Kutatás: Izrael főként saját szemében “start-up nemzet”

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Izrael elveszíti a róla kialakult high-tech nagyhatalom képet? A világ több ezer vezérigazgatója, üzletembere és vezető kormánytisztviselője közül csak 16% azonosítja a Waze, a Check Point és a Mobileye egyikét izraeliként – írja a TheMarker gazdasági magazin.

Izrael elveszíti a róla kialakult high-tech nagyhatalom képet?  Egy a világ minden részéről érkező csúcstechnológiával foglalkozó vezetők és döntéshozók között végzett tanulmány kimutatta, hogy többségük nem tudta, hogy az olyan óriáscégek, mint a Waze vagy a Mobileye – izraeliek, és hogy az ország csúcstechnológiás termékek terén szerzett hírneve nem erősebb, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Szingapúr tekintélye.

A szerzők azt állítják, hogy a világ vezető üzletemberei már nem társítják automatikusan Izraelt a start-uphoz. Arra a kérdésre, hogy melyik szó jellemzi leginkább Izraelt, 13% válaszolta, hogy a vallás, 10% szerint a technológia vagy szoftver, és csak 8% gondolt az innovációra vagy a kutatás-fejlesztésre. A 3000 válaszadó közül mindössze 22-en választották a start-up kifejezést. 

A “Start-up nation” kifejezés, amely az elmúlt évtizedben kiválóan szolgálta Izraelt, már nem csak hozzá kapcsolódik. Számos ország használja technológiai exportjának népszerűsítésére az “induló nemzet” kifejezés használatával: Start-up Nation Germany, Start-up Nation Romania, Finnország, sőt van egy EU-s start-up szabvány azon országok számára, melyek technológiai hatalomként kívánják meghatározni magukat. Az adatok tükrében a tanulmányt készítő tanácsadók hangsúlyozzák, hogy az elmúlt évtizedben Izraelt szolgáló narratívát a korona utáni korszakban új, egyedi és releváns üzenettel kell helyettesíteni.

Kiderült, hogy míg Izrael belföldön jó a technológiai vezetés üzeneteinek marketingjében, kifelé nem képes továbbítani az üzenetet – a pálmáért küzdő több ország már megelőzött minket. 

Izrael jól ismert sikertörténeteit sem mindig neki tulajdonítják – a nagyvilágban az emberek nem társítják Izraellel az olyan óriásvállalatokat, mint a Check Point, a Waze és a Mobileye. A felmérésben részt vevő gazdasági vezetők közül csak 16%-nak sikerült Izraellel társítani a három márka közül legalább az egyiket. A válaszadók többsége úgy gondolta, hogy a Waze brit vagy amerikai vállalat.

A Vibe Israel – Izrael márkaépítésével és marketingjével foglalkozó nonprofit szervezet – bízta meg a tanulmány elkészítésével a Bloom Consulting tanácsadó céget. Ez magában foglalt az izraeli gazdaság vezetőivel folytatott mélyinterjúkat, Izrael gazdasági és diplomáciai követségeiben világszerte végzett felméréseket, az izraeli gazdaság szempontjából releváns piacként azonosított tíz ország 3000 üzletemberének részvételével végzett kvantitatív felmérést, a Best Countries index elemzését, amely 73 országból több mint 20 000 ember véleményét vizsgálta, és webes keresések elemzését 2016 óta. 

A tanulmány összehasonlítja az innováció és a vállalkozói szellem kategóriában Izrael versenytársaként kiválasztott országokat: az Egyesült Államokat, Észtországot, az Egyesült Királyságot, Szingapúrt, Dél-Koreát és Finnországot. Izrael és az Egyesült Államok – amelyek 2016-ban a technológiai szektorban tapasztalható vonzerő indexét vezették – csökkenő tendenciát tapasztaltak a keresőmotorokban a high-tech-el kapcsolatos kifejezések keresése terén. Ezzel szemben az Egyesült Királyság 16%-kal emelkedett; Észtország 54%-os, Dél-Korea pedig 30%-os növekedést mutatott. 

Arra a kérdésre, hogy hajlandók lennének-e többet vagy kevesebbet fizetni a Made in Israel jelzésű termékekért, a felmérésben résztvevők azt felelték, hogy az átlagos piaci árnál körülbelül 0,3%-kal kevesebbet fizetnének. Más szavakkal, Izrael gazdasági márkája nem ad hozzáadott értéket a külföldön értékesített helyi termékekhez.

A tanulmány arra a riasztó tendenciára is rámutat, hogy nulla növekedés tapasztalható az üzletemberek internetes kereséseiben a “Vállalkozások alapítása Izraelben” kifejezésre. A tanulmány szerint 2016 óta csökkent az olyan kifejezések keresése, mint: “cég alapítása Izraelben”, “adózás Izraelben” vagy “befektetés Izraelben”.

A tanulmány két nagy ágazatra mutat rá, amelyekben Izraelnek vezető tényezőnek kellene lennie: az egészségügyi technológiák és a kiber. A kiber területén viszonylagos előnyünk megmaradt – Izrael az Egyesült Államok után a második helyen áll. Az ügyfelek átlagosan 8%-kal hajlandók többet fizetni egy amerikai kibertermékért, szemben a 2%-os prémium többletért, ha izraeli termékről van szó. Az egészségügyi technológiák területén a nemzetközi vásárlók körülbelül 2%-kal kevesebbet hajlandóak fizetni egy izraeli termékért, összehasonlítva az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból vagy Szingapúrból származó versenytársak termékeivel.

A felmérést elkészítő Bloom cég az alábbi ajánlásokkal zárta a tanulmányt:

  • Az izraeli vállalatoknak “hangosan és büszkén” fel kell vállalniuk a világ előtt, hogy a kitűnő termékeik izraeli gyártmányok.
  • Mivel a „Start Up Nation” már nem csak Izrael esetében használt kifejezés az ország innovatív ökoszisztémájának jellemzésére, új, speciálisan Izraelre vonatkozó narratívát kell kidolgozni, amely megfelelően bemutatja, hogy az országot egy előremutató, problémamegoldó társadalom jellemzi, amelynek egyik fontos célja a “világ jobbá tétele”.
  • Sok más országgal ellentétben ahhoz, hogy mindez Izrael számára sikerrel járjon, a magánszektornak kell átvállalnia a vezető szerepet, az ország kormányának pedig támogatnia kell ezeket az erőfeszítéseket.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSTheMarker, Bloom Consulting