Beni Ganzot, a centrista Kék-Fehér párt elnökét bízta meg Izraelben a kormányalakítással Reuven Rivlin államfő hétfőn.
Ganz a törvényhozásban, kneszetben, a gyülekezési tilalom miatt üres széksorok előtt elmondott beszédében azt ígérte mindent elkövet, hogy „napokon belül hazaszerető széles kormány álljon fel”.
A Kék-Fehér párt vezetője a március 2-án tartott voksoláson megválasztott 120 tagú kneszet 61 képviselőjének támogatását szerezte meg kormányalakítási elképzeléseinek megvalósításához. A Likudot vezető Benjámin Netanjahut 58-an javasolták Rivlinnek, egy képviselőnő pedig egyik jelöltet sem ítélte megfelelőnek.
A helyi törvények szerint a kormányfőjelöltnek 28 nap áll rendelkezésére a kabinet létrehozására, amit az államfő újabb két héttel meghosszabbíthat.
Hétfőn a koronavírus terjedésének megakadályozására született tízfős maximális gyülekezési rendelet nyomán kis csoportokban esküszik fel Izrael 23-dik parlamentje, legújabb kneszete.
A Ganzot támogató 61 képviselő első célja új házelnök választása lesz, Juli Edelstein helyett a Kék-fehérhez tartozó Meir Kohent szeretnék ebbe a tisztségbe helyezni.
A Likud párthoz tartozó Edelstein bejelentette, hogy nem kíván megválni székétől, megpróbálja megakadályozni ezt a lépést, de a helyi jogi szakértők szerint legfeljebb késleltetni tudja leváltását a koronavírus miatti korlátozásokat kihasználva.
A jobboldali-nacionalista-liberális Izrael a Hazánk élén álló Avigdor Liebrmant és az arab pártokból létrejött Közös Listát egyaránt magában foglaló, Netanjahuval szemben álló blokk tervei szerint elsőként azt a törvényt szeretné elfogadtatni, amely a jövőben megtiltja, hogy olyan politikus kaphasson kormányalakítási felkérést, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség.
Ha ezt elfogadják, akkor ha lesznek is negyedik választások, azokon már nem indulhat a jelenlegi átmeneti kormány élén álló miniszterelnök, Benjamin Netanjahu. A következő tervbe vett törvény – melyhez többség áll Ganz mögött – a miniszterelnök kormányzati idejét maximalizálja két országgyűlési időszakban, vagyis egy politikus legfeljebb csak kétszer lehet kormányfő, akárcsak Amerikában két választási időszakra lehet csak valakiből elnök.
Ganz bejelentett célja a széles egységkormány létrehozása elsősorban a Likuddal és Netanjahuval. Ennek a két törvényjavaslatnak a fenyegetése a Jediot Aharonot című újság elemzője, Moran Azulaj szerint jelentősebb engedményekre kényszerítheti Netanjahut, aki az előző választási fordulóban mereven ragaszkodott azon álláspontjához, hogy a jövendő Likud-Kék-Fehér rotáció esetén elsőként ő legyen miniszterelnök. Ugyanakkor a Ganz és Netanjahu közötti mély bizalmatlanság nagyban rontja a nagykoalíció esélyeit.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója