Netanjahu személyes barátként fejezte ki részvétét Mubarak halála után

Benjamin Netanjahu vádlott ügyvivő miniszterelnök személyes barátként fejezte ki részvétét Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök halála után – jelentette a helyi közszolgálati rádió kedden.

Benjamin Netanjahu részvétét fejezte ki az egyiptomi népnek. “Izrael polgárai és az izraeli kormány nevében mély sajnálatomat fejezem ki Mubarak elnök halála miatt.”

“Személyes barátom volt, olyan vezető, aki békére és biztonságra törekedett, békére Izraellel. Számos alkalommal találkoztunk, lenyűgözött elkötelezettsége, és közös utunkon haladok tovább” – mondta az izraeli kormányfő.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szintén kifejezte részvétét a volt egyiptomi elnök halála miatt. Közleményében hangsúlyozta, hogy Mubarak támogatta a palesztinok ügyét, a palesztin nép szabadságukért és függetlenségükért folytatott harcát.

Hoszni Mubarak kilencvenegy éves korában halt meg – jelentették hírügynökségek az egyiptomi állami televízióra hivatkozva kedden. A volt egyiptomi elnök, akit csaknem három évtizedes tekintélyelvű uralom után 2011-ben az “arab tavasz” elűzött a hatalomból, és 2017-ig börtönben volt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI