Mennyire szépek lehetnénk…

Noam Shalev Facebook bejegyzése

Stockholm City Hall tower
Stockholm - fotó: Benoît Derrier / Wikipedia

Nem kedvelt zsidó ellenséges közegben…

Péntek este, kis stockholmi étterem. Befejezem az evést, és kérem a számlát. Jön a pincérlány, nyújtom neki a hitelkártyámat, ami váratlanul leesik a földre. Azonnal lehajol érte, felveszi és ránéz a kártyára. Honnan vagy? – kérdezi. Izraelből, felelem, és akkor látom, hogy tátott szájjal, remegve néz rám, és sírni kezd. Pillanatok alatt eltűnik, én pedig gyorsan összeszedem a kabátom és a sapkám, hogy megtaláljam a legközelebbi kijáratot, mert egyértelmű számomra, hogy nem kedvelt zsidó vagyok ellenséges közegben.

Mielőtt sikerül kimenekülnöm a fagyos utcára, visszajön egy másik, szakácsruhás lánnyal, és továbbra is sírva, remegve mutat rám. Már gyors visszavonulási pozícióban vagyok, de felfogom, hogy nem ellenségesek velem szemben. A pincérlány bocsánatot kér, és nővére magyarázza, hogy sosem találkoztak izraelivel, és mindössze köszönetet akarnak nekem mondani.

Kiderül, hogy szír menekültek. Pár évvel ezelőtt édesanyjuk nagyon megbetegedett, már halálos ágyán feküdt. Éjnek évadján vitték az izraeli határhoz, onnan pedig három hétre a cfáti kórházba. Ma az édesanyjuk ép és egészséges, a lányaival Stockholm külvárosában él.

A pincérlány nem állja meg, telefonál anyukájának, én pedig angollal és némettel kevert arab beszélgetésben találom magam egy izgatott, zokogó nővel, aki csak egy dolgot kér tőlem: add át köszönetemet minden izraeli testvérednek, mert az ő révükön a lányaimnak van anyjuk.

Szóval minden cinizmussal, a romlott politikánkkal, és az országban meglévő rengeteg rossz dolog miatt való örökös haraggal együtt Stockholmig kellett utaznom, hogy másképp érezzem magam. És egy szír nő nevében köszönet, mindannyiunknak.