gyász

meghalt az apukám
mondja ajelet
amikor barukh
megkérdezi tőle
hogy mi újság

ajelet a ház mellett
a lépcsőn jött lefelé
barukh pedig
ugyanott felfelé

barukh nem látta
hogy ajelet sír
hogy sírva
beszél a telefonjába

csak akkor vette észre
amikor mellé ért
és ajelet elmondta barukhnak
hogy meghalt az édesapja

ő is akkor tudta meg

barukh és családja
ajelettől és családjától
bérli a lakást
amiben lakik

ajelet és kiterjedt kurd családja
ugyanabban a házban lakik

és a mellettük lévő házban

és még egy másik házban
ugyanabban az utcában

barukh egy hónapja
nem találkozott ajelettel
azóta
hogy magyarországra utazott
és amikor meglátta
főbérlő-asszonyát
mosolyogva kérdezte tőle
hogy מה נשמע
mi újság

ekkor derült ki
mordeháj halála

ez péntek délben történt

péntek délután
már tele volt a ház
családtagokkal

barukh összefutott elivel
ajelet férjével
aki megköszönte barukh
együttérző jókívánságát
aztán elnézést kért
amiért most majd
egy pár napig
nagy בלגן
bálágán
felfordulás lesz

hát
persze
mondta barukh
nem gond

és arra gondolt
hogy nyilván lesz
egy kis jövés-menés
de azért olyan nagyon nagy
bálágán
biztosan nem lesz

hiszen mégiscsak
gyászolni jönnek
aki idejönnek

nagyobbat nem is
tévedhetett volna
barukh
aki a közel-keletre
egy olyan kontinensről
európából
érkezett
ahol babszemmel a seggben
szokás gyászolni

csendben
méltósággal
megilletődve
emlékezve az elhunytra

nem így a kurdok

barukh úgy képzeli
hogy nápolyban lehet olyan
egy nagy családi karácsony
amilyen itt
a gyász első hete

gyerekek hordái
testvérek és unokatestvérek
rohangálnak és kiabálnak
a ház körül

a felnőttek
óráról órára
többen vannak
szombat estére
mindkét ház
megtelik velük

vasárnap estére
egy nagy fekete sátrat is
felállítanak
az egyik ház előtt
amin nagy
rendőrség
felirat olvasható

eli
ajelet férje
rendőr

ezt a nagy fekete
helyszínelő sátrat
ő hozta a munkahelyéről
hogy legyen hová
beinvitálni azokat
a rokonokat
akik a házban
már nem férnek el

mindenfelé tálcák
tele étellel

a házak körül
jövés-menés
beszélgetés
felszabadult
nevetgélés
déltől éjfélig

ha a gyász feladata
nem elsősorban
a halott elbúcsúztatása
hanem az életben maradt
hozzátartozók
megerősítése
abban
hogy
az
élet
megy
tovább
akkor ezek
a kurd zsidók
jól csinálják a dolgukat

jól gyászolnak

a bálágán
a felfordulás pedig
nem a közös gyász
mellékterméke

ahogy barukh gondolta
amikor eli pénteken
előre is elnézést kért miatta

nem

a bálágán
a közös gyász
formája

célja

a bálágán maga a gyász

eli
ajelet
és kiterjedt kurd családjuk
azért csinálnak bálágánt
hogy miközben
az elhunyt mordeháj
miatt szomorkodnak
megmutassák
maguknak
egymásnak
hogy ők
még élnek
és nincsenek egyedül

sem a gyászban
sem az életben

hogy megmutassák
mordehájnak

hogy nem kell aggódnia

attól
hogy ő elment
a családja még tovább él

tovább
együtt

és vigyáznak egymásra
és megőrzik az emlékét 

facebook.com/barukhhh/

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.