A kivégzett parancsnokra hazájában hősként tekintettek, még bélyeget is adtak ki tiszteletére. Bálványozásában közrejátszik, hogy szerepe külpolitikai volt, ezért a belső ellenzék, illetve a gazdasági helyzet miatt egyre sűrűsödő demonstrációk véres leverésében nem vett részt.
Az új év második napján Donald Trump amerikai elnök utasítására kivégezték Irán második legerősebb emberét. A támadást egy robotrepülőről hajtották végre Irakban, a bagdadi nemzetközi repülőtér területén.
A támadásban meghalt egy magas rangú iraki katonai vezető is, aki az Irán-barát iraki erők egyik parancsnoka volt.
Szulejmáni halálhíre vezető hír volt az egész világon, és számos politikus, katonai vezető, szakértő kommentálta az eseményt. A nyugati politikai vezetés egyrészt üdvözölte a véreskezű terrorista kivégzését, másrészt sokan aggodalmukat fejezték ki a Közel-Kelet destabilizációjától tartva. Joe Biden, volt amerikai alelnök, és a Demokrata Párt elnökjelöltje Twitteren azt írta: „Egyetlen amerikai sem fog könnyeket hullatni Szulejmáni halálhíre hallatán. Megérdemli sorsát az amerikai csapatok és sok ezer civil haláláért. A terror támogatója volt és káoszt okozott. (…) Azonban Trump elnök most dinamitot dobott a puskaporos hordóba, ami veszélyezteti az amúgy is problémás régió stabilitását.”
Ki is volt valójában Kaszem Szulejmáni?
Szulejmáni szegény családban nőtt fel, és főként építőipari munkásként dolgozott. Az iráni forradalom után csatlakozott a Forradalmi Gárdához, ahol haláláig szolgált egyre magasabb rangban. 1998-ban a külföldi fegyveres tevékenységgel kapcsolatos missziókat kivitelező al-Kudsz egység vezetőjévé nevezték ki, és sokan a Forradalmi Gárda főparancsnoki tisztségének várományosaként tekintettek rá.
Jelentősége azonban sokkal nagyobb volt, mint az al-Kudsz csapatok irányítása. A 2000-res évektől lényegében ő szervezte Irán katonai kapcsolatainak jelentős részét, különös tekintettel a proxy-stratégiára. A 2001. szeptember 11-i Al-Kaida támadás után együtt kezdett dolgozni az amerikai hadsereggel, hogy felszámolják az Al-Kaidát, de az együttműködés már 2002-ben megszakadt, miután Bush elnök Iránt is a „Gonosz Tengely” (a terrort támogató országok) részévé nyilvánította. Irán politikai és katonai külpolitikájának megszervezésével és kivitelezésével Szulejmáni jelentősége messze túlnőtt az al-Kudsz parancsnoki rangján, és az elmúlt években lényegében Irán második vezetőjévé vált.
Szulejmáni komoly kapcsolatokat épített ki a térség országaival és elsősorban síita katonai csoportokkal. Első jelentős szövetségese a Hezbollah nevű libanoni katonai és politikai szervezet, mely mára lényegében Irán proxy-hadseregévé vált. A 2011-ben kitört szíriai polgárháborúban ő sietett elsőként Bashar Al Aszad elnök megsegítésére a Hezbollah csapataival. Becslések szerint a szíriai polgárháború 9 éve alatt közel hatmilliárd dollárral (1770 milliárd forint) segítette a Hezbollah működését. Az elmúlt két évtizedben jelentős katonai és politikai hálózatot épített ki Jemenben, Irakban és a Gázai övezetben is. Ezek a síita katonai szervezetek mára komoly politikai szereplőivé váltak a térségnek, rengeteg konfliktust gerjesztve, miután sokszor a helyi érdekekkel szemben, Irán katonai proxy-szervezeteiként működnek. Jemenben a húti felkelőket irányítják, míg Gázában a Hamasz terrorszervezetet.
Az említett közvetlen katonai jelenléten felül Irán mára számottevő befolyással bír Bahreinben, Libanonban, Katarban, Pakisztánban, Afganisztánban, Nigériában, Marokkóban, Közép-Ázsiában, valamint a kaukázusi térségben. Ezzel lényegében egy új hidegháborús övezetet hozott létre, mely szűkebb értelemben a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia közötti rivalizálást jelenti, tágabb értelemben pedig az Iránt támogató Oroszország és Kína, valamint a Szaúd-Arábiát támogató Egyesült Államok közötti versengésről szól. És hogy a helyzet tovább bonyolódjon, Izrael is szerephez jut, hiszen a térség stabilitása létkérdés számára, másrészt az Izrael elleni harc sokszor egyesíti az egyébként egymással szemben álló muzulmán országokat. De hogy még bonyolultabb legyen, Törökország is egyre nagyobb szerepet játszik a Közel-Kelet háborúiban, és noha NATO-tagként az Egyesült Államok szövetségese, mégis több lokális konfliktusban egymással szemben állnak. Ebben a rengeteg szálból álló politikai hálóban kétségtelenül Szulejmáni volt az egyik kulcsfigura. Ugyanakkor Trump elnök nemcsak a hidegháborús, illetve proxy-háborús tevékenysége miatt adott parancsot Szulejmáni kivégzésére, hanem mert az elmúlt időben közvetlen irányítója volt több, amerikai célpontok ellen elkövetett támadásnak, melyek során több száz amerikai katona halt meg. Szulejmáni külpolitikája egyre merészebb volt, és Iránt nem zavarták a szövetségesei ellen vezényelt amerikai válaszcsapások.
A kivégzett parancsnokra hazájában hősként tekintettek, még bélyeget is adtak ki tiszteletére. Bálványozásában közrejátszik, hogy szerepe külpolitikai volt, ezért a belső ellenzék, illetve a gazdasági helyzet miatt egyre sűrűsödő demonstrációk véres leverésében nem vett részt.
Mennyire valóságos az európai és amerikai baloldali vezetők félelme?
A kivégzés hírére főként európai és demokrata párti amerikai képviselők aggodalmukat fejezték ki, attól tartva, hogy az iráni–amerikai feszültség eszkalálódásának beláthatatlan következményei lehetnek, és akár kiterjedt háborúvá is fajulhat. A térség politikai és katonai szakértői szerint ennek az esélye igen kicsi, hiszen egyrészt egyik fél sem érdekelt komoly katonai konfliktusban, másrészt Irán lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Iránnak nincs lehetősége közvetlen háborút vívni az Egyesült Államokkal, illetve a teljes NATO szövetséggel. Ugyanakkor nem hagyhatja megtorlás nélkül legfontosabb katonai vezetője elvesztését. A legvalószínűbb, hogy közel-keleti amerikai célpontokat próbálnak támadni, esetleg – bár ez kevésbé valószínű alternatíva – az Egyesült Államokban próbálnak nagyobb terrorcselekményt megvalósítani. Amerikai célpontok elleni támadáshoz valamely proxy-hadseregüket, minden bizonnyal a Hezbollah katonai szárnyát kell mozgósítaniuk. Mindazonáltal ilyen támadásokat eddig is hajtottak végre, sőt épp e terrorcselekmények gyakoriságának és mértékének az elmúlt időszakban tapasztalható növekedése volt Szulejmáni kivégzésének egyik oka. Tehát egy újabb ilyen támadással ugyan Irán kipipálhatja a bosszút, de nem jelent komoly változást, vagy eszkalálódást a térség életében. Az elmúlt napokban iraki és iráni politikusok is hangoztatták, hogy közvetlen céljuk az Egyesült Államokkal való együttműködés befagyasztása és az amerikai csapatok eltávolítása a térségből. Ezzel összhangban már be is jelentették, hogy teljes mértékben visszalépnek az Obama elnökkel kötött atom-megállapodástól, és tovább folytatják az urándúsítást 5%-os szintig. (Az atombombához 95%-os tisztaságú uránium szükséges.) De ezek a célok sem újak, nem jelentenek változást az elmúlt évek iráni stratégiájához képest.
Hétfő délután a Fehér Ház bejelentette, hogy kivonja Irakból csapatait, melyek Irán számára a legkönyebb célpontok. Tekinthetik ezt Teheránban egyfajta sikernek, amit fenyegetéseikkel értek el, mivel így könnyebbé válik a szárazföldi fegyverszállítás Szíria és Libanon felé, ugyanakkor a Szövetségeseknek így is elég katonai ereje van a térségben, hogy visszatartsa Iránt.
Várható tehát, hogy egy-két komolyabb akciót megpróbálnak véghezvinni, de az egyébként is évek óta háborús helyzetben lévő térségben jelentős eszkalációra Irán és az Egyesült Államok között nem lehet számítani. Szulejmáni elvesztésével viszont az iráni katonai külkapcsolatokat komoly kár érte, és ez igazolhatja Trump döntését.
Az írás január 7-én a 168 órában is megjelent.
Újságíró
