Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjamin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Az ügyvivő miniszterelnök az első, hivatalban lévő izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek.
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Az ügyvivő miniszterelnök a hivatalban lévő első izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek.
A tájékoztatás szerint a főügyész nem fogadta el a kormányfő jogi képviselőinek érvelését a pár héttel ezelőtti meghallgatáson, és eredeti szándékának megfelelően vádat emel három különböző ügyben Netanjahu ellen.
A vádak közül a legsúlyosabb az akár 10 év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés.
A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, politikai boszorkányüldözést emlegetett, és korábban kijelentette, hogy nem mond le, akkor sem, ha vádat emelnek ellene.
Aviháj Mandelblitt csütörtök esti, az összes helyi televízió élő adásában közvetített beszédében kijelentette, hogy nehéz szívvel, de teljes lelki nyugalommal hozta meg döntését, és meggyőződése, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel járt el. Kijelentette, hogy az utóbbi időkben veszélyes, „a tűzzel játszó” kijelentések hangzottak el az izraeli közbeszédben az igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, és alaptalan összeesküvés-elméletek születtek az állam egyik alaprendszere ellen, de mint mondta, az ügyészség a fenyegetések közepette is félelem nélkül, felelősséggel, alaposan és megfontoltan hozta meg döntéseit.
A főügyész hangsúlyozta, hogy a jogrend iránti mély elkötelezettséggel és az ország polgárainak érdekében járt el. „A törvény betartatása nem választás kérdése, nem jobb- vagy baloldali kérdés, nem politikai ügy, hanem kötelességünk, a törvényt betartató intézmények tagjainak a kötelessége” – monda.
A legsúlyosabb, vesztegetés és hivatali visszaélés váddal a négyezres számmal jelölt aktát zárta le az ügyészség. Ez a nyomozás a Bezeq telekommunikációs óriásvállalat tulajdonos-főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott ügyleteket tárta fel. Ebben az ügyben a másik fél, az Elovics házaspár is bíróság elé kerül.
A kétezres akta a Jediot Aharonot című újság lapkiadó-tulajdonosával, Arnon Mózesszel folytatott beszélgetések alapján született, amelyek egy részéről hangfelvétellel rendelkezik a rendőrség. A vádirat szerint arról egyeztettek, hogy miként változtassák meg a lap irányvonalát Netanjahu érdekében, és cserébe miféle intézkedésekkel javítja az újság gazdasági helyzetét a kormányfő. Emiatt Arnon Mózesz ellen is vádiratot nyújtott be Mandelblitt vesztegetés vádjával.
A harmadik, az ezres számú akta több százezer sékel értékű ajándékok elfogadása, sőt kérése miatt született. Az „ajándékozási” aktában nem vesztegetés, hanem hivatali vesztegetés és csalás a vád, a bűncselekmény három évvel büntethető. Ez az ügy a bizonyítékok szerint csaknem hétszázezer sékel (mintegy ötvenmillió forint) értékű ajándék átadásáról, illetve elfogadásáról szól, amelyet két milliárdos üzletember, Arnon Milchen és James Packer nyújtott Benjámin és Sara Netanjahunak.
A főügyész bejelentése estéjén néhány tucat jobboldali tüntető a kormányfő pártja, a Likud zászlajával tiltakozott a döntés ellen a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciájánál. Eközben egy másik csoport örömünnepet rendezett Jehud városban. Ők három éve minden szombat este azért tüntettek a főügyész lakóhelyének közelében, hogy járjon el a miniszterelnökkel kapcsolatos gyanús ügyekben, majd hozzon döntést a gyanúsítások, majd vádak ügyében.
A 13-as kereskedelmi tévécsatorna szakértői szerint a vádirat benyújtása hatással lehet a politikai patthelyzetre a kormányalakítási nehézségek közepette, és Netanjahu helyzetének gyöngülését okozhatja a politikai küzdőtéren.
Kapcsolódó írásaink:
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója