„Miért költöztél Görögországba?” – gyakorta kérdik tőlem mostanság, én pedig örömmel elmesélem… Csak nem mindenkinek tetszik, amit hall.

Egyik pillanatról a másikra következett be. Míg korábban szentül hittem, hogy a jobb vagy a bal, az izraeli vagy palesztin, a liberális vagy konzervatív narratíva igazságai közül kell válogatnom, egyszer csak összeállt a kép: meghallgathatok minden embert, és talán meg is érthetem őket. Azt hiszem, mikor ilyesmi történik, átrendeződik a prioritáslista – ilyenkor az ember máshogy kezd kommunikálni, más dolgokra kezd figyelni, bújja a címkéket, más közösségekbe (is) mer járni, sok új barátja lesz, és ideális esetben előbb-utóbb párhuzamba kerül az ideológiával a professzionális tevékenysége is.

Mindig azt szoktam mondani, hogy nem én választottam az „arabnak túl cionista, cionistának túl arabbarát” életet, hanem az engem. Újságíróként azon kaptam magam, hogy egyre több magazin kér tőlem izraeli témájú cikkeket, tel-avivi, jeruzsálemi életképeket. Majd amikor néhány évvel ezelőtt először látogattam el Ramallahba és Nábluszba, felismertem a felelősségemet. Minden más ennek a hozadéka. Akarhatnék én még mindig ódákat zengeni arról, hogy milyen befogadóak a zsidó családok, és milyen cool hely Tel-Aviv, de az emberek már rég nem csupán ezt várják tőlem. Ugyanolyan lelkesedéssel mesélek Ciszjordániáról vagy épp Betlehemről, mint Zihron Yaakovról vagy Caesareáról, és sosem sértődöm meg, ha kétszínűnek neveznek. Vallom, hogy mindannyiunknak dolgoznunk kell azon, hogy kissé „kétszínűek” legyünk, azaz legyünk képesek többféle realitást elfogadni az igazság különféle aspektusaiként.

Steiner Kristóf - fotó: Nimrod Dagan
Steiner Kristóf – fotó: Nimrod Dagan

Számomra a cionizmus továbbra is pozitív tartalmú szó, ahogyan a hazafiság is, ahogyan a liberalizmus is, ahogyan a vallás is. Azonban ahogy a legtöbb ideológiával megesik, minél többen követik, annál több szélsőséges hang hallatszik, és annál inkább kezd hasonlítani egy szektára, amely kirekeszti a másféle igazságokat. Nem tagadtam meg Izraelt, és semmit sem változott a szeretetem Tel-Aviv iránt. Ám amióta megtámadott néhány pro-Izrael aktivista, hogy kártékonyan terjesztem a cionista igét, már nem kívánok „elég zsidó” lenni azoknak, akik szerint ha arab tetoválásom van, ha a vegán főzőkurzusaimon libanoni ételeket is készítek és Egyiptomba utazom nyaralni – akkor már nem is vagyok elég jó.

Nekik üzenem: oké, akkor neked nem vagyok izraeli, semmi gond. Nem küzdök és nem harcolok semmilyen pozícióért. Nyugodtan lehet más az ügyeletes tel-avivi magyar – én csak teszem a dolgomat a hitem szerint. Amelyben egyetlen prioritás van: az ártó szándéktól mentes élet. Ha ezzel együtt még mindig Izrael barátja vagyok valakinek, azt megköszönöm, és örülök neki. A legfontosabb azt megérteni, hogy bármiféle „másmilyenek” következetes kirekesztésével „küzdünk”, soha semmi sem fog megváltozni egyik napról a másikra. Egyedül a társadalmi érzékenység tudatos és nem-tudatos fejlesztése lehet a kulcs, hogy felismerjük: Izrael zászlaja alatt is lehet felszólalni a palesztinok jogaiért. Ha társadalomkritikusak merünk lenni, az nem jelenti, hogy ne szeretnénk az országunkat. Sőt, éppen azt üzeni: minden nehézség és társadalmi konfliktus ellenére szívből hiszünk abban, hogy lehet, és lesz jobb. Mindannyiunkért.

Ha ennyire kritikus vagyok Izraellel szemben, vajon miért nem veszítem el a hitem? Természetesen elkeserít az emberi gondatlanság, elkeserít a kizárólag üzleti érdekeken alapuló, káros vállalati és nemzetközi politika. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy konstruktív lehetne bármiféle szorongás. Persze, fontos, hogy észrevegyük a tendenciákat, kongassuk meg a vészharangot, és hívjuk fel a világ figyelmét arra, hogy közösen kell változtatnunk. De nem az én műfajom nap mint nap arról olvasgatni és posztolgatni, hogy melyik számítás szerint mikor bombáznak porig minket, vagy Isten mikor adja át nekünk Izrael teljes területét.

Kiút van vagy nincs, nem számít. Nekünk a mában kell megtennünk a lehető legtöbbet azért, hogy a következő generációk is élhessék és élvezhessék az életet Erec Izraelben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.