Heisler András, a Mazsihisz elnöke volt a Hamoadon Klub vendége. A magyarországi diaszpóráról, a zsidó szervezet politizálásáról, a Figyelő címlapról, a magyar kormány emlékezetpolitikájáról, új értelmiségről, a Sorsok házáról és még sok egyébről beszélt.
A tel-avivi Hamoadon klub múlt heti vendégét, Heisler Andrást 1985 óta jegyzi a civil zsidó közélet. A hajdani „gyalogosból” 2013-ra lett a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnöke, s azóta a nap szinte minden órájában kikerülhetetlenül rávetül a politika reflektorfénye. A tanulmányai szerint mérnök-közgazdász nem az az alkat, aki keresi a nyilvánosságot, minthogy azonban időközben a Zsidó Világkongresszus is alelnökének választotta, kikerülhetetlenül állnia kell a nem mindig barátságos kérdés-zuhatagot.
Valahogyan így történt ez a Moadonban is, pedig itt, a Marmorek–Bilu sarki magyar klubban mondhatnók csaknem kivétel nélkül barátai és tisztelői vették körül. Vadász Éva, az Új Kelet újság főszerkesztője tartotta kézben a beszélgetést, és Heisler nem igen hagyja magát korlátozni: beleállt minden kérdésbe, nem maszatolta el a konfliktusokat. Mindenről eszébe jutott még valami, csak példaként: 2011-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, amit aztán pár évre rá, 2016-ban egy hírhedten szabad-szájú hírlapíró hasonló elismerése okán visszaadott. Nem akart egy gyékényen árulni olyan személlyel, akinek értékrendje homlokegyenest más, mint az övé.
Lapozgatom a jegyzeteimet, hogy a csaknem egész estét betöltő eszmecseréből mi az, amit feltétlenül fontosnak tartok megosztani az Izraelinfo olvasóival a magyarországi zsidóság ernyőszervezetének, a Mazsihisznek a törekvéseiből.
Kezdjük talán az egyik legfontosabbal! Magyarországon, de a többi európai diaszpórában is általánosan elfogadott, hogy a világ zsidóságának csak előnyére válhat az erős Izrael. Ez ma már tényvalóság, amiképpen az is, hogy ezzel egy ütemben a diaszpórák népessége is egyre markánsabban mutatja fel magát szerte a világban. Amikor Izrael még gyerekcipőben járt, akkor ezek a közösségek támogatták az új államot. Mára ez a folyamat megfordult, mert Jeruzsálem gazdasága, honvédelme és technológiai fölénye olyan biztos lábakon áll, hogy minden kihívásnak meg tud felelni, és figyelméből jut az Erec határain túl élő zsidóságra is.
Olykor persze elkelne a nagyobb figyelem – ezt tette szóvá többek között Netanyahu legutóbbi budapesti tartózkodása alatt Heisler, miközben a magyar diaszpóra sokszínű értékeiről beszélt. Izrael létezése a Mazsihisznek és a világ zsidóságának is egyfajta garanciát jelent. Magyarországon békességben élünk, Izrael minden nap élet-halál harcban áll. Viszonyunk nem pusztán a racionális valóság, hanem olyan, mint a szerelem.
Többen is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon a Mazsihisz beleszól-e a magyar politikába?
A pártpolitikába nincs beleszólásunk, a közpolitikába van – foglalt állást Heisler. Szociális ügyekben például igen. „A magaspolitikával Benjamin Netanyahu budapesti látogatása óta egyébként ritkábban vagyunk közvetlen kapcsolatban, de a kormány tagjaival rendkívül élő és jó kontaktusaink vannak. Kéréseink meghallgatásra találnak. A közelmúltban például az agrárminiszter erdészeti szakemberei tubisvátkor a zsidó iskolákban meséltek az erdőről, az állatokról, a természeti környezet fontosságáról, és utána egy rabbi is elmondta, hogy mit jelent ez az ünnep a zsidó kultúrában, hitvilágban. Roppant sikeres rendezvény volt. De ugyanilyen fogadókészséget tapasztaltunk a külügyminisztérium részéről is, amikor a washingtoni állomáshelyre hívtak meg, hogy beszéljek a külszolgálati munkatársaknak arról, hogy mi is a zsidó lét lényege.”
A kényes kérdéseket sem kerülte ki a Mazsihisz elnöke. A Figyelő 2018-as címlapját, a Heislerre zuhogó húszezres-esőt, mint a politikai antiszemitizmus példáját említették a beszélgetés résztvevői. Erről azt mondta: „Én úgy vagyok elnöke a szervezetnek, hogy a pénzügyektől mindig távol tartom magam, még a gyanú árnyéka se merülhessen fel, hogy hozzányúlunk a közösség vagyonához. Máig sem értem, miért csináltak belőlem címlapot. Agyrém volt az egész, s ezt erősítette az időarányos pénzügyi vizsgálat is. De így visszamenőleg erről is csak szépet tudok mondani, mert a cikk megjelenése után két nappal jöttem ki Izraelbe és találkoztam a Jad Vasem vezetőivel, Buzsival, Lapiddal is, és már mindenki tudott a történtekről, s mint egy hőst, úgy fogadtak mindenütt. Ez egy ízig-vérig politikai támadás volt, s ezt így kezelték szerte a világban, és Magyarországon is sokan a velünk együtt gondolkodók. És amikor azt sejttettem az előbb, hogy Izrael nem figyel eléggé a diaszpórára, mindjárt meg is cáfolom magam. A legmagasabb szinten fogadtak. Jó és biztató volt érezni, hogy tudnak rólunk és számon tartanak bennünket.”
A Mazsihisz demokratikus szervezet – tette le a voksát Heisler, amikor azt kérdezte a moderátor, igaz-e, hogy a Mazsihisz afféle ellenzéki szerepbe szorul hazájában. Ez nagyon fontos, megkerülhetetlen állásfoglalása a közgyűlésünknek. A 20. század Magyarországán kétszer is derékba tört a zsidóság létezése. A holokauszt hatszázezer áldozatot követelt és jött utána a 40 éves vallásellenesség. A még megmaradt zsinagógák jelentős részét lerombolták, a teljes infrastruktúrát ellehetetlenítették, a szociális hálót szétszaggatták, jesivákat bezárták, sorolhatnám reggelig. Ez nem csupán bennünket sújtott, de a többi hitéleti szervezeteket is szétzilálta. Éppen hogy mutatóban fennmaradt a Rabbiképző meg az Anna Frank Gimnázium. A magyarországi zsidóság elveszítette magját, a tartását, a kisugárzását. Az lett a stratégiánk, hogy értékeinket visszahozzuk, s vele azt a zsidó büszkeséget amelyet a közösségek hellyel-közzel elveszítettek. Hogyan? A függetlenséggel, az önállósággal, azzal, hogy kiálljunk a hitünk és véleményünk mellett.
Ha valaki elfelejtette volna, gyors egymásutánban kétszer is konfliktusa támadt a Mazsihisznek a kormány emlékezetpolitikájával. A Szabadság téri emlékmű felállítása volt az egyik, s a másik, amikor a Veritas intézet vezetője a Kamenyec-Podolszkijban történteket idegenrendészeti eljárásnak nevezte. Azt az eseménysort, ahol húszezer embert mészároltak le 1941-ben. Erre mondták, hogy ha ebben a hozzáállásban nem történik változás, akkor külön fogják ünnepelni a 70. évfordulót, és még azt az 1 millió dollárt is visszaküldik a feladónak, amit az állam a méltó megemlékezésre biztosított a Mazsihisznek. Nem történt változás, s a Mazsihisz betartotta a szavát. Kaptak is érte hideget-meleget, kívülről-belülről. Tény, hogy az elutasítás nem találkozott mindenki tetszésével, viszont ez a hajlíthatatlanság jelezte, hogy elveikből nem engednek, és hogy van önálló akaratuk.
A Mazsihisz nem foglalkozik pártpolitikával – hangsúlyozta az est folyamán többször is –, és példaként említette: a választásokba sem folytunk bele semmilyen módon.
Új értelmiség van kialakulóban a Mazsihisz holdudvarában. Messze a tegnapé a sunnyogás, a képes beszéd, megjelenni látszik a büszke és független zsidóság – osztja meg elégedettségét. „A Szabadság téri emlékmű felállítása után egyszerűen nem tudtam dűlőre jutni, ezért írtam tizenegy közmegbecsülésnek örvendő értelmiséginek, akik nem is voltak mind zsidók, hogy adjanak tanácsot, most hogyan cselekedjek, mi a legcélravezetőbb? Pro-bono fogadták el az invitálást, és ez mintha megtörte volna a jeget körülöttünk. Azt javasolták, hogy bár alapos okunk van a tiltakozásra, egyidejűleg keressünk szövetségeseket, hogy törekvésünk ne szűküljön kevesek érdeklődésére számot tartó zsidó belüggyé, hanem a társadalom gondolkodó egésze vállalja fel. A szélesebb körű kiállás nem csak a mi érdemünk, hanem az Eleven emlékművesek folyamatos performansza is nagy súlyt nyomott a latba. Ráadásul a német nemzeti kisebbség is mellénk állt, és a történelemtanárok közül is sokan osztották álláspontunkat.”
A találkozó vége felé került terítékre a Sorsok háza kormányprojekt. „Szép és nemes gondolat” – foglalt állást Heisler András. Mint elmondta, két dologra hívták fel a figyelmet: egyrészt adjon hiteles üzenetet a látogatók számára a létesítmény, viszont felvetették, hogy egy holokauszt emlékhely egy városban elég. Tehát vagy a Páva utcai, vagy a Józsefvárosi maradjon „állva”. Utóbb kiderült, hogy az emlékhely szellemisége sem talált egyértelmű helyeslésre. Nem jutottak közös nevezőre, s a beruházás kikerülhetetlenül megfeneklett. Talán nincs egy éve se, hogy egy hirtelen összehívott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) fogja megvalósítani a kiállítást.
A Mazsihisz ismét hibás döntésről beszélt. Több más mellett azt kifogásolta, hogy olyan szervezetre akarják bízni ezt az intézményt, amelyik mindössze két évtizede van jelen a magyar zsidó közéletben. Ráadásul deklarált célja, hogy nem tekinti prioritásnak a múlt, (értsd itt: a holokauszt) teljes körű feltárását a látogatók előtt. Ráadásul ennek a szervezetnek nincsenek igazi magyar gyökerei sem, ellentétben a Mazsihisszel, amelyik vastagon benne volt a magyar társadalomban, közös sikereivel és kudarcaival egyetemben. Heislerék azt is kifejtették, hogy nézeteik szerint nem szerencsés, ha egy zsidó szervezet vezeti a holokauszt központot, mert akkor pillanatok alatt beltenyészetté szűkülhet, amikor is a zsidók magukról fognak megemlékezni, pedig az emlékhelynek éppen az a célja, hogy a társadalom egésze felé közvetítse a történteket, a történelmet. A világon mindenütt az állam a fő tulajdonosa a holokauszt központoknak. Ide kívánkozik a tény, hogy a holokauszt nem a zsidók ügye, hanem az egyetemes emberiségé.
Felvetődött, hogy mennyire van jelen a médiában a Mazsihisz, eljut-e elég széles körhöz a mondandója, tudja-e befolyásolni a közvélekedést.
„Monopolhelyzetben voltunk jó ideig – hangzott a válasz -, a világ azonban megváltozott körülöttünk is és nem biztos, hogy jól reagáltunk a nyitottabb légkörre. Rengeteg a lemaradás, ráadásul a médiafelületek nagyon megosztottak.”
Mostanában került terítékre a holokauszt leszármazottainak jóvátételéről szóló elképzelés. Erről azt mondta Heisler András, hogy most a holokauszttúlélők második generációja felé fordul a figyelem. Nem pénzbeli támogatást kapnak majd, hanem olyan szolgáltatást, kedvezményeket, amelyek egyszerűbbé és könnyebbé teszik az életüket. De – oszlatta el a félreértéseket Heisler András – erre a támogatásra csak és kizárólag a rászorulók számíthatnak.
Újságíró
