Bíróság akadályozta meg egy 11 éves holokausztáldozat 1938-ban, Izrael földjére küldött levelének elárverezését a családtagok tiltakozása nyomán Izraelben – jelentette a Jediot Aharonot című újság honlapja szerdán.
A kis Rachel Mintz Lengyelországból Izrael földjére címzett héber nyelvű levele a szakértők szerint iskolák közötti levélbarátság során született, és egy haifai iskolaigazgató hagyatékából került elő a közelmúltban.
A haifai hagyatékot megvásárolta Dudi Zilberslag, egy ultraortodox üzletember, a Jad Vasem Intézet tanácsának tagja. Később más levelekkel együtt felkínálta egy árverésre, ahol a meghirdetett tárgyak között felfigyeltek rá a kislány Izraelben élő rokonai, és a számukra különösen becses tárgy átadását kérték egy, a holokauszt áldozatainak emlékét ápoló intézmény számára.
Tulajdonosa azonban nem adta át a levelet sem a családtagoknak, sem a Jad Vasem holokausztmúzeum archívumának, hanem felszólította a rokonokat, hogy licitáljanak rá. A család bírósághoz fordult, és a kérdés eldöntéséig a dokumentumot visszavonták az aukcióról.
Zilberslag a hírportálnak azt mondta, hogy már nem tudta visszakérni a levelet az árverést bonyolító cégtől, mert átadása után jogot formálnak rá, noha saját gyűjteménye számára is meg szerette volna őrizni a vita nyomán híressé vált emléket.
Az üzletember megígérte, hogy a levélről készült másolatokat eljuttatja a holokauszttal foglalkozó összes izraeli intézménynek, és csak az eredeti példányra tart igényt. A bíróság mégis arra kötelezte, hogy tárgyalásokat folytasson a levelet író kislány rokonaival, és ha nem tudnak megegyezni, akkor a törvényszék fog dönteni a kérdésről.
Adva Lotan, Rachel Mintz Izraelben élő unokahúga a Háárec című újság szerint elégedett volt a bíróság eddigi közbelépésével.
A Jad Vasem Intézet közleményében „erkölcsileg elfogadhatatlannak és rendkívül ízléstelennek” nevezte, hogy „valaki holokausztáldozatok személyes tárgyaival vagy dokumentumaival üzleteljen”. A megfelelő helyet az ilyen történelmi emlékek számára az olyan intézmények jelentik, mint a Jad Vasem, amelyek alaposan megvizsgálják és szakszerűen megőrzik ezeket a tárgyakat – írták.
Az intézet szóvivője hangsúlyozta azt is, hogy Zilberslag nem vezető beosztású munkatársa a Jad Vasemnek, egy „külső fórum” delegálta őt oda.
A levelet 1938-ban, még a második világháború kitörése előtt küldte Rachel Mintz Lengyelországból, Zawiercie városból, és abban a növekvő antiszemitizmust és a helyi nehézségeket írja le, valamint vágyát, hogy Izrael földjén élhessen. Később a kislány édesanyjával együtt életét vesztette a holokausztban.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója