Izrael figyelmeztető jelnek tartja az amerikai csapatkivonást

Figyelmeztető jelnek nevezte az amerikai csapatok kivonását Szíriából egy meg nem nevezett izraeli miniszter, a biztonsági kabinet egyik tagja a Kan izraeli állami műsorszolgáltatónak kedden.

A miniszter közölte: Donald Trump amerikai elnök számára megkezdődik a választási év, amelynek során ismét előtérbe kerülhetnek az elszigetelődést szorgalmazó megnyilatkozások.

Az izraeli műsorszolgáltató szerint “magas rangú politikai és katonai tisztségviselők nagyon aggódnak” Washington döntése és tétlensége miatt, azok után, hogy a gyanú szerint Irán lelőtte egyik drónját és szaúdi olajlétesítményeket támadott meg.

Az amerikai lépést többen is bírálták az izraeli médiában.

“Trump döntése, hogy magára hagyja a kurdokat Szíriában, rossz hír az Egyesült Államok összes regionális szövetségese számára” – ezzel a címmel írt cikket kedden a Háárecben Amosz Harel köztiszteletben álló izraeli elemző.

Ennél közvetlenebbül fogalmaz az amerikai döntéssel kapcsolatban Simon Siffer a legolvasottabb fizetett újságban, a Jediot Aharonotban, aki azt mondja: “Kés a hátunkban”.

Kiemeli: “Trump nem tájékoztatta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt arról a döntéséről, hogy elhagyja Szíriát, és lehetővé teszi Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, hogy lemészárolja a kurdokat”.

Siffer arra a következtetésre jut: az amerikai elnök “olyasvalakivé vált Izrael számára, akiben nem lehet megbízni”. “Van egy valós félelem, amely szerint ha Irán továbbra is provokál minket, akkor az amerikai védőernyő nélkül kell szembeszállnunk az ajatollahok rendszerével” – figyelmeztet.

Egy másik elemző, Ben Dror Jemini a Jediotban úgy fogalmaz: “nemcsak a kurdok és a szaúdiak maradnak egyedül. Izrael is”. Trump szabad kezet adott Erdogannak ahhoz, hogy megszállhassa Rozsávát, a kurd autonóm régiót Szíriában, annak ellenére, hogy a kurdok az Egyesült Államok szövetségesei voltak és a Pentagon ellenzi a lépést – foglalta össze Jemini, aki arra a következtetésre jutott, hogy “a kurdokat magukra hagyták. Ez szinte árulás”.

Véleménye szerint “Izrael nem Rozsáva, de ez veszélyes lépés. Erdogan Irán szövetségese. Ez azt jelenti, csak arra lehet számítani, hogy nő Irán befolyása Szíriában”.

Harel egyetértett a többiekkel abban, hogy a döntés, noha jelenleg közvetlenül nem érinti Izraelt, egyértelmű jele annak, hogy “nem lehet megbízni Trumpban, aki egészen a közelmúltig Izrael legjobb barátjának mutatta magát Washingtonban”.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.