Az izraeli igazságügyi miniszter megszegte a hatóságok által elrendelt hírzárlatot Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós ügyében – jelentette a helyi média szerdán.
Amir Ohana a kormányfő volt médiatanácsadója, Nir Hefec kihallgatásáról hozott nyilvánosságra részleteket a tiltás ellenére a törvényhozás plénuma előtt. Hefec vádalkut kötött Benjamin Netanjahu ellen az ügyészséggel, és a korrupciós ügyek egyik fontos tanúja.
A 13-as kereskedelmi televízió híradója szerint a miniszterelnök ügyvédei az októberi ügyészségi meghallgatáson többek közt Nir Hefec tanúvallomását próbálták támadni, azt állítva, hogy a rendőrség tisztességtelen eszközök alkalmazásával, tiltott nyomásgyakorlással vette rá Hefecet a vádalkura.
Az ügy részleteiről azonban hírzárlatot rendeltek el, amelyet maga az igazságügy-miniszter – Benjamin Netanjahu bizalmasa – szegett meg szerdán, kihasználva parlamenti képviselőként élvezett mentességét.
„Bevezettek egy fiatal nőt, akinek semmi köze sincs a miniszterelnök elleni nyomozáshoz, és egy sor tolakodó kérdést tettek fel a tanúhoz fűződő kapcsolata természetéről” – mondta Amir Ohana. Ezt követően a miniszter szerint a nyomozók úgy intézték, hogy Nir Hefec és a nő találkozzon az épületben, majd azt mondták a volt médiatanácsadónak, hogy „bombát dobnak a családjára”.
Az igazságügy-miniszter azt állította, hogy ez késztette arra Hefecet, hogy vádalkut kötve vallomást tegyen a rendőrségen a kormányfő ellen.
A 13-as televízió bűnügyi szakértője, Aviad Glickman katonai rádióban elhangzott értesülése szerint viszont Hefec csak a nővel történt, megrendezett találkozó után két héttel írta alá a vádalkut, és vallomása viszonylagos csalódást okozott a bűnüldöző szerveknek.
Az úgynevezett négyezres ügy lényege, hogy Benjamin Netanjahu a vádak szerint miniszterelnökként olyan döntéseket hozott, amelyek kedvezőek voltak Saul Elovics üzletember cégeinek, például a Bezeq telekommunikációs szolgáltatónak (a legnagyobbat az országban) és a Walla híroldalnak, cserébe pedig Elovics kedvező színben tüntette fel a Netanjahu családot a tulajdonában álló, népszerű Walla honlapon.
A Maariv című újság honlapja úgy értesült, hogy Nir Hefec esetlegesen tisztességtelen eszközökkel nyert vallomása, illetve annak visszavonása sem ásná alá a 4000-res korrupciós aktában foglalt vádakat. A rendőrség közlényben vette védelmébe, és törvényesnek nevezte a Hefec kihallgatásakor használt eszközöket.
Az igazságügy-miniszter törvényszegése viszont komoly viharokat keltett az izraeli közéletben, és az ellenzék hevesen támadta a minisztert. „Amir Ohana úgy döntött, hogy Benjamin Netanjahu, és nem Izrael Állam igazságügyi minisztere” – jelentette ki az ellenzéki centrista Kék-Fehér párt hivatalos közleményében.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója