Arturo Toscanini, a világ egyik legnagyobb karmestere felemeli a pálcáját. A tel-avivi Olasz Pavilon elcsendesedik. A háromezer hallgató között ott ül Haim Weizmann, David Ben Gurion, Golda Meir és Tel-Aviv polgármestere, Meir Dizengoff is. A zenekarban pedig német, osztrák, lengyel, olasz zenésztársak között négy magyar muzsikus: Fenyves Loránd és Fenyves Alice hegedűsök, dr. Vincze László csellista és Silk Tibor kürtös. Kezdetét veszi a Palesztinai Szimfonikus Zenekar első koncertje.

Ez 1936. december 26-án történt. A Toscanini érkezésétől számított nyolc napon belül tizenötezer ember látott próbát és koncertet Tel-Avivban, Jeruzsálemben és Haifán.

A zenekart 1948 óta Izraeli Szimfonikus Zenekarnak hívják. Ha új, gyönyörű otthona, a tel-avivi Charles Bronfman Auditórium jegyirodájában állunk, a falon függő képen Toscanini és Bronisław Huberman éppen a róluk elnevezett utcák kereszteződésére néznek. Az ő hajdani találkozásuk indította el a még meg sem született ország klasszikus zenei életét.

Az antiszemitizmus az 1930-as években sötét árnyékot vetett Európára. Bronisław Huberman Lengyelországban született zsidó hegedűvirtuóz úgy döntött, hogy harcba száll ellene az egyetlen fegyverrel, amije volt – a zenével.

„Ha ököl kell az antiszemitizmus ellen, egy első osztályú zenekar lesz ez az ököl.”

Zenekart álmodott meg azokból a zsidó muzsikusokból, akikre Európa fasizálódása egyre nagyobb fenyegetést jelentett. Meg akarta menteni őket és családjukat attól, ami rájuk várt. Sokan nem hittek neki, és féltek az ismeretlen, akkor is konfliktusövezetnek számító Palesztinától, de ennek ellenére 1936-ra megalakult a zenekar… elméletben. Huberman kilincselt, tárgyalt, levelezett, pénzt gyűjtött. És felkérte a zenekar karmesterének Toscaninit. A maestro nem volt zsidó, de ismert, harcos antifasisztának számított. Lemondta a koncertjeit Mussolini Olaszországában és Hitler Németországában egyaránt. Szívesen jött.

Hubermannak nem volt könnyű bevándorlási engedélyt szerezni a zenészek számára. 1936 áprilisára tervezték az indulást, de a britek szigorúan korlátozták a zsidók bevándorlását Palesztinába. Huberman tárgyalásokat folytatott a Szochnuttal (Zsidó Ügynökség), hogy megpróbálja bejuttatni a zenészeit az országba, de David Ben Gurion megtagadta az engedélyeket. A szűk kvótát inkább az érkező munkások számára tartogatta. A patthelyzetnek az vetett véget, hogy augusztusban Haim Weizmann, a Cionista Világszervezet elnöke meggyőzte Arthur Grenfell Wauchope brit főbiztost, hogy Huberman „rendkívüli felhasználású” állandó tanúsítványokat kapjon, amelyeket a saját belátása szerint használhat fel…

A zenekar elindításához hiányzó utolsó nyolcvanezer dollár úgy jött össze, hogy Huberman megkérte Albert Einsteint, tartson egy adománygyűjtő vacsorát a New York-i Waldorf Astoriában…

A Palesztinai Szimfonikus Zenekar az európai zenekarok legrangosabb zsidó muzsikusaiból állt. Közel nyolcvan zenész csatlakozott hozzá. Magukkal hozták a családjukat, így Bronisław Huberman erőfeszítései közel ezer életet mentettek meg. A zenészek számára nem volt könnyű döntés elhagyni az otthonukat, megszakítani a szakmai kapcsolataikat, és Palesztinába költözni.

De hallgassuk most ebben a szimfóniában a magyarok szólamait!

Silk Tibor első kürtösként játszott a Toscanini vezényelte első sorozatban. Ez az utolsó sajtóban fellelhető utalás rá.

A vonósok Pártos Ödön zeneszerzővel, kiváló brácsással kiegészülve már 1938-ban megalapították Izrael első kamarazenekarát, a Fenyves Kvartettet, amely számos tagcsere után aztán az államalapítás tiszteletére felveszi az Izrael Vonósnégyes nevet. Dr. Vincze Lászlóról, a vonósnégyes csellistájáról nem találunk sok adatot. Pártos Ödön külön fejezetet kap a kötetünkben. Nézzük inkább a Fenyves testvéreket!

Fenyves (Goldstein) Sándor és Fenyves Elsa lánya, Alice a Székesfővárosi Zenekar második hegedűpultját hagyta ott a palesztin kalandért. A vonósnégyes alapítása után nem sokkal csendes tanárkarrierre cserélte a koncertpódiumot. Nevével leginkább a tanítványai életrajzában találkozunk.

Fenyves Loránd
Fenyves Loránd

Fenyves Loránd kivételes életpályája változatosabb. 1934-ben Hubay Jenő legendás hegedűosztályai közül az egyik utolsóban végzett. Tizenhat esztendős volt, és egyetlen év alatt kijárta a művészképzőt. Mint nemzedéke minden magyar muzsikusának, számára is meghatározó volt Weiner Leó kamarazene-tanítása, és ő is látogatta egy ideig Kodály Zoltán zeneszerzésóráit. Az 1930-as évek Zeneakadémiája gazdag szellemi örökséget testált a hallgatóira.

„Akkoriban mindenütt a világon más idők jártak, így itt is. Például: Bartókkal nekem semmi dolgom nem volt. Na de Bartók tanított a Zeneakadémián! Feljött ugyanazon a lépcsőn, amin én is felmentem! Ha Bartók három órakor végigment a folyosón, én már fél háromkor ott vártam. S ha aztán otthon megkérdezték, mi volt, azt felelhettem: köszöntem Bartóknak! Persze ő nem válaszolt, észre se vett, de én egy méterre állva tőle, személyesen köszönhettem neki, s ez nekem elég öröm volt egész hétre!” – Így mesélt Fenyves Loránda tanulóéveiről.

1936-ban a Budapestre látogató Bronisław Huberman meghívta az akkor alakuló Palesztinai Szimfonikus Zenekarba. Csábító ajánlatot kapott ugyan egy svéd zenekartól is, ő mégis az úttörő vállalkozás mellett döntött. Egy fokozatosan benépesülő, szinte szakadatlanul háborús viszonyok között élő országban kellett részt vennie a zenekultúra megteremtésében. Toscanini, később Bernstein és seregnyi más világhírű karmester keze alatt játszott koncertmesterként, de gyakran szerepelt szólistaként is. 1940-ben az izraeli konzervatórium és zeneakadémia öt alapítójának egyike volt. Sok más, Magyarországról elszármazott muzsikussal együtt Izrael zenei életének meghatározó alakjává vált az új ország első éveiben.

„Egy más kor, más mentalitás, egy, a mostanitól eltérő zenefelfogás képviselője: olyan felfogásé, mely a művek legteljesebb komolyan vétele mellett is képes volt még megteremteni valamiféle bensőséges tegező viszonyt darab és előadó között. Ennek a pertunak pedig, melyet Fenyves minden apró frázisában, vonóhúzásában megfigyelhetünk – varázsa van” – írta róla Csengery Kristóf.

„Nincs saját metodikája, mégis, Fenyves Loránd a 20. század második felének egyik legnagyobb muzsikus-tanára. Az ő tanításának titka a mű lényegig hatoló ismeretében és a tanár-tanítvány kölcsönös tiszteletében, sőt szeretetében rejlik” – méltatta Kárpáti János.

Halász Péter pedig így ír Fenyves Lorándról: „A zenélés mindenek feletti, bensőséges tisztelete és az emberek bölcs belátásból fakadó megértése teszi őt olyan lenyűgöző személyiséggé, aki nemcsak óriási tudású muzsikusként, hanem atyai barátként is életre szóló nyomot hagy ismerőseiben és tanítványaiban.”

Az Izraelben eltöltött évek után 1956-ban Genfbe, majd pedig Kanadába költözött, ahol a Torontói Egyetemen kapott állást. A kanadai zenei élet aktív részese volt. Az 1980-as évek közepétől visszajárt Magyarországra koncertezni, és a Zeneakadémia növendékeit is segítette tanácsaival.

Száz éve, 1918. február 20-án született, és 2004. március 23-án hunyt el Torontóban.

Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvben is.