rendezték meg Izrael egyik legrangosabb nemzetközi kulturális eseményét, a Haifai Nemzetközi Filmfesztivált. 25 évvel ezelőtti megalapítása óta a fesztivál szervezői első ízben voltak képtelenek egyetlen nemzetközileg elismert, ismert művészt is meghívni a fesztivál vendégeként. Sajnos ez a helyzet ma már nem meglepő, sőt általánossá vált Izraelben. A nyáron megrendezésre került Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválra meghívott hírességek is mind visszamondták a meghívást, mert nem tartották „megfelelőnek az időzítést” ahhoz, hogy Jeruzsálembe utazzanak. Legtöbben még csak nem is a BDS-re hivatkoztak, „csak” arra, hogy a Jeruzsálemmel kapcsolatos amerikai deklaráció igen közeli időpontja politikai állásfoglalássá változtatná a részvételüket, ezt pedig nem vállalták. A haifai fesztivál igazgatója, Pnina Blayer pedig így nyilatkozott: „Nem kell ehhez BDS, elég ha a televízióban vagy fényképen látják külföldön, hogy mi zajlik országunk határai mentén és a szomszédos országokban. Ma sokkal nehezebb külföldi vendégeket megnyerni arra, hogy eljöjjenek.”

Az idei nyáron történt az is, hogy Lana Del Rey lemondta izraeli fesztiválszereplését, annak ellenére, hogy előtte többször – meggyőzően és intelligensen – kiállt amellett, hogy nem fog, mert nem szükséges a BDS nyomásának engedni. Még fájóbb azonban az a hír, hogy Itay Tiran, valószínűleg minden idők egyik legfontosabb és legtehetségesebb izraeli színházi és filmszínésze bejelentette: végleg elhagyja Izraelt és Németországba költözik. „Reggel felkel az ember, megissza a kávéját, és elolvassa az újságot… Egy cikk után csak ül, és azt mondja magában: Szóval akkor most fasiszták lettünk, vagy sem? És lassan rájön az ember, hogy már folyamatosan ezt a kérdést teszi fel magának, és tovább játssza azt a játékot, hogy mindig válasz nélkül hagyja a kérdést” – nyilatkozta döntésének alapjairól.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szinte nem is Izraelnek, hanem „buboréknak” tartott metropoliszunk, Tel-Aviv klubjainak bojkottjára szólítottak fel a világ menő DJ-i, akik eddig szabadon nyomták a talpalávalót a világpolgár hipsztereknek – akkor elkerülhetetlen a megállapítás: a bojkott nemcsak a telepeseket és a jobboldali – a demokratikus intézményeket gyorsan, de biztosan leváltó – vezetőket célozza és érinti, hanem mára már azoknak a kényelmesnek hitt biztonságát is alapjaiban ingatja meg, akik miatt eddig azt gondoltuk, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokráciája, szexisen modern, liberális hely ez az Izrael.

Mi a BDS?

A BDS – Boycott, Divestments, Sanctions (bojkottálás, befektetések felfüggesztése, szankciók alkalmazása) mozgalom szervezett akadémiai, gazdasági és kulturális szintű bojkottra szólít fel Izrael ellen. A BDS mozgalom – legalábbis – deklarált célja az izraeli kormánypolitika megváltoztatása nem erőszakos eszközökkel, de meghirdetik a rasszizmus elleni harcot is, beleértve az antiszemitizmus elutasítását. A BDS mozgalom a dél-afrikai bojkottmozgalom modelljére épül, vagyis erőszakmentes, egész világra kiterjesztett civil mozgalom, amely demokratikus, egalitárius célokért harcol egy általa elnyomónak tartott rezsim ellen. A szervezet honlapjáról megismertetjük három fő céljukat: a Területek megszállásának felszámolása, az arab állampolgárok teljes jogegyenlősége, a palesztin menekültek visszatérési jogának elismerése az ENSZ 194. számú határozatának végrehajtásával.

Nem Izrael megsemmisítése a cél, nem az antiszemitizmus az indíték, hanem egy, a palesztin narratíván alapuló politikai álláspont. Természetesem Izrael nem Dél-Afrika, és az is nyilvánvaló, hogy a BDS-nek, mint minden széles körű politikai mozgalomnak, nagyon is van szélsőségesen rasszista és antiszemita margója. De meg kell látni azt is, hogy nem könnyű szembenézni és vitatkozni azokkal a vádakkal, miszerint Izrael kolonialista, rasszista állam lenne, és amelyek egyben felszólítanak az elmúlt 70 év során a palesztin nép ellen elkövetett igazságtalanságok elismerésére és kijavítására.

VP-BDS-MaximumLand-DRAFT-20160715(1) magyar

Az ellenérzések és egyet nem értés ellenére sem lehet a BDS mozgalmat szörnyetegnek, kizárólag antiszemita célú, az ország teljes megsemmisítésére törekvő erőnek beállítani, ahogyan azt az izraeli kormány teszi. A kormány nem tűr már semmiféle kritikát az ország politikájával és a megszállás fenntartásával kapcsolatban – sem belülről, sem kívülről –, tegyék azt erőszakos vagy erőszakmentes eszközökkel. Így bojkottálja a szabad vitát egy számára – és természetesen sok izraeli számára is – elfogadhatatlannak tartott, de ugyanakkor valljuk be: demokratikus értékeket hirdető, legitim és erőszakmentes ellenállásra felszólító ideológiai mozgalommal kapcsolatban. A BDS-t egyszerűen antiszemita szörnyetegnek kiáltják ki, esetleges izraeli/zsidó támogatóit árulóknak bélyegzik. Mára ott tartunk, hogy adminisztratív eszközökkel, akár a reptéren feltartóztathatják a belügyminiszter listáján szereplő BDS szervezetek szimpatizánsait. Egy külön tanulmány tárgya lehetne az a bizarr helyzet, ami leginkább a BDS amerikai zsidó szimpatizánsait érinti, hiszen ők a visszatérési törvény szerint bármikor állampolgárként érkezhetnek Izraelbe (alija), ugyanakkor tiltólistán szerepelnek és elvileg meg is tagadható a belépésük…

Mindeközben itthon

Az izraeli kulturális szféra szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy nemzetközi hírű alkotók, művészek, tudósok azért nem teszik be ide a lábukat, mert ideológiájuk alapján a BDS-t támogatják, vagy azért, mert távol akarják tartani magukat attól, hogy részvételüket állásfoglalásként értékeljék a megoldatlan palesztin–izraeli konfliktus valamelyik résztvevőjének javára. Maradt még néhány kivétel, azonban egyértelműen látszik, hogy lassan mindannyian úgy döntenek, inkább kihagyják Izraelt a turnéjukból, lemondják szereplésüket a kulturális eseményeken, fesztiválokon. Teszik ezt igenis a BDS nyomására, a gázai határnál végbemenő öldöklés miatt, de döntésükhöz hozzájárul Jeruzsálem egyoldalú izraeli fővárosként való elismerése, és nem kevésbé a nemzetállami törvény miatti ellenérzésük, amely a zsidók elsőbbségét, kiválasztottságát mondja ki.

Ezek után még nagyobb tragédia az izraeli kulturális életre nézve, hogy nem csak a nemzetközi elszigeteltséggel kénytelen megküzdeni. Itthonról is komoly veszély fenyegeti. A legfrissebb példa erre az említett haifai fesztivál. Mire a szervezőknek – a nemzetközi lemondások ellenére – mégis sikerült magas színvonalú programot összeállítani, rögtön az izraeli kultuszminiszter karmai között találták magukat: ezúttal is a lojalitásukkal volt probléma. Miri Regev miniszter asszony ugyanis (nem először ebben a témában) a pénzügyminiszterhez fordult panasszal, és a fesztivál anyagi támogatásának megvonását kérte. Mivel a fesztivált állami pénzből is finanszírozzák, két izraeli alkotás vetítése a fesztiválon – szerinte – elfogadhatatlan, mert azok „sértik Izrael országának megítélését”. Egyenesen úgy fogalmazott, hogy ezek a filmek „aláássák értékeinket és szimbólumainkat”. Az egyik film témája valós eseményeken alapul, egy arab énekesnő és egy zsidó orvos szerelmi története a brit mandátum idején, a másiké egy leszerelt katona története, aki azért csatlakozik egy jobboldali szervezethez, hogy emberi jogi aktivistákat járasson le Izraelben és a Területeken felvett filmfelvételekkel. Ugye még emlékszünk, hogy hasonló eszközökkel hívott fel közel egy éve a miniszter asszony Smulik Maoz Foxtrot című mozifilmjének bojkottálására. Szintén „jó példa” a jeruzsálemi Barbour Galéria ellehetetlenítése és végül adminisztratív bezáratása, mivel az többek között helyet adott olyan – a jobboldali vezetés által nem tolerált – kulturális és társadalmi eseményeknek, mint például a palesztin–izraeli szülők közös, alternatív gyásznapja, a Sovrim Stika civil szervezet előadásai, palesztin művészek kiállításai.

A helyzet abszurd és elkeserítő: nemzetközi szinten a BDS minden izraeli kulturális intézményt az izraeli kormánnyal azonosít – ezért bojkottál. Itthon az izraeli kormányt kritizáló, a palesztinokat emberi mivoltukban, humánusan ábrázoló alkotók lojalitását megkérdőjelezik, az azokat bemutató kulturális intézmények költségvetését, támogatását veszélyeztetik.

Pedig éppen ezek a belülről bojkottált, támadott művek és művészek lennének alkalmasak a BDS elleni küzdelemre, és arra, hogy Izrael megmutassa: nem a bojkott, a szájak befogása, az elhallgattatás, hanem a művészet és a tudományos párbeszéd ereje és a versengő narratívák ütköztetése alkalmas a tiltakozásra, a remény kifejezésére.

Megjelent az Új Kelet újság 2018. októberi számában.

Ügyvéd, az Izraelinfo főszerkesztőhelyettese, állandó szerzője