Az egyet nem értés, a politikai szembenállás gyakran vezetett és vezet ma is a világon sokfelé ellenségeskedéshez, harchoz, háborúhoz. De léteznek vértelen, ám hasonlóan hatásos eszközök is. Ezek egyike a BDS-sel rövidített „viselkedéscsomag” (Boycott, Divestments, Sanctions), ami már mozgalomként jelenik meg, és amelynek elszenvedője most éppen Izrael.
Vége a nyárnak
Szokás szerint idén is az őszi ünnepek alatt rendezték meg Izrael egyik legrangosabb nemzetközi kulturális eseményét, a Haifai Nemzetközi Filmfesztivált. 25 évvel ezelőtti megalapítása óta a fesztivál szervezői első ízben voltak képtelenek egyetlen nemzetközileg elismert, ismert művészt is meghívni a fesztivál vendégeként. Sajnos ez a helyzet ma már nem meglepő, sőt általánossá vált Izraelben. A nyáron megrendezésre került Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválra meghívott hírességek is mind visszamondták a meghívást, mert nem tartották „megfelelőnek az időzítést” ahhoz, hogy Jeruzsálembe utazzanak. Legtöbben még csak nem is a BDS-re hivatkoztak, „csak” arra, hogy a Jeruzsálemmel kapcsolatos amerikai deklaráció igen közeli időpontja politikai állásfoglalássá változtatná a részvételüket, ezt pedig nem vállalták. A haifai fesztivál igazgatója, Pnina Blayer pedig így nyilatkozott: „Nem kell ehhez BDS, elég ha a televízióban vagy fényképen látják külföldön, hogy mi zajlik országunk határai mentén és a szomszédos országokban. Ma sokkal nehezebb külföldi vendégeket megnyerni arra, hogy eljöjjenek.”
Az idei nyáron történt az is, hogy Lana Del Rey lemondta izraeli fesztiválszereplését, annak ellenére, hogy előtte többször – meggyőzően és intelligensen – kiállt amellett, hogy nem fog, mert nem szükséges a BDS nyomásának engedni. Még fájóbb azonban az a hír, hogy Itay Tiran, valószínűleg minden idők egyik legfontosabb és legtehetségesebb izraeli színházi és filmszínésze bejelentette: végleg elhagyja Izraelt és Németországba költözik. „Reggel felkel az ember, megissza a kávéját, és elolvassa az újságot… Egy cikk után csak ül, és azt mondja magában: Szóval akkor most fasiszták lettünk, vagy sem? És lassan rájön az ember, hogy már folyamatosan ezt a kérdést teszi fel magának, és tovább játssza azt a játékot, hogy mindig válasz nélkül hagyja a kérdést” – nyilatkozta döntésének alapjairól.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szinte nem is Izraelnek, hanem „buboréknak” tartott metropoliszunk, Tel-Aviv klubjainak bojkottjára szólítottak fel a világ menő DJ-i, akik eddig szabadon nyomták a talpalávalót a világpolgár hipsztereknek – akkor elkerülhetetlen a megállapítás: a bojkott nemcsak a telepeseket és a jobboldali – a demokratikus intézményeket gyorsan, de biztosan leváltó – vezetőket célozza és érinti, hanem mára már azoknak a kényelmesnek hitt biztonságát is alapjaiban ingatja meg, akik miatt eddig azt gondoltuk, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokráciája, szexisen modern, liberális hely ez az Izrael.
Mi a BDS?
A BDS – Boycott, Divestments, Sanctions (bojkottálás, befektetések felfüggesztése, szankciók alkalmazása) mozgalom szervezett akadémiai, gazdasági és kulturális szintű bojkottra szólít fel Izrael ellen. A BDS mozgalom – legalábbis – deklarált célja az izraeli kormánypolitika megváltoztatása nem erőszakos eszközökkel, de meghirdetik a rasszizmus elleni harcot is, beleértve az antiszemitizmus elutasítását. A BDS mozgalom a dél-afrikai bojkottmozgalom modelljére épül, vagyis erőszakmentes, egész világra kiterjesztett civil mozgalom, amely demokratikus, egalitárius célokért harcol egy általa elnyomónak tartott rezsim ellen. A szervezet honlapjáról megismertetjük három fő céljukat: a Területek megszállásának felszámolása, az arab állampolgárok teljes jogegyenlősége, a palesztin menekültek visszatérési jogának elismerése az ENSZ 194. számú határozatának végrehajtásával.
Nem Izrael megsemmisítése a cél, nem az antiszemitizmus az indíték, hanem egy, a palesztin narratíván alapuló politikai álláspont. Természetesem Izrael nem Dél-Afrika, és az is nyilvánvaló, hogy a BDS-nek, mint minden széles körű politikai mozgalomnak, nagyon is van szélsőségesen rasszista és antiszemita margója. De meg kell látni azt is, hogy nem könnyű szembenézni és vitatkozni azokkal a vádakkal, miszerint Izrael kolonialista, rasszista állam lenne, és amelyek egyben felszólítanak az elmúlt 70 év során a palesztin nép ellen elkövetett igazságtalanságok elismerésére és kijavítására.
Az ellenérzések és egyet nem értés ellenére sem lehet a BDS mozgalmat szörnyetegnek, kizárólag antiszemita célú, az ország teljes megsemmisítésére törekvő erőnek beállítani, ahogyan azt az izraeli kormány teszi. A kormány nem tűr már semmiféle kritikát az ország politikájával és a megszállás fenntartásával kapcsolatban – sem belülről, sem kívülről –, tegyék azt erőszakos vagy erőszakmentes eszközökkel. Így bojkottálja a szabad vitát egy számára – és természetesen sok izraeli számára is – elfogadhatatlannak tartott, de ugyanakkor valljuk be: demokratikus értékeket hirdető, legitim és erőszakmentes ellenállásra felszólító ideológiai mozgalommal kapcsolatban. A BDS-t egyszerűen antiszemita szörnyetegnek kiáltják ki, esetleges izraeli/zsidó támogatóit árulóknak bélyegzik. Mára ott tartunk, hogy adminisztratív eszközökkel, akár a reptéren feltartóztathatják a belügyminiszter listáján szereplő BDS szervezetek szimpatizánsait. Egy külön tanulmány tárgya lehetne az a bizarr helyzet, ami leginkább a BDS amerikai zsidó szimpatizánsait érinti, hiszen ők a visszatérési törvény szerint bármikor állampolgárként érkezhetnek Izraelbe (alija), ugyanakkor tiltólistán szerepelnek és elvileg meg is tagadható a belépésük…
Mindeközben itthon
Az izraeli kulturális szféra szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy nemzetközi hírű alkotók, művészek, tudósok azért nem teszik be ide a lábukat, mert ideológiájuk alapján a BDS-t támogatják, vagy azért, mert távol akarják tartani magukat attól, hogy részvételüket állásfoglalásként értékeljék a megoldatlan palesztin–izraeli konfliktus valamelyik résztvevőjének javára. Maradt még néhány kivétel, azonban egyértelműen látszik, hogy lassan mindannyian úgy döntenek, inkább kihagyják Izraelt a turnéjukból, lemondják szereplésüket a kulturális eseményeken, fesztiválokon. Teszik ezt igenis a BDS nyomására, a gázai határnál végbemenő öldöklés miatt, de döntésükhöz hozzájárul Jeruzsálem egyoldalú izraeli fővárosként való elismerése, és nem kevésbé a nemzetállami törvény miatti ellenérzésük, amely a zsidók elsőbbségét, kiválasztottságát mondja ki.
Ezek után még nagyobb tragédia az izraeli kulturális életre nézve, hogy nem csak a nemzetközi elszigeteltséggel kénytelen megküzdeni. Itthonról is komoly veszély fenyegeti. A legfrissebb példa erre az említett haifai fesztivál. Mire a szervezőknek – a nemzetközi lemondások ellenére – mégis sikerült magas színvonalú programot összeállítani, rögtön az izraeli kultuszminiszter karmai között találták magukat: ezúttal is a lojalitásukkal volt probléma. Miri Regev miniszter asszony ugyanis (nem először ebben a témában) a pénzügyminiszterhez fordult panasszal, és a fesztivál anyagi támogatásának megvonását kérte. Mivel a fesztivált állami pénzből is finanszírozzák, két izraeli alkotás vetítése a fesztiválon – szerinte – elfogadhatatlan, mert azok „sértik Izrael országának megítélését”. Egyenesen úgy fogalmazott, hogy ezek a filmek „aláássák értékeinket és szimbólumainkat”. Az egyik film témája valós eseményeken alapul, egy arab énekesnő és egy zsidó orvos szerelmi története a brit mandátum idején, a másiké egy leszerelt katona története, aki azért csatlakozik egy jobboldali szervezethez, hogy emberi jogi aktivistákat járasson le Izraelben és a Területeken felvett filmfelvételekkel. Ugye még emlékszünk, hogy hasonló eszközökkel hívott fel közel egy éve a miniszter asszony Smulik Maoz Foxtrot című mozifilmjének bojkottálására. Szintén „jó példa” a jeruzsálemi Barbour Galéria ellehetetlenítése és végül adminisztratív bezáratása, mivel az többek között helyet adott olyan – a jobboldali vezetés által nem tolerált – kulturális és társadalmi eseményeknek, mint például a palesztin–izraeli szülők közös, alternatív gyásznapja, a Sovrim Stika civil szervezet előadásai, palesztin művészek kiállításai.
A helyzet abszurd és elkeserítő: nemzetközi szinten a BDS minden izraeli kulturális intézményt az izraeli kormánnyal azonosít – ezért bojkottál. Itthon az izraeli kormányt kritizáló, a palesztinokat emberi mivoltukban, humánusan ábrázoló alkotók lojalitását megkérdőjelezik, az azokat bemutató kulturális intézmények költségvetését, támogatását veszélyeztetik.
Pedig éppen ezek a belülről bojkottált, támadott művek és művészek lennének alkalmasak a BDS elleni küzdelemre, és arra, hogy Izrael megmutassa: nem a bojkott, a szájak befogása, az elhallgattatás, hanem a művészet és a tudományos párbeszéd ereje és a versengő narratívák ütköztetése alkalmas a tiltakozásra, a remény kifejezésére.
Megjelent az Új Kelet újság 2018. októberi számában.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
