Az ország közepén, Tel-Avivtól szinte karnyújtásnyira helyezkedik el az én városom, évtizednyi izraeli életem biztos alapja. Ha hinnék a véletlenekben, mondhatnám, hogy csak egy adminisztratív hiba folytán keveredtünk ide, de inkább úgy vélem, a jó sors irányított erre a magyar ultraortodoxok által száznegyven éve alapított településre. Arra a helyre, amelyet többek között egy Révkomáromban született és Szombathelyen nevelkedett zsidó fiatalember, Jehosua Stampfer álmodott meg, talán még magyarországi otthonában.
Az ortodox családban született Stampfer mindössze tizenöt éves volt 1867-ben, a kiegyezés idején, amikor a magyar nemzet számára ismét biztosították a nemzeti függetlenséget. Ez a siker indította útjára két évvel később a fiatalembert, aki a zsidó korszellemnek megfelelően új, független zsidó hazát álmodott az ősei földjén, még Herzl Tivadar előtt. Hősünk alaposan elfáradt, gúnyája, bocskora jócskán megkopott a hét hónapos úton, amíg Szombathelyről Szerbián és a Balkán-félszigeten keresztül gyalog el nem érte Szaloniki kikötőjét, hogy ott hajóra szállva Szidónba érkezzen, ahonnan szintén gyalog folytatta útját először Cfatra, majd onnan Jeruzsálembe. Itt csatlakozott néhány magyar származású ultraortodox fiatalemberhez, akik Jeruzsálem falain túl, mezőgazdasági munkából élve képzelték el az életüket. Először az Óvároson kívül, de Jeruzsálemhez közel próbáltak területet vásárolni, de a 19. század végén az Oszmán Birodalom nem igazán támogatta a zsidók földszerzését.
Végül némi szerencsével, valamint a szintén magyar származású, zalaegerszegi érdekeltségeit 1875-ben felszámoló és Palesztinába kivándorló, dúsgazdag David Meir Gutmann hathatós anyagi támogatásával a Jarkon folyó mentén megvásároltak egy apró, mindössze 3,2 négyzetkilométernyi földterületet. Tehették ezt azért, mert az akkor még mocsaras, nádas terület keresztény arabok kezében volt, és egyébként a kutyának se kellett. Talán csak halucaink, a realitásoktól elrugaszkodni képes hős álmodozóink, a szintén magyar gyökerű Mose Smuel Raab, Elazar és fia, Jehuda Rab, Joel Mose Salomon, Akiva Joszef Schlesinger, Zerah Barnett, David Meir Gutmann hittek abban, hogy itt valaha virágzó város áll majd.
A pionírok 1878-ban megalapították az ország első mosaváját, mezőgazdasági települését, Petah Tikva (a reménység kapuja) néven. A település neve egy Tanah-idézetből származik: „veet-emek akhor le-Petah Tikva” – „És megadom neki onnét a szőlőit, a megzavarás völgyét pedig a reménylés ajtajánál” (Hóseás 2,17). Az első telepesek a mocsarak lecsapolásával és mezőgazdasággal foglalkoztak; soraikat ritkította a malária, valamint a környező arab településekről kiinduló rendszeres támadások. 1880 körül a zsidó telep rövid időre kiürült, úgy tűnt, a közeli Jehudban jobbak a feltételek letelepedésre, de végül a mocsarak lecsapolásának befejeztével ismét felélénkült az élet Petah Tikván.
Az alapítók egy része elköltözött Jeruzsálembe vagy más, újonnan kialakított zsidó településekre, de Elazar Rab fiai visszatértek az „Em Hamosavot”-nak, a „Települések anyjá”-nak is nevezett Petah Tikvára, hogy részt vegyenek a felvirágoztatásában.
A fiatal Jehuda Rab volt az első, aki őrizte és védte Petah Tikvát a betörő araboktól, az ő nevéhez fűződik az első kút megásása is. Ma ez a kút a város központjában, az Alapítók terén látható.
A történetírók szerint Jehuda Rab volt az első, aki Petah Tikva földjeit szántatni kezdte, először csak kezdetleges ekével és a helyi soványka ökrökkel. Később David Regner, magyar származású agronómus Magyarországról hozatott ekéket, és Szíriából vásárolt erősebb ökröket a hatékonyabb termelés érdekében. A termések nagyon jók voltak, Jehuda Rab gazdasága sikeresen fejlődött. Közösségi ember lévén a tudását nem tartotta meg magának, szívügye volt a környék fejlesztése: Petah Tikva, Rison Lecion és Nesz Ciona földműveseit személyesen és cikkekben, könyvekben is oktatta.
1883-ban Rothschild báró adományából a zsidó közösség újabb földterületeket vásárolt Petah Tikva közelében, és a kezdeti magyar kolónia mellé egy kisebb litván csoport telepedett le, s bár az együttműködés nem volt mindig konfliktusmentes, a falu folyamatosan bővült mind területileg, mind népességben. A város bejáratánál Edmond de Rothschild báró emlékére díszes kaput állítottak, ez ma is látható.
Petah Tikva hálás David Meir Gutmann-nak is, aki igazi országépítő volt, a Hovevei Cion jaffai és ereci elnökeként számos település alapításában részt vett, de végül Petah Tikván telepedett le. Éveken keresztül a település vezetőségének az elnöke volt, pénzéből kezdték el Petah Tikva és a közeli Jehud település első házainak az építését. Egy gazdasági válság idején a település csődbe ment, Gutmann ekkor eladta jeruzsálemi üzleteit, és vagyonát feláldozva megmentette Petah Tikvát a pusztulástól. Sajnos életének utolsó éveire elszegényedett. Jaffában hunyt el 1894-ben, hatvanhét éves korában, és Jeruzsálemben helyezték végső nyugalomra. Nevét Petah Tikva központjában ma utca viseli, és egy emlékmű is áll a tiszteletére.
Az alapító Jehosua Stampfer évekig volt a település elnöke, gyakran küldték kalapozni a különböző nemzetközi zsidó szervezetekhez és dúsgazdag támogatókhoz. Elkötelezett volt az ország építésében, mindamellett rendkívül konzervatív nézeteket vallott, többek között kampányolt a nők szavazati joga ellen. Vegyes érzelmekkel fogadta a második alijahullámmal, az 1900-as évek elején Palesztinába érkező európai zsidókat. Örömmel töltötte el az új bevándorlók beáramlása az országba, és próbálta segíteni az újonnan érkezők integrálódását, de tartott a vallásellenességüktől, és félt, hogy a telepesek és gyermekeik a befolyásuk alá kerülnek. Petah Tikva a 20. század elejére az ole munkások központjává vált, itt alakult meg a Hapoel Hacair (a későbbi és mai izraeli Munkapárt – Mifleget Haavoda) és a ma már nem létező Ahdut Haavoda párt. Ennek ellenére a város ma sem veszítette el a hitét, a több mint negyedmillió lakos harmada most is vallásos, a városban háromszáz zsinagóga és két országos hírű jesiva is működik.
1931-ben, a brit mandátum idején a településen csaknem hétezren éltek, és már 1688 ház állt. A környék híres volt a citrusligeteiről. 1937-ben Petah Tikva városi rangra emelkedett, első polgármestere Slomo Stampfer, az alapító Jehosua Stampfer fia lett. Hetven éve, az államalapításkor már több mint húszezren éltek a városban, amelyhez az évek során több kisebb környékbeli település csatlakozott.
A magyarok által alapított aprócska, mindössze 3,2 négyzetkilométeres Petah Tikva területe mára 35,9 négyzetkilométerre nőtt, lakóinak száma csaknem kétszázhatvanezer fő, ez a központi országrész harmadik legnagyobb városa. Azt hiszem, az alapító atyák méltán lehetnének büszkék a megvalósult álmukra.
Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvünkben is. Megvásárolható >>
Újságíró
