Ötezer hétszázhetvenöt évvel ezelőtt történt az eset, az Édenkert nevű helyiségben – nem kizárt, hogy ez a mai Ein Gedi Spa helyén volt – a Teremtés hatodik napján: a Jó Isten megteremtette az embert. Ádámot az „ádámá”-ból (ádámá, héberül föld).
Szerintem elfáradhatott a Teremtő az előző öt nap nagy horderejű munkálataiban. Ha elgondolom, hogy eget, földet, vizeket, napfényt, sötétséget teremteni mekkora energiákat igényelhet, nem csodálkozom, hogy mire az emberhez ért, becsúszott néhány génhiba.
Hogyan lehet másképp magyarázni, hogy az ember nevű lény rögtön az elején megszegte teremtője legfőbb parancsát, és titokban megdézsmálta a tudás fájának gyümölcsét? (Tudom, hogy a kígyó volt a felbujtó, de a végeredmény szempontjából ez mindegy.)
Az örök élet fájáig nem jutott el, mert előbbi tettéért kiűzetett a Spaból, illetve a kényelmes, minden igényt kielégítő Édenből, de az majdnem ugyanaz.
Azóta próbálja megszerezni az Örök Élet titkát.
Nekem eszem ágában sincs az örök élet után ácsingózni, hanem olyanokat énekelek, hogy:
„Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke
s szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?” (Weöres Sándor: Tavaszi dal)
Az Ein Gedi Spa a Holt-tenger partján terül el térben és időben, és csak majdnem azonos az eredeti Édennel, de mégsem, mert a Spaba bejuthat bárki, aki lefizet bizonyos belépti díjat, ám az „igazi” Édenkertet végleg bezárták. Nemrég jártam arra, díszes kapuján hatalmas lakat függ, egy táblán írás hirdeti: „ÉDENKERT, emberi látogatók számára tilos a bemenet, az idők végezetéig.”
Az idők végezetéig? Az idők végezetén aztán megnyílik a csodálatos kapu? De akkor meg már minek? Az idők végezetén az egész világegyetem édenkertté változik, tekintettel a feltámadók óriási tömegére, aminek a számokban való meghatározását képzett matematikusokra hagyom.
Róshásónó előtti napokban… Apukám – emléke legyen áldott – mondta így, hogy róshásónó, és én kijavítottam az Erecben beszélt askenázi kiejtés szerin.
A Rós Hásáná előtti napokban annyi gondolat ötlik föl, hogy csak győzze az ember rendszerezni. Az évek múlásáról, az örökkön örökké velünk élő múltról, az emberi tudásunk szerinti ismeretlen jövőről, arról, hogy mi végre az egész nagy igyekezet, fáradozás…
Elmesélem, hogy mi történt velem a napokban, mert az izgalmasabb.
Egyik reggel lesétáltam a Holt-tengerhez, testi-lelki felüdülés céljából, és útközben csak úgy megszokásból belenéztem abba a korsóba, amibe egyszer véletlenül beleestem. Most ezt sikerült elkerülnöm, viszont az alján megpillantottam valami tekercsféleséget, amitől nagyot dobbant a szívem, majd folyamatosan dobogott tovább. Benyúltam a tekercsért. Óvatosan, hátha kígyó, skorpió, netán az akrabut nevű iszonyú, fehér pók sziesztázik alatta, és az ilyesmit nem szeretem. Semmi más nem volt ott, csak az ujjaim között a tekercs. A nap erősen tűzött, rekkenő meleg. Az ingem alá akartam rejteni a kincset, de láttam, hogy nincs ingem, csak fürdőruha és azon törülközőtekercs (rekkenő, tekercses reggel), de volt egy másik törülközőm, abba belecsavartam, úgy mentem tovább boldogan. Tekercsem vaaaan!!!
Leértem a vízhez, simogató volt, mint mindig, aztán vissza a Spaba, és ott bent a jó hűs légkondicionált levegőn, remegő kezekkel, óvatosan kibontottam a törülközőbe tekert réges-régi írást:
„Fölül a dátum: A Teremtés napjai. (Jó sokára kézbesítették!)
Téma: Róshásónó. Sáná tová umetuká – azaz jó és édes évet kívánunk Izrael és a világ minden népének az 5780-as évre!
Aláírás: Az angyalok.
Utóirat: Bocs, a lángpallosért, máskor nem tesszük.
Az örök élet titkát hagyjátok a csudába, nem éri meg!
Maradjon a titkok titka.”
Na ugye megmondtam? – gondoltam örömmel, és azóta boldogan élek, amíg meg nem halok.
Sáná tová!
Spa – Ein Gedi
