Netanjahu baráti kölcsönből fizetheti ügyvédeit

Benjamin Netanjahu és Matanjahu Engelman - fotó: PMO / Twitter
Benjamin Netanjahu és Matanjahu Engelman - fotó: PMO / Twitter

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jelentős kölcsönt vehet fel ügyvédi költségeinek fedezésére egyik barátjától, Spencer Partridge amerikai üzletembertől – írta a Jediot Aharonot című újság.

Matanjahu Engelman, az izraeli számvevőszék nyár elején kinevezett új elnöke szerdán jóváhagyta a kormányfő kérését, hogy jelentős, kétmillió dolláros (közel hatszázmillió forintos) kölcsönt vegyen fel piaci feltételek mellett Spencer Partridge-től, amerikai zsidó ingatlanmágnás barátjától.

A számvevőszék illetékes bizottsága korábban háromszor is elutasította Benjamin Netanjahunak ezt a kérését, amit azzal indokoltak, hogy a miniszterelnök nem mutatta be az általuk bekért dokumentumokat anyagi helyzetéről, valamint kapcsolatáról az amerikai üzletemberrel, hogy kizárhassák az esetleges összeférhetetlenséget.

Egy korábbi döntés alapján az új kölcsönből a kormányfőnek vissza kell fizetnie az unokatestvérétől, Nathan Milikowskytól a bizottság jóváhagyása nélkül kapott háromszázezer dollárt (közel kilencvenmillió forintot), valamint vissza kell adnia a Partrige által számára megvásárolt öltönyöket, vagy azok ellenértékét.

A minőségi kormányzatért küzdő civil szervezet közleménye szerint Engelman döntése meglepő és gyanús. Egyrészt az utóbbi napokban úgy döntött, hogy a választások előtti érzékeny időszakra hivatkozva befagyasztja a már elkészült, a kormányzatot bíráló jelentések közzétételét, másrészt az illetékes bizottság korábbi véleményével ellentétes, sorsdöntő határozatot hozott Netanjahu kölcsöne ügyében. Szerintük sokkal szigorúbban kellett volna eljárnia, mert a hivatalban lévő miniszterelnök és milliárdos üzletemberek közötti kapcsolatról van szó, ráadásul olyan korrupciós bűnügyi eljárások ügyvédi költségeiről, melyek a miniszterelnök üzletemberekkel ápolt kapcsolata miatt kezdődtek, részben tőlük kapott ajándékok miatt.

Augusztusban lemondott a számvevőszék engedélyezési bizottságának több tagja, tiltakozásul Engelman engedékenysége miatt. Az új számvevőszéki elnök ekkor „reformot” hirdetett, több mint duplájára emelte a bizottság tagjainak számát, és nem jogászokat hívott a bizottságba, hanem a 13-as kereskedelmi tévé beszámolója szerint a Likuddal és Netanjahuval azonosuló közszereplőket.

A Háárec című újság csütörtöki elemzése szerint a bizottság megkerülésével hozott döntés után Engelmannak nem lesz módja és lehetősége megvizsgálni, hogy Netanjahu valóban visszafizeti-e a neki nyújtott kölcsönt, ami a valóban piaci, bank által nyújtott kölcsönnél nem is kérdéses.

Gidi Weitz, a Háárec szakértője szerint az engedékeny, és a korrupciós osztály felszámolását tervező Engelman kiválasztása a demokratikus fékek és ellensúlyok leépítésének újabb állomása, s megválasztása után kérdéses, hogy a számvevőszék kritikus lesz-e a kormányzattal szemben.

Avicháj Mandelblitt legfőbb ügyész Benjamin Netanjahu három korrupciós ügyében készítette el a rendőrség nyomozása alapján a vádiratokat, amelyeket akkor nyújt be a bíróság felé, ha az október 2-án kezdődő, ügyvédi segédlettel zajló meghallgatása nem tudja meggyőzni a vádak ejtéséről.

A hosszan elhúzódó nyomozás során rengeteg tanúvallomás és jegyzőkönyv készült, komoly ügyvédi munkát és jelentős költségeket igényel feldolgozásuk, és a felkészülés a perre.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.