Netanjahu két célért indult neki a választásoknak:
- Több mint 61 mandátumra növelje a jobboldali tábort, ami áprilisban Liberman nélkül 60 képviselőből állt (Likud, Sasz, Tóra Zsidósága, Jobboldali Szövetség, Kulanu).
- Nagyobb legyen a Likud – ha lehet jelentősen –, mint a Kék-Fehér (az áprilisi választásokon mindkettő 35-35 képviselőt szerzett).
Ehelyett amit elért:
- 55-re csökkentette a jobboldali tábort Liberman nélkül (Likud, Sasz, Tóra Zsidósága, Jamína), amely így kettővel alulmaradt a balcentrumtól.
- A Likud is két képviselővel kisebb lett a Kék-Fehérnél: 33-31 az utóbbiak javára.
A választások előtti héten Netanjahu hosszas vezércikkben kötelezte magát, hogy semmiképpen nem lép egységkormányra. Tette ezt kedvenc szócsövében, az Iszrael Hajom nevű, minden utcasarkon országszerte több százezer példányban osztogatott ̶ú̶j̶s̶á̶g̶b̶a̶n̶ ̶ propaganda-kiadványban, a lapon évente 50-70 millió dollárt vesztő Sheldon Adelson kaszinómágnás ajándékában.
Nyilvánvaló a bukás, egyik célját sem érte el. Miután nem tudja megalakítani a választóinak megígért kormányt, csütörtök reggel szemrebbenés nélkül egységkormányba hívta az őt kenterbe verő politikust, a Kék-Fehér élén álló Beni Ganzot. Egy olyan kormányba, melynek ő a miniszterelnöke, noha Ganz pártja több mandátummal is megelőzte. Két nappal korábban azt könyörögte szinte sírva élő adásban, hogy azért menjenek a Likudra szavazni, hogy az legyen a legnagyobb párt, és ezért az alakíthasson kormányt. Vagyis saját logikája szerint most Ganz.
De már régen semmi sem számít. Az egyik vezérkari tiszt névtelenül azt nyilatkozta egy lapnak, hogy még könyveket fognak írni az utolsó kampányhétről. Nyilván arra gondolt, hogy Netanjahu vesztésre állva a kabinet felhatalmazása nélkül, és a hadsereg vezetése ellenében háborút akart indítani Gáza ellen, s ennek révén el akarta halasztani a választásokat. Aviháj Mandelblitt legfőbb ügyész és Aviv Kochavi vezérkari tiszt józansága mentette meg a helyzetet, amikor megtagadták kérését. A hadügyminiszter nem avatkozhatott közbe, hiszen az is Netanjahu.
Hogyan juthattunk ide? Netanjahu környezete szerint két hete esett le neki az aszimon (tantusz), amikor Donald McLuclan-nak, Trump közvélemény kutatójának belső felmérése kimutatta, hogy nincs meg a 61 mandátum. Pánikrohamok uralták el a Balfour utcai rezidenciát, amit fiának egyre vadabb Twitter-bejegyzései is jeleztek. Minden összedőlt: nincs mentelmi jog, nem tudja elutasítani a meghallgatását Mandelblittnél, nem tudja meneszteni Mandelblittet, pedig az új kneszet többségének megszerzésével, megszavaztatásával ezt tervezte. Jönnek a korrupciós ügyek, és velük valószínűleg a börtön.
Első lépésként egy újabb sztárügyvédet alkalmazott. Utána augusztus 31-én egy Facebook-üzenetében azzal lepte meg a 12-es csatorna újságíróit, szerkesztőit és többi munkatársát, hogy terrormerényletet hajtanak végre ellene – emlékeztetett a Háárec cikke. Ez még az utóbbi két évben sokat edződött médiának is sok volt. De hát érthető: korrupciós ügyeit szellőztették, amivel pedig szerinte tilos foglalkozni.
És ettől kezdve hibát-hibára halmozott. Megkezdődött Izrael történetének egyik legborzalmasabb ámokfutása: a bekamerázási törvény, amit még akkor sem tudott elengedni, amikor már mindenki tudta, hogy nem tudja megszavaztatni, és ami miatt a régi, liberális Likud szavazótábor fontos, hangadó emberei elfordultak tőle, és bejelentették, hogy ezúttal nem szavaznak a pártra. Aztán a nyíltan rasszista “az arabok ellopják a választásokat” kampány, amivel kiírta magát a civilizált világból. Aztán az “annektálom a Jordán-völgyét” felelőtlen, hisztérikus ígérete, két nappal a voksolás előtt, ami hosszú időre komolytalanná tesz minden jelentős izraeli diplomáciai bejelentést. Közben a nyílt támadások a médiában a választási bizottságot vezető bíró és a legfőbb ügyész ellen. És végül a Trump-féle ellentmondásos “amerikai védelmi szövetség”-bomba, amitől felállt a Kék-Fehér párt tábornokainak hátán a szőr, s ami súlyos biztonsági károkat okozhat Izraelnek. És mind között a legborzalmasabb: kis híján háborúba vitt minket a választások elodázásáért.
És még mindig nincs vége. Még hetekig, talán hónapokig is eltarthat a végjáték, amelynek egyetlen tétje az időnyerés. Az oltár szarvába kapaszkodik, ahogy Liberman mondta, hiszen ahogy a Biblia írja ott, a Szentélyben nem érhetik utol, és nem ölhetik meg a törvény végrehajtói. És nekünk egy Szentélyünk maradt, Izrael állama, ahol a minisztereknek azonnal le kell mondaniuk, ha vádiratot nyújtanak be ellenük, de a miniszterelnök elvileg az összes fellebbezés elutasításáig hivatalában maradhat. Ez volt a terv, ami összeomlott, és most már elkerülhetetlen a vég. De talán valahogy, egy újabb trükkel mégis miniszterelnök lehet?
Saját baklövései, az évek óta tartó, állandó megosztó hergelésbe és uszításba belefáradt Likudosok, az arabokat csak azért is szavazásra késztető kamera törvény, az etiópok elfordulása a Likudtól, mert nem foglalkozott sajátos gondjaikkal, és egyre hisztérikusabb és felelőtlenebb bejelentései miatt fordultak el tőle, s vesztette el a választásokat. Persze másokat okol, Netanjahu szokás szerint nem vállalta a felelősséget.
A jobboldali és ultraortodox pártvezetőkkel folytatott tanácskozásán bejelentette, hogy a média a hibás, mert “tudatosan elaltatta” a szavazóit, de legközelebb jobban odafigyel majd. Adja az ég, hogy ne legyen legközelebb. Ne kényszeríthessen minket pár hónap múlva se újabb választásokba, se háborúba hátralévő minél rövidebb idejében.
Október 2-ra ígérték Netanjahu meghallgatásának első napját Aviháj Mandelblittnél, s legkésőbb év végéig benyújtják a vádiratot, ha nem sikerül meggyőzni az ügyészséget ártatlanságáról. A rendőrség összegyűjtötte bizonyítékokat és vallomásokat ismerő jogászok szerint szinte bizonyosan benyújtják. De akár – a közjó érdekében – kiegyezhetnek a szabad távozásában is: csak ne kelljen többé őt látni a tévé képernyőjén éjjel-nappal.
Értékesítési igazgató, Haifa
