A havas Golán-fennsíkra tartva felvettem egy stoppos katonát. Közlékeny volt, beszédbe elegyedtem vele.

Szia, hova vigyelek?

Vajon hova, a Golán-fennsíkra. Haha 😊 Ott szenvedek hideget, esőt, sarat és alváshiányt. De aknavetőt is lövök, páncéltörőt vezetek, tankok kötelékét irányítom. Nem unatkozom. De korábban rendőr is voltam.

Walla!

A vezérkar tel-avivi bázisán mutattam utat a fejeseknek. Furi volt, hogy én kalauzolom a miniszterelnököt, a vezérkari főnököt és a többi fontos embert. Részt vettem egy elnöki rezidencián rendezett ünnepségen is. De mindez nem tetszett. Nem tudtam kihozni magamból a makszimumot. “Kiváló katona” kitüntetést kaptam, próbáltak előléptetni, elküldtek egy parancsnoki tanfolyamra, és a tiszti szolgálat felé irányítottak, de váltani akartam. A haditengerészet kommandós egységének (Sajetet 13) egyik vezetője azt tanácsolta, maradjak. A Talpiot program alezredese azt mondta, hogy érdemes egy pályára koncentrálni, mert így többre vihetem. Tanácsuk ellenére végül a saját belső hangomra hallgattam.

Az mit mondott?

A páncélos hadosztály elit gyalogos egységébe akartam kerülni, de a már leszolgált idő miatt nem vettek oda fel. A páncélosok nem elit gyalogosaihoz osztottak, ahol elvégeztem egy felcser tanfolyamot, aztán Ciszjordániába dobtak. Kalkília térségében az volt a feladatunk, hogy biztosítsuk a határkerítést, és megakadályozzuk az illegális palesztin munkások Izraelbe jutását. Zavargásokkal, kődobálásokkal és molotov koktélokkal is szembe kellett néznünk. A konfliktus középpontjában álltam, először láttam közelről ezt a valóságot. Fárasztó napi rutin volt, de gyorsan telt az idő.

Sok katonához hasonlóan te is hagytad, hogy a palesztinok szabadon átjussanak Izraelbe?

Fenét. Egyet sem engedtem át, én fegyelmezett katona vagyok. Persze nem tudtunk minden határsértésre ugrani. Ez olyan, mint egy vízzel teli lyukas hordó: egyszerre csak egy lyukat tudsz betömni. A politikai vezetés tudatosan tartja fenn ezt az állapotot, nem érdekük a határsértések teljes megszüntetése, és a kerítés hermetikus lezárása. Jól jön az olcsó munkaerő.

Volt, hogy a lelkiismereted ellen kellett cselekedned?

Ez óhatatlan. A koronavírus miatt kellett megakadályoznom palesztinok Kalkíliába jutását, és olyantól tagadtam meg a belépést, aki egyedül maradt autista rokonát hozta volna ki, hogy gondoskodjon róla. Ezt az esetet is a parancsnokomnak passzoltam át, remélem, jó döntést hozott. 

Felcserként kezeltél katonákat?

Főként olyanokat, akik rosszul érezték magukat, rosszabb esetben hipotermiás vagy kiszáradt katonákat láttam el.
Egy rendkívüli eset is történt. Egy katonai terepjárón utazva gyakoroltuk a géppuskával való lövést. A mellettem ülő századparancsnok nehéz géppuskával (M2 Browning) lőtt, mikor egy lövedék felrobbant a fegyverében, és a repeszek a hasába és a combjába fúródtak. Ez elég súlyos eset volt, ami tragédiával is végződhetett volna, tetejébe én is fél méterre voltam a fegyver csövétől. Szorítót helyeztem a lábára, és helikopterrel szállítottuk el, evakuálás közben én kezeltem. A kórházban kiderült, hogy az egyik repesz a combjában néhány milliméteres távolságra volt az artériától. Ezt és a hasába fúródott repeszt bent hagyták, a többit kiműtötték. Ma már jobban van.

Hogyan élted meg a nemrég feloldott zárlatot?

A korona miatti frusztráció és a bizonytalanság különösen erős a hadseregben, néhány katona hónapokig a bázison maradt. Én könnyen viselem az ilyesmit, egyszerűen nem gondolok a hazamenetelre. Ha a jelenre koncentrálsz, kevesebbet szenvedsz.

Legtöbbször a szabad terepen voltunk elzárva, vagy a század bázisán – karanténban. Nem ehettünk az ebédlőben és nem járkálhattunk a bázison. A konyhából hoztak nekünk ételt, mindig kapszulákra osztottak bennünket. A korona megtörte a harci gyakorlatok rutinját, Én szeretek lustálkodni, örömmel fogadtam ezt a változást, haha.

Mikor szerelsz?

151 nap múlva.

Mit tervezel a szabadulás után?

Nagyon sok tervem van, de megpróbálok nem kapkodni.

Hogyan foglalnád össze a szolgálatot? Mit viszel magaddal egy életre? Ezt a kérdést már többször feltettem magamnak, de nehezen tudok válaszolni rá. Olyan vagyok, mint egy vándor. Ideiglenes az itt tartózkodásom. Múlik az idő és vele együtt az emberek. A különböző karakterek egyik pillanatról a másikra bukkannak fel az életemben, majd ugyanolyan hirtelen tűnnek el. Megérintem ezt, megérintem azt, majd tovább megyek. A múlt tele van pillanatokkal és helyekkel, emberekkel és nevekkel. Nem tudom, hogy felbukkannak-e újra, és nem tudom, mikor. Mi maradt meg nekem ebből az utazásból? Mit hagytam hátra? És most mi lesz? Fogalmam sincs.