Az azonos nemű párok számára is engedélyezni kell a béranyaság igénybevételét Izraelben

A Legfelsőbb Bíróság egyhangú ítéletet hozott (február 27.) az egynemű párok gyerekvállalása ügyében, és arra utasította a törvényhozást, hogy a jelenlegi béranyaságról szóló törvényt egy éven belül úgy módosítsák, hogy az lehetőséget adjon az azonos nemű, meleg pároknak, illetve egyedülálló férfiak számára is béranyaságon keresztüli gyerekvállalásra.

“Büszke izraeli család”

Az alkotmánybírósági hatáskörben eljáró bíróság döntése értelmében a hatályban lévő, béranyaságról szóló izraeli törvény alkotmányellenes, és aránytalanul korlátozza a egyenlőséghez és a gyermekvállaláshoz való jogot, mert nem teszi lehetővé, hogy egyedülálló férfiak és meleg párok béranyaságon keresztül vállaljanak gyermeket Izraelben.

A törvény szerint ma Izraelben kizárólag kétnemű párok, illetve olyan egyedülálló nők vehetnek igénybe béranyát, akiknek azt egy bizottság engedélyezi arra tekintettel, hogy egészségügyi okokból nem képesek gyermeket kihordani.

A bíróság azt is aggályosnak tartja, hogy a törvény jelenlegi, megkülönböztetésen alapuló szabályozása sérti az emberi méltóságot és megalázó, mivel nemi identitáson alapuló diszkriminációt alkalmaz.

A “Büszke izraeli család” országos kampány egyik plakátja

Neal Handel bíró egy további megfontolást is hangsúlyozott az anyagi egyenlőség szemszögét kiemelve: “Ma azok, akik Izraelben nem tudnak béranyaságot igénybe venni, külföldön teszik meg azt. A szurogációs eljárások ott általában drágábbak. Így egyenlőtlenség keletkezik azok között a férfiak között, akik megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek ezen eljárások elvégzéséhez, és így képesek a gyermekvállalásuk iránti vágyukat kielégíteni, és azok között a férfiak között, akik ezt anyagilag nem képesek vállalni. Ez a különbség a nők vonatkozásában nem létezik, és ez az állapot nem kívánatos.”

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Ester Hayut pedig azt hangsúlyozta, hogy a modern kor technikai vívmányai és az orvostudomány fejlődése megállíthatatlan, ami a gyermekvállalás területét sem kerülte el. Véleménye szerint a jogalkotónak kötelessége tiszteletben tartani a meleg párok és az egyedülálló férfiak méltóságát és gyermekvállaláshoz való jogát, nem korlátozhatja azt nemi alapon, ezzel elzárva a saját gyermekvállalás lehetőségétől a nem kétnemű párkapcsolatban élőket.

A hivatalos adatok alapján 2005 és 2017 között 1513 alkalommal fordultak izraeli bírósághoz külföldi béranyaság keretében született gyermekek állampolgárságának jogi rendezésének kérelmével. Ezek közel fele (740) különböző nemű szülők, egynegyede (366) azonos nemű szülők és további egynegyede egyedülálló kérelmezők voltak.