A Buenos Aires-i Hatikva újság 1954-es pályázatán alábbi, talán legelső írásom harmadik díjat nyert. A több mint 65 év előtt megjelent cikket most először publikálom – változtatás nélkül, eredeti megfogalmazással és helyesírással az Új Kelet olvasói számára.







Levélmásolat 1969-ből

16 éves voltam 1944 elején, mikor a félegyházi katolikus liceumból kitettek, mint zsidót. Kitűnő tanuló, jó magaviseletű és mégis kicsapott diák voltam. Itt kezdődtek a lelkifájdalmak, ezek azonban hamar eltörpültek a nagy dolgok mellett.

Bevonulás a gettóba. Reszketés az SS-csizmásoktól. Házkutatás éjjel és szitok.

Vagonírozás Auschwitzba a család 12 tagjával (akik közül egyedül jöttem haza). Öreg nagyapám a vagonban megáldott és azt mondta: „Ha bajba kerülsz, gondolj az apádra és mondd: Smá Jiszroél és mindig bízzál az Istenben.” Nekem ez maradt a talizmánom.

Auschwitzba érkezve elválasztottak családomtól. Még hallottam Anyám sikolyát, aztán nem láttam őket többé, áldott legyen emlékük.

Az egyik auschwitzi válogatásnál kiválasztottak a „szép nők közé”, a katonáknak. Odajött hozzám a blokk altester-je, a lengyel származású Fella – az Isten áldja meg, bárhol van a világon –, és odasúgta nekem: „Meghalni inkább, de nem lemenni!” (Később mondta, hogy a katonáknak választottak és aztán meg akartak semmisíteni.)

Késő este, mikor meztelenre vetközve feldobtak bennünket az autókra, én hátulról lemásztam és nyugodt szívvel, összekulcsolt kézzel az autó alá feküdtem, a két kerék közé és elsuttogtam halkan: Smá Jiszroél, hagyj élni Istenem. Percek múlva dübörgés, az autó elszáguldott és én kisebb horzsolással, de épen ott maradtam a földön. Visszakúsztam a blokkba, ahol egy rongyot magamra kötöttem. Nem volt feltűnő, mert ez volt a „népviselet”. Fella másnap könnyes szemmel látott meg, semmit sem kérdezett.

Munkalágerbe kerültem. Repülőgép lámpákat gyártottunk, éheztünk és kínoztak bennünket, 12 km gyalogút a lágertől a munkahelyig.

Istenben való hitem emberfölötti erőt adott. Daloltam, szavaltam, és a Jóisten a tanúm, hogy az utolsó kenyérmorzsám is odaadtam a gyengébbnek.

Egy napon, mikor munkába menet egy kis lágertestvér összeesett, vállamon cipeltem, és Istent kértem, adjon erőt, hogy vihessem, de mire munkába értünk, kihűlt volt szegénykének a teste. Fájt érte a szívem és a bosszúvágy szikrázott fel bennem. És aznap 1000 kis lámpát tönkre tettem. Tudniillik én voltam a kontroll és a tű hegyével, amivel igazítani kellett, elvágtam a belső szálat. Jött a német. Azt mondta: Szabotázs, Todesstrafe, menjek vele, de még mielőtt a helyem elhagytam, elmondtam: „Smá Jiszroél”. Alig álltam fel, hirtelen légiveszély, a német mindent elfelejtett, őrülten rohant, mert alig pár km-re az amerikaiak álltak már.

Még áthajtottak bennünket a közeli lágerbe, ahol villanydrót mellé állítottak, hogy végezzenek velünk. Felkiáltottam: „Lányok, mondjátok a Smá Jiszroélt velem!”

Hirtelen a francia foglyok megtámadták a lágert és kiabálták a németeknek, ha egy foglyot bántanak, nem marad német életben. A németek egy pillanatra meghátráltak, de a másik pillanatban kinyílt a lágerkapu és megjelent az első amerikai tank. A németek ott álltak, feltartott kézzel.

Az első amerikai katona minket salommal üdvözölt: zsidó volt! Volt sírás-nevetés, csók és ölelés, a betegek négykézláb kúsztak a kapu elé!

Így lett vége a fogságomnak. Most boldog izraeli asszony vagyok! A nagy fiamat, Dávidot, apám után hívják, Jichákot, a második fiút a másik nagyapja után. A harmadik Dvorele, a kis szőke angyal, anyám nevét kapta.

Ez az én kártérítésem! Hiszem, hogy ezért segített haza az Isten.

Az ő mártir lelkük pedig mosolyogva néz le ránk, hogy haza találtunk – Izraelbe.

SCH. L.

(Haifa)

A pályázat nyertesei, balról jobbra: Springmann Samu, Gervai Sándor, Kertész Lilly, Fischer László és Schnapp Lea
A pályázat nyertesei, balról jobbra: Springmann Samu, Gervai Sándor, Kertész Lilly, Fischer László és Schnapp Lea

*  *  *

Éppen 50 évvel ezelőtt, 1969-ben ismét részt vettem egy pályázaton; ezúttal az Új Kelet kezdeményezésére „Így emlékszem március 19-re” címmel. Nagy örömömre, ismét harmadik díjat nyertem. A díjak átadására „impozáns, művészi műsorral egybekötött Új Kelet-est” keretében, 1969. április 28-án került sor Tel-Avivban, a Hitachdut Olé Hungária kultúrtermében, a Hajárkon utca 61 szám alatt. Emlékezetes momentuma a fél évszázad előtti eseménynek, hogy a díjakat Gideon Hausner, az Eichmann-per főügyésze nyújtotta át a nyerteseknek.

Így kezdődött évtizedek óta tartó „újságos” karrierem, így vált az írott és nyomtatott betű – együtt a már patinás Új Kelettel – életem szerves részévé…