a vándor arameus
telítődött
magyarországgal
a zajjal
a zajjal
amit hall
és a zajjal
amit lát
neonfényekkel
van tele
a lelke
és mozivászonnyi képernyőkkel
kiszűrődő sportközvetítéssel
kiszűrődő zenével
gépek zajával
emberek zajával
szájak zajával
úgynevezett
udvariassággal
előzékenységgel
viselkedéssel
látszattal
látszattal
látszattal
menő-
ségekbe
öltöztetett
félelemmel
fájdalommal
elveszettséggel
kilátástalansággal
itt sokszor esik az eső
de nem mossa el
a féligazságokat
a félhazugságokat
nem mossa le
a páncélt
a lelkekről
csak a rozsdás tócsa
növekszik
a lábak körül
sokszor esik az eső
nincs szükség valódi könnyekre
barukh
minden nap
vett be xanaxot
többször is
az antidepresszáns mellé is
kiszámolta
két nap alatt
annyi xanaxot vett be
magyarországon
mint két hét alatt
a sivatagban
nem érti
nem tudja
ahogy
soha
nem értette
és soha
nem tudta
nem a szavakat
azokat érti
jobban
mint
a sivatagban
ezek az ő szavai
ez az ő nyelve
de az arcokat
nem érti
a viselkedéseket
hol volt a legbékésebb
az elmúlt hónapban?
kérdezi
magától
a bordányi temetőben
válaszolja
pedig ott is sok lélek volt…
mert nem a lelkekkel telítődik
hanem a páncélokkal
a lelkeken
a páncélok zajával
barukh rengeteg szeretetet kapott
magyarországon
rengeteg-rengeteget
de most már vissza kell mennie
a sivatagba
hogy kitakaríthassa
a lelkéből
a neonfényeket
a sportközvetítéseket
és a többi zajt
amit a páncélok okoztak
hogy hozzá tudjon férni
a legalulra beszorult szeretethez
terápiás szabadversek a sivatagból lélekről, otthonról, világbékéről
