Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke tegnap este (kedden) bemutatta a palesztin-izraeli viszály rendezésére készített tervet. Így reagált a világ a javaslatra:
Moszkva: a legfontosabb a palesztinok viszonyulása Trump béketervéhez
Oroszország tanulmányozni fogja a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett béketervet, a legfontosabb az, hogy a palesztinok és az arab országok képviselő kifejtsék a hozzá való viszonyukat – jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és észak-afrikai különmegbízottja TASZSZ hírügynökségnek kedden éjjel.
A Kreml a nap folyamán korábban közölte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön Moszkvában személyesen ismerteti majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a béketerv részleteit. Putyin egyébként múlt héten Izraelben járt és a palesztin vezetéssel is találkozott.
„Tanulmányozni fogjuk (a javaslatot). A legfontosabb, hogy a palesztinok és az arabok kifejtsék a hozzá való viszonyulásukat” – jelentette ki Bogdanov.
Trump a Netanjahuval közösen megtartott keddi washingtoni sajtóértekezletén ismertette „az évszázad alkujaként” kommunikált közel-keleti rendezési tervét.
Bogdanov a terv nyilvánosságra hozását megelőzően, a nap folyamán korábban újságírók előtt kijelentette, hogy nem az Egyesült Államoknak kellene meghoznia a döntéseket a regionális rendezéssel kapcsolatban, amely előzetesen elmulasztott egyeztetni a palesztin vezetéssel, amely a konfliktus közvetlen érintettje.
„Szükséges lett volna konzultálni a palesztin féllel” – fogalmazott a magas rangú orosz diplomata. Hozzátette, hogy Washington Moszkvával sem egyeztetett a kérdésben.
Ankara: a terv „megöli” a kétállami megoldást
„Megöli” a palesztinok és az izraeliek közötti kétállami megoldást a béketerv, amelyet Donald Trump amerikai elnök jelentett be kedden a washingtoni Fehér Házban – vélekedett reagálásában a török külügyminisztérium.
A tárca közleményben kijelentette: Trump terve „halva született”. Egyúttal leszögezték: ez a terv annexiós terv, amelynek az a célja, hogy „elbitorolja Palesztina földjeit”. „Palesztina népe és földje pénzzel nem megvásárolható” – nyomatékosították.
A minisztérium aláhúzta, hogy Jeruzsálem „vörös vonal” Ankara számára. Jelezték: nem engedélyezik azokat a lépéseket, amelyek az Izrael által elkövetett megszállás és üldöztetés legitimációjára irányulnak. „Törökország mindig a testvéri palesztin nép oldalán fog állni” – fogalmaztak. Hozzátették: továbbra is azon dolgoznak majd, hogy Palesztina földje egy független Palesztina legyen.
A török külügyminisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy nem támogatnak semmilyen tervet, amelyet a palesztinok nem fogadnak el. „Anélkül, hogy a megszálló politika véget érne, nem lesz béke a Közel-Keleten” – zárta közleményét a tárca.
EU: az Egyesült Államok javaslata lehetőséget nyújt az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos rendezésére
Az Egyesült Államok kezdeményezése lehetőséget nyújt arra, hogy újraindítsák az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos és életképes megoldására irányuló erőfeszítéseket – közölte Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője a közel-keleti békefolyamattal összefüggésben az Európai Unió nevében tett nyilatkozatában kedden.
Donald Trump amerikai elnök kedden washingtoni sajtótájékoztatóján kétállami megoldást javasolt a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére, amikor a Fehér Házban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott tájékoztatóján felvázolta béketervét.
Borrell nyilatkozata szerint az Európai Unió tanulmányozza és értékeli a javaslatokat, majd ezt követően alakítja ki egységes álláspontját. Az unió továbbra is elkötelezett a két államon alapuló megoldás mellett, figyelembe véve mind a palesztin, mind az izraeli fél jogszerű kívánságait és követeléseit, tiszteletben tartva az összes vonatkozó ENSZ-határozatot és a nemzetközileg elfogadott megállapodásokat.
Az EU felszólítja mindkét felet, hogy politikájuk révén igazolják a kétállami megoldása iránti valódi elkötelezettségüket, mint az egyetlen lehetséges módot a konfliktus lezárására.
Michael Gahler német kereszténydemokrata EP-képviselő, az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője ugyanakkor újságíróknak kijelentette, az Egyesült Államok elnökének közel-keleti béketervét részrehajlónak tartja.
A tervben szereplő javaslatok várhatóan nem váltják be a tárgyalásos megoldás iránti várakozásokat. Ezek egyike sem egyezik az EU, illetve a tagállampok politikájával. Az EPP mindazonáltal megvizsgálja a terv részleteit és konzultál az izraeli és palesztin féllel – mondta a néppárti politikus.
Németország: csak olyan megoldás vezethet tartós békéhez, amelyet mindkét fél elfogad
Csak olyan megoldás vezethet el az izraeliek és palesztinok közötti tartós békéhez, amelyet mindkét fél elfogad – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter kedden Donald Trump amerikai elnök közel-keleti béketervére reagálva.
A német diplomácia vezetője közleményében kiemelte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus megegyezésen alapuló, kétállami megoldására van szükség, ezért üdvözlendő minden kezdeményezés, amely lendületet ad a régóta megrekedt közel-keleti békefolyamatnak.
Az új amerikai javaslat azonban „kérdéseket vet fel, amelyeket megtárgyalunk partnereinkkel az EU-ban” – tette hozzá Heiko Maas. Kérdések adódnak egyebek mellett nemzetközi jogi ügyekkel összefüggésben és azzal kapcsolatban, hogy miként lehet bevonni a konfliktus részeseit egy tárgyalási folyamatba – fejtette ki a német külügyminiszter.
London szerint megfontolásra érdemes komoly javaslatról van szó
London szerint komoly és megfontolásra érdemes az amerikai elnök által kedden bejelentett izraeli-palesztin béketerv.
Dominic Raab brit külügyminiszter kedd esti közleményében úgy fogalmaz: a brit kormány üdvözli Donald Trump bejelentését az izraeliek és a palesztinok közötti megbékélést célzó tervről.
Raab szerint „egyértelműen komoly tervről” van szó, amely tükrözi a kidolgozására fordított jelentős időt és erőfeszítést.
Egy olyan békemegállapodás, amely elvezet az izraeliek és a palesztinok békés együttéléséhez, az egész térség számára új lehetőségeket szabadíthat fel, és fényesebb jövőt teremthet a két érintett fél számára – áll a brit külügyminisztérium nyilatkozatában.
Dominic Raab szerint ugyanakkor csak Izrael és a palesztin területek vezetői dönthetnek arról, hogy a javaslat megfelel-e az általuk képviselt emberek igényeinek és célkitűzéseinek.
A brit kormány arra biztatja az érintett vezetőket, hogy ténylegesen és méltányos módon tanulmányozzák ezeket a terveket, és fontolják meg, hogy a javaslatok jelenthetik-e az első lépést a tárgyalóasztalhoz visszavezető úton – hangsúlyozza közleményében a brit külügyminiszter.
A Downing Street tájékoztatása szerint kedden Boris Johnson brit miniszterelnök is beszélt Trumppal telefonon az amerikai békejavaslatokról. A londoni kormányfői hivatal szűkszavú közleménye szerint a terv „pozitív előrelépésnek” bizonyulhat.
Szerinted megvalósul az "évszázad alkuja" Izrael és a palesztinok között?
- Nem (82%, 178 Votes)
- Igen (18%, 40 Votes)
Összes szavazó: 218