Ganz: Netanjahunak először a rakéta-sújtotta déli részekre kéne kiterjesztenie az ország fennhatóságát!

Először is a Gázai övezet izraeli határvidékén kéne úrrá lennie Netanjahunak az ellenzéki centrista Kék-Fehér párt vezetője szerint, és majd aztán jöhet a ciszjordániai területek bekebelezése.

„Azt javaslom, hogy Netanjahu mindenekelőtt Netivotra és Szderotra terjessze ki a szuverenitást” – mondta Ganz egy Netanyán szervezett kampányrendezvényen az övezettel szomszédos, és újabban ismét rakétákkal sújtott izraeli településekre hivatkozva.

„Azt is javaslom, hogy mindenekelőtt azokkal a szülőkkel lépjen megállapodásra, akik nem tudják, melyik gyermeket ragadják meg először, amikor az óvóhelyre rohannak” – folytatta Ganz, egyszerre utalva egy múlt héten az óvóhelyre siető, és újszülöttjével eleső édesanya történetére, és a minden bizonnyal semmiféle gyakorlati eredménnyel nem kecsegtető, a palesztinok és a nagyvilág ellenállásán eleve megbukó, de pompázatos választási ajándéknak szánt Trump-féle békemegállapodás-javaslatra.

Izrael népe untatja Netanjahut – vélekedett Ganz az átmeneti kormány vezetőjének tavalyi szavait idézve, amikor „unalmasnak” ítélt egy nőt Kirját Smonán, aki félbeszakította beszédét, hogy tiltakozzon a helyi egészségügyi központ bezárása miatt.

Ganz csak Netanjahunak válaszolt, aki ellenfelét azért bírálta szintén egy választási gyűlésen, mert a nemzetközi egyetértéstől tette függővé a kilencmiliós Izrael annektálási törekvéseit, a Trump-féle választási ajándék végrehajtását.

„Ganz azt mondta, hogy csak a nemzetközi közösség egyetértésével hajlandó elfogadni az évszázad alkuját ” – mondta Netanjahu. – „Kivel? ” – kérdezte. „Az Európai Unió már bejelentette, hogy ellenzi. Az ENSZ? Abu Mazen egyetértésével?” – gúnyolódott Netanjahu a Palesztin Hatóság elnökének, Mahmúd Abbásznak a becenevet használva, aki határozottan elutasította a béketervet úgy ahogy van.

„Ganz aranyos, de nem vezető” – vélekedett az izraeli hadsereg egykori vezérkari főnökéről, aki a nemzetközi közösség megemlítésével – sokak szerint a helyzet reális értékelésével – rávilágított a Trump-ajándék leggyöngébb pontjára, amely eleve megkérdőjelezi megvalósíthatóságát.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.