Az izraeli operajátszás története és történelme a valaha írt legizgalmasabb operák cselekménye lehetne. Ezt vallják mindazok, akik tudják, milyen kalandos és gyakran küzdelmes út vezetett az Izraeli Operaház ma ismert formájának megalakulásáig.
1917, Moszkva – egészen idáig kell időben és térben visszautaznunk, ha az izraeli operajátszás gyökerei után kutatunk. Több mint száz év telt el azóta, hogy moszkvai tartózkodása alatt Mordechai Golinkin megírta vizionisztikus esszéjét, melyben egy zsidó operatársulat jövőjét vázolta fel. Az álmokat hamarosan tettek követték, Golinkin 1923-ban – az akkor még Palesztinához tartozó – Tel-Avivba érkezett, ahol Verdi Traviatájának héber nyelvű előadásával
LETETTE A MŰFAJ IZRAELI TÖRTÉNETÉNEK ALAPKÖVÉT.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy sem Tel-Avivban, sem máshol Palesztinában nem működött ekkor operaház, így Golinkin társulata különböző filmszínházakban léphetett csak közönség elé. A gyakran nem éppen ideális körülmények ellenére lenyűgöző művészi színvonalú produkciókat állítottak színpadra, és a legkiválóbb operákat hozták el elsőként a térségbe.
A második világháborút követően a New York-i születésű szoprán, Edis de Philippe kitartó munkájának köszönhetően született meg az Izraeli Nemzeti Opera, melynek tagjai hamarosan Izrael állam legkülönbözőbb városaiba vitték el estéről estére előadásaikat. Edis de Philippe, aki korábban a világ legnagyobb operaházainak szólistájaként szerzett magának nemzetközi hírnevet, nemcsak énekesként, de elhivatott producerként, rendezőként és impresszárióként is rengeteget tett azért, hogy megteremtse a társulat működésének feltételeit, és biztosítsa az elvárt művészi minőséget. Az Izraeli Nemzeti Opera néhány év alatt olyan színvonalas műhellyé fejlődött, amely egyre nagyobb számban vonzotta a fiatal énekeseket és a pályájuk elején járó ígéretes szólistákat.
Az 1960-as években három évet töltött Tel-Avivban többek között Plácido Domingo is, aki nemzetközi karrierjének origójaként itt sajátította el az operarepertoár legalapvetőbb tenor szerepeit.
Néhány év kényszerű szünet után 1985-ben a tel-avivi Cameri Színház és az Izraeli Kamarazenekar partnerségével alakult meg az Új Izraeli Opera. Az izraeli operajátszás ma is tartó fejezete nem sokkal később Purcell Dido és Aeneasának előadásával vette hivatalosan is kezdetét, egészen 1994-ig kellett azonban várni, hogy állandó és méltó játszóhelye is legyen az új produkcióknak. Az új operaház helyét a Golda Művészközpontban jelölték ki – itt található az Izraeli Operának otthont adó Tel-avivi Előadó-művészeti Központ, melynek az egyenes vonalakat körívű alakzatokkal ötvöző külseje és égszínkék homlokzata sokakat Hundertwasser építészetének játékosságára emlékeztet.
Hatalmas társadalmi eseményt jelentett az épület megnyitó ünnepsége, melyen Muszorgszkij Borisz Godunovja hangzott el.
Az opera műfajának klasszikusai mellett balett- és más táncelőadások, klasszikus zenei és jazzkoncertek, valamint különböző gyerekprogramok is állandó elemei az Izraeli Opera repertoárjának.
Az idei évadban olyan produkciók szerepelnek a műsorukon, mint a Manon, A sevillai borbély, az Idomeneo, az Anyegin, a Traviata, a Bajazzók, a Yoni Rechter által jegyzett Shitz vagy a legnépszerűbb kortárs amerikai operák között számon tartott Dead Man Walking.
2019 szeptemberében a Magyar Állami Operaház csaknem kétszáz magyar művésze Goldmark Károly Sába királynőjének nagyszabású előadásával mutatkozott be nagy sikerrel a tel-avivi közönségnek, a Magyar Kulturális Évad keretében. Ahogy a rendező Káel Csaba is megfogalmazta, a varázslatos bibliai találkozásról szóló darab „egy kicsit haza is érkezett” Izraelbe.
Az Izraeli Opera megalakulása óta nagy figyelmet fordít rá, hogy megtalálja és kifejezze izraeli identitását. Ennek a törekvésnek a részeként kiemelten foglalkozik izraeli művészek és szólisták támogatásával, valamint rendszeresen rendel és mutat be izraeli szerzőktől új műveket. Olyan, ma már nemzetközi hírű karmesterek kötődnek elválaszthatatlan szálakkal az Izraeli Operához, mint Asher Fisch, Dan Ettinger vagy Rani Calderon. A modern izraeli zeneszerzés ikonikus alakjaként ismert Josef Tal utolsó operája, a Josef mellett ugyancsak itt mutatták be Az utazás az évezred végére című darabot, melyet az a Gil Shohat jegyez, akit zeneszerzőként és karmesterként is a mai klasszikus zenei élet meghatározó alakjaként ismernek.
Az országot jellemző sokszínű kultúrával összhangban az intézmény az operára mint közös nyelvre is tekint, mely képes átívelni a kultúrák közti határokon és megerősítheti az izraeli társadalom szövetét. Előadásaik sikere bizonyítja, hogy az opera szeretete olyan közös identitást formáló erő, amely túlmutathat a társadalmi és politikai ellentéteken.
KRITIKAI VISSZHANG
„Hallott már valaha a zsidó zeneszerzőről, Goldmark Károlyról? És a Sába királynője című operájáról? Itt senki. Közben pedig kiderült, hogy egy igazgyöngy. Tegnap, amikor a közönség összegyűlt a tel-avivi operaházban, mindenki azt érezte, hogy most valami sohasem hallott, grandiózus dologban lesz része. Bátran mondhatjuk, hogy ez volt az évad csúcspontja. (…) Köszönet illeti a magyarokat (akikkel harminc éves kapcsolatot ápolunk), hogy elhozták ezt a remekművet.”
(Vadim Malev, Israel Culture, Izrael)
„Tegnap, csupán egy napra, az Izraeli Operaház színpadán mindannyiunk számára jól ismert figurák elevenedtek meg. (…) Mindegyik szerep nagyon nehéz, és csak elsőosztályú énekesek tudják megszólaltatni őket. Budapestről csupa ilyen szólista érkezett Tel-Avivba: László Boldizsár (Asszád) hibátlan technikával, elképesztő magasságokkal megszólaló tenor orgánuma; Sümegi Eszter (Szulamit) ezüstös, lírai, könnyed, szárnyaló és igazán elbűvölő szoprán hangszíne; Palerdi András (Főpap) hipnotikus basszusa; Szemerédy Károly fenséges basszbaritonja, s végül a lenyűgöző mezzoszoprán, Gál Erika (Sába királynője) tehetséges, drámai, karizmatikus éneke hihetetlen széles regiszterekkel. A szólistákat a Magyar Állami Operaház Zenekara Kocsár Balázs vezényletével kísérte. S volt még egy szereplő, aki az elejétől a végéig jelen volt – a kórus: együttérző, szemrehányó, magyarázó és bűnbánó. Olyan képességgel adták át az érzések minden árnyalatát, amiről csak csodálattal lehet beszélni.”
(Wildgrass, Livejournal, nemzetközi blog)
