2 év
Alig pár hét, és letelik az első két év. Elmúltak a mézeshetek. Már érteni vélem a híradót a tévében, a felirattal nézett héber nyelvű filmeket, a buszon a telefonján beszélőt, és a minap egy önkéntes szervezet találkozóján megértettem a fő csapásvonalat a héber nyelvű prezentációból. Csak egy-két szót néztem meg lopva a telefonon, hogy pontosan mit jelent. Elvben mindet ismertem. Néha elveszek a nyelvek között. Egy héber mondat közepén megakadva állva, mert angolul jut eszembe a következő, héberül és magyarul is ismert szó. Napokkal később ugrik elő, nem is értem, miért dobta fel az elme. A nyelv olyan börtön, ami felszabadít.
24 hónap
Értelmüket vesztik a hónapok. Nem érzem őket, hiába várom az augusztus közepi esőket, az egy másik ország, másik kontinens, másik éghajlat. Forróság van, végtelennek tűnő. Elkezdtem arról álmodni, hogy Skandináviában nyaralok, hogy hűvös szél kap a hajamba, hogy pulóvert húz az ember. Errefelé még decemberben is gyakran csak este kell. Az első telemen nem fűtöttem. Egyszerűen nem kellett. A másodikon már igen. Nem tudom, a tél volt hidegebb, esősebb, vagy én szoktam hozzá a meleghez.
104 hét – 104 Sabat
Az első hetekben tutira mentem pénteken. Már a déli busszal elindultam, hogy biztosan ne késsem le. Az élet Sabattól Sabatig tart. Mind egy nagy levegővétel, amivel átvészeli az ember a hetet. Csütörtökön jó hétvégét kíván az ember, pénteken tudja, hogy módjával nő a fű. A vasárnap a legkegyetlenebb. Előrehozott hétfő. Újabb merülés a légüres térbe.
730 nap
A napok sokfélék, mint bárhol a világon. Munkásak, lazák, tengerpartozóak, nyugodtak, feszültek, háborúsak, békések, reménytelenek, vagy épp reménnyel telik. Hétszázharminc napba sok fér. Belefért az is, hogy megértsem: a politika nem vallás, a hazaszeretet nem kritikátlan imádat, a kritikus gondolkodás érték. Akkor is, ha ezzel mások nem értenek egyet. Joguk van hozzá.
17 520 óra
Sorjáznak a napok, az órák úgy olvadnak el a kezem között, mint a napon felejtett artik1. Minden nap elhangzik valamire válaszként, hogy szavlanut2. Tizenhétezer-ötszázhúsz órája még volt szavlanutom. Már elolvadt ez is az órákkal. Izraeli lettem. Nincs türelmem kivárni, amíg mindenki leszáll a buszról, amíg kiadják az ételt, amíg eljön, amikor végérvényesen, visszavonhatatlanul sínen lesz az életem.
1 051 200 perc
Méri az ember az életet – percekben, levegővételben, szívdobbanásban, méterben, lépésben, ölelésekben, csókokban, szerelmekben, barátságokban. Egymillió-ötvenegyezer-kétszáz percbe mind belefér. Minden boldogság és minden csalódás és nehézség is. Percről percre küzdök, hogy a felszínen maradjak. Hogy minden percben ön-azonos legyek. Mert végre lehetek.
