Fotó: képernyőkép / Mako

Nyugodjon békében!

Rest in peace!

Jaj, hát nem tudtam, mi ez a régebben magyarul nem használt betűjel! Még mindig jobb, hogy nincs mögötte semmilyen vallásos sztori, mint a Jézus keresztjére írt I.N.R.I., melyet szintén sokáig nem értettem.

Tehát R.I.P. Rafi Eitan.

Nem kérdezem meg többet fiamat, hogy van barátja öreg nagyapja. Nyugodj békében! Narancsföldeden a narancsok, tavaidban a garnélarákok majd nélküled nőnek mától. Ahogy tudom, családodat mélyen megrázta halálod, mert még ma is aktív központja tudtál lenni életüknek. Igen, ez olyan valami, melyet mindannyiunknak kívánok: kilencvenesen is fontosnak maradni embertársainknak.

Micsoda teljesítmény!

Másnak elég egy nagy lövés az életben, mint Eichmann elrablásának megtervezése és kivitelezése, de nem, ő a továbbiakban is újra és újra a történések fontos szereplőjévé tette magát.

Én a 2006-os választásokon figyeltem fel Rafi Eitanra, az akkor alakult nyugdíjas párt vezetőjeként. A párt meghirdetett programja oly sikeres volt, hogy sokakat, mint engem is, aki akkor még messze volt a nyugdíjkortól, a párt támogatójává tett, tizenvalahány mandátumot szerezve, fontos politikai erővé nőve pillanatok alatt, a semmiből. Kár, hogy később, a parlamenti politikában ellaposodtak, majd eltűntek.

Rafi Eitan személyisége, életútja minden ellentmondásossága ellenére megfogó.

Nehezen tudom elfelejteni viszont az általa tizenkilenc évesen elkövetett terrorakciót két templerista ellen, elrettentendő a többi német telepest a Szentföldön való letelepedéstől. A Palmah tagjaként csak úgy lepuffantott két “vigécet” a szekerén.

Egy vele készült riportfilmben többször visszakérdez erre a riporter. “Nem, semmit nem bántam meg!” – feleli rá makacsul az öreg. 

De a kérdésre, hogy megbánta-e, hogy Pollardot nagykövetként nem engedte be a követség kapuján, hogy mentelmet biztosítson neki az amerikai igazságszolgáltatás elől, mintha elbizonytalanodna egy pillanatra…

Én viszont nem tudok megbocsájtani! Nem, a két lelőtt telepesért! Lehetek-e majd oly távol az időben, hogy azt gondolhassam biccentve, mint a vikingekre, hogy igen, ez része volt a kornak, másképp kell ezt megítélni? Durva, állatias korok… majd eljön-e az idő, ahonnan nézve, kontrasztosan, plasztikusan, az elemző szemével értékelhetem fantasztikus életútját? Anélkül, hogy elnézésemmel akaratlanul is e régi gyilkosság cinkosává válnék?

Meghalt Rafi Eitan, aki elkapta Eichmant