Sokan azt hiszik, hogy Haifa egy unalmas gyárváros, ahol a turista maximum átutazik és közben felnéz a Bahai kertekre. És tényleg: sokan csak átutaznak és felnéznek, pedig akár eltölthetnének egy-két érdekes-tartalmas napot is a városban. Hogy hol? A turista hetiszakasz megmondja!

Haifán az a legjobb, ha fentről, a Karmel tetejéről haladunk lefelé, és erre a Louis sétány a legalkalmasabb. Induljunk a Dan Panoráma szállótól, nem mintha reklámozni akarnám, csak hát onnan logikus. Nem véletlenül hívják így ezt a szálló-vendéglátóipari egységet, csodálatos panorámában lesz részünk. Nézzünk bátran lefelé, egészen a kikötőig. Mert az bizony ennek a városnak a lényege, legalábbis az tette naggyá, amikor a tizenkilencedik században az öböl túloldalán lévő akkói kikötő rovására egyre jelentősebbé vált. Ne aggasszon minket, hogy miként fogunk visszavánszorogni a hegytetőre. Idősebbek is elkezdhetik, visszaröpít majd az ötvenes években megépített földalatti lanovka, a Karmelit.

A város keletkezése az ősköd homályába vész, de ez nem nagy baj, mert Haifa múltja meglehetősen felejtős egészen a múlt század elejéig, amikor elkezdett üstökösként felfelé ívelni. Dicső múlt helyett lett szépreményű ipartelepítés, talán éppen azért, mert az arab Akkó helyett inkább itt telepedtek meg, előbb német telepesek már 1868-ban, aztán egyre több zsidó is, főként a negyedik alijával Pilsudsky, aztán az ötödik alijával a Hitleráj elől menekülve.

A legnagyobb lökést a két világháború között a britek adták a városnak, akik igazi nemzetközi kikötővárossá kezdték fejleszteni, a Közel-Kelet egyik központjává. Főként hogy innen hajózhassák be a Kirkuk-Haifa vezetéken 35-től 48-ig Irakból idehozott olajat.

De minket ne ez foglalkoztasson, az olajvezeték már nem működik, s a kőolaj-feldolgozásra alapított ipartelepek sem a mi gondunk. Illetve a mi gondunk is, mert ha arra járunk, olykor be kell fognunk az orrunkat, és nem győzzük sajnálni az állandó bűzre kárhoztatott haifaiakat.

Ha végigmentünk a sétányon, csodáljuk meg a Bahai-kertek fölötti, másik végén II. Vilmos német császár obeliszkjét. II. Vilmos 1898-ben itt járt kedves nejével, Auguste Viktóriával, amikor úton volt Jeruzsálembe mindenféle templomok ügyében. És ennek farvizén lelkesen köszöntötték a Haifán már évtizedek óta letelepedett német templomosok, a Carmelheim lakói. A császár ezen a helyen nézett le az öbölre – akárcsak mi –, és ennek egy évvel később emléket állítottak a német telepesek: itt lett a Kaiserplatz.

Aztán az obeliszk viszontagságos utat járt be, akárcsak Németország a huszadik században, de minden jó, ha a vége jó, ismét felállították néhány évtizede, és ma már mint történeti kuriózumra emlékezünk a porosz-német császár szentföldi vizitjére, magyarul terveire, hogy leharapjon egy csinos falatot az akkoriban osztogatott török tortából.

És elértünk a titokzatos Bahai kertekhez. Innen a fölső csücskétől lefelé elslattyoghatunk a lépcsőn egészen a Bab síremlékig, de csak ha csatlakozunk egy csoporthoz a megfelelő órákban. Ellenkező esetben egy lépcsőforduló után menjünk vissza, és a kertet megkerülve folytassuk utunkat. Közben hüledezhetünk, hogy mire ez a sok erőfeszítés egy csodálatos, virágzó kertparadicsomra itt, ahol minden csepp víz akkora kincs?

Szerencsére tudjuk a választ: a bahaiok hite szerint a kertek szépsége a világ harmóniáját tükrözi, melyre ugye törekednünk kell. Előbb kicsiben locsoljuk a hortenziát, aztán rögvest nyakunkon a világbéke, akár akarják azok a fránya palesztinok, akár nem. Komolyra ferdítve a szót: a Perzsiában, a 19-dik században megszületett vallás a világ egységét, az emberek egyenlőségét hirdeti, s alapítójának, a Babnak a síremlékét rejti a kertek alsóbb szintjén a kupolás épület.

Ha már vallás, akkor menjünk lejjebb a Haifai-öböl felé, és meg se álljunk a Stella Maris kolostorig, és főleg a templomig. Középkori, keresztes eredetű a karmeliták rendje, amely itt, ezen a dombon alakult. A keresztes korban keresztény szerzetesek költöztek Illés próféta nyomán az itteni barlangokba, s belőlük lett a rend, amely aztán a keresztesek szentföldi kiűzetése után szétterjedt egész Európában.

Itt az oltár alatt megcsodálhatjuk Illés próféta barlangját, aztán majd a kirándulás folytatásánál még egyet ugyanebből… Már a 17-dik század közepén visszaköltöztek a karmelita atyák és nővérek, s újjáépítették kolostorukat és templomukat. Aztán Napóleon sebesült katonákat szállásolt el a kolostorban, mire távozása után lerombolták a muzulmánok, aztán a 19. század közepén megint újjáépítették. A templom érdekessége többek közt egy Edith Steinnek szentelt dombormű. Stein német zsidó filozófusnő volt, aki áttért katolikusnak, és karmelita nővér lett, majd a nácik 1942-ben Auschwitzban mégis meggyilkolták. II. János Pál pápa avatta szentté Teresa Benedicta a Cruce néven 1998-ban.

És ebben a kolostorban lakott Dániel atya is, a zsidó származású karmelita szerzetes és katolikus pap, aki a háborúban egy kolostorban bujkálva katolizált, majd az ötvenes években az akkori lengyel kormány antiszemita politikája miatt átköltözött Izraelbe. Anno nagy vihart kavart bevándorlási kérelme, ekkor fűzték hozzá a hazatérési törvényhez a záradékot, hogy jöhet minden zsidó, valamint gyermeke és unokája, már amennyiben nem tért át más vallásra.

Még mindig a dombon állunk, bár már sokat ereszkedtünk, de folytassuk ezt a szemközti ösvényen. Furcsa betonépítményt látunk, mely a második világháború idejéből származik, írtunk már ilyenről egy régebbi hetiszakaszban, a Kármel-hegy egy másik csücskében itt. Haifán is brit védelmi vonal húzódott, ha idejutnak a németek, itt kellett volna feltartóztatni őket, de szerencsére nem jutottak.

A dombnak majdnem az alján viszont megint megtaláljuk Illés próféta újabb barlangját, a zsidó változatot. Külön férfi és női szakasz, ahogy az egyre jobban terjed az ultraortodox szenthely-felügyelet nyomán, már nem is csodálkozunk. Ezen a helyen a hagyomány szerint a gyermekáldásért érdemes imádkozni Illés próféta megidézett szelleméhez, vagyis ha babára vágyunk, és hiszünk a babonákban, akkor különösen javallott idezarándokolni. Kissé rontják a múltidézés, meg az áhítat légkörét a fejünk fölött röpködő lanovka-tojások, de így szép ez, együtt múlt s jövendő.

Haifa nagy város, terjedelmünk pedig korlátolt, ugyanis a kedves olvasó nem szeret túl sokáig legördülni az interneten, úgyhogy jövőhéten innen folytatjuk Haifa felfedezését, addig is előttünk a szombat, bakancsra fel!