Kezdődik a tanítás.
Itt a szeptember, az új év és az új tanév, mely az idei elmaradt uborkaszezon után még annál is zsúfoltabb, eseménydúsabb ősszel kecsegtet, nem csak az iskolakezdés, de a közelgő, megismételt választások okán is.
A reggeli műsorban a 13-ason egy gyerek anyjával, északról. A tel-avivi stúdióból hangzanak el a kérdések:
– Micsoda izgalom, hamarosan, nyolctól megkezdődik a tanítás, de neked – fordulnak a kisfiúhoz –, aki már „kita bétbe” (második osztályba) mész, már nem is olyan nagy izgalom, hisz te tudod, milyen is az iskola. Örülsz a tanévkezdésnek? – A kis riportalany zavart mosollyal arcocskáján hallgat, és hamarosan kiderül, hogy nem a lámpaláztól, hanem mert igazat akar mondani, de érzi, hogy egy ország várja a helyes választ, azaz hogy milyen jó iskolába járni.
Végül a kisfiú azt feleli: „kaha-kaha”, mely magyarra leginkább úgy fordítható, hogy félig-meddig.
– De hát miért? – kérdez vissza a riporter.
– Mert gyakran vernek meg a többiek, és ez nem kellemes.
Majd az anyukát kérdezik az újfent elmérgesedett biztonsági helyzetről, a Naszrallah-féle fenyegetésről, mely a közeli napokra válaszcsapást ígér az izraeliek félig elismert, bejrúti és szíriai dróntámadásának megtorlására. A képernyőn rakéták, kilövőállások és a Vaskupola védelmi rendszer képei cserélődnek, melyeket illusztrációként vágnak a beszélgetés alá.
Most értem csak meg a vékonyka, tüskésre nyírt lurkó igazán nem „kellemes” helyzetét, akit nemcsak az osztálytársai vernek itt-ott suttyomban, de feje fölött rakétaháborúra készülődnek különböző érdekektől hajtott hatalmak.
Festőművész
