Amikor az ember dokumentumfilmet forgat, akkor sok olyan történet is a birtokába kerül, ami aztán ilyen-olyan okokból nem kerül be a végleges alkotásba. Ezek közé tartozik a kárpátaljai Friedman család szívszorító múltja.
Friedman Lajosnak kilenc gyereket adott a Mindenható a második világháború előtt. A háborúban mindenkijét elvesztette, csak a legidősebb lánya tért vissza a lágerből. De nem adta fel, újra megnősült. Elvett egy fiatal túlélő lányt, és újrakezdte az életet. Hat új kisbabával áldotta meg őket az Ég.
Friedman bácsi cipész volt, de a szocializmusban nincsenek maszekok, és mivel Beregszászon éltek, és ez a vidék a legkeményebb sztálinista Szovjetunió része lett a háború után, egy cipőgyár alkalmazottjaként dolgozott tovább.
Kevés volt nagyon a fizetés a hat gyerekhez, hiába éltek szerényen, a közös belső udvarra nyíló szoba-konyhában egy földszintes házikóban, több más családdal együtt. És persze nem lehetett gyertyát kapni, ahogy szinte semmit, üresen tátongtak a boltok akkoriban.
Tudvalevő, hogy a zsidóknak úgy kell a gyertya, mint egy falat kenyér. Mert gyertyát kell gyújtani péntekenként, amikor bejön, és a havdalára is, mikor kimegy a sabesz, aztán ünnepeken, sőt hanukakor egyenesen nyolcat.
Egy ismerős szólt, hogy tud paraffint „szerezni”, és ha gyertyát öntenek, akkor mellékeshez juthatnak, hogy szűkösen, de megéljenek. Így is lett. A plafonról lógatták a vaskeretre szerelt spárgaszálakat, arra öntötték a paraffint titokban éjjel, kétszer egy héten. Olyankor nem aludtak. És ahogy nőttek a gyerekek, a nagyobbakat is fölébresztették a szülők: segítsenek a lavórban felmelegített paraffinnal, s már együtt folyatták a gyertyát.
A kisebb gyerekek úgy játszottak, hogy újságpapírba csomagolták a kész terméket, volt akinek egy havi, volt akinek csak két hétre valót, kinek mennyire volt pénze.
Aztán egy héten kétszer lovaskocsira szállt Friedman Lajos bácsi, és kiszállította az árut. Pontosan tudta, hogy merre élnek a zsidók a környéken, a háború előtti hatalmas közösség megtizedelt maradéka.
Egyszer tűz ütött ki az udvaron, és féltek nagyon, hogy a szomszédok rájuk hozzák a milíciát, hiszen stikában ment minden, tilos volt a zsidó vallásgyakorlás is, meg a maszekolás is. De a Jóisten közbelépett, esőt hozott, elaludt a tűz, és mind megmenekültek.
A hetvenes évek végén, amikor már lehetett, sorra Izraelbe költöztek a gyerekek. Csak az egyik fiú nem mehetett, ő hivatásos katona lett, vele még levelezni is tilos volt Izraelből. De a többiek, ahogy egy kicsit elrendeződtek, kihozatták idős szüleiket új hazájukba.
Lajos bácsi addigra olyan beteg lett, hogy a reptérről mentővel egyenesen a kórházba kellett vinni. De hála az izraeli orvostudománynak és a Mindenhatónak, még tizenöt boldog évet élt gyermekeivel a zsidók országában. És soha nem volt ilyen békés, nyugodt időszaka: először is senki sem üldözte, aztán szabadon lehetett vallásos zsidó, ráadásul a boltok is mind tele voltak, és még pénze is volt rá, hogy megvegye azt a keveset, amire hosszú, viszontagságos élete végén vágyott.
Videó két Friedman lánnyal, akik elmesélték az egykori gyertyaöntést:
Rendező-vágó: Shiri Zsuzsa, Operatőr: Kiss Aurél, Producer-hang: Wizner Balázs
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
