Hogy a címben említett gyümölcs egy centimétert sem gurult el a fájától, ebben a mostani, nehéz időszakban egy debreceni vállalkozó példája is bizonyítja.

A szálak a Szabolcs megyei Újfehértó községig vezetnek. Jó, tudom, a település ma városi rangot képvisel, de történetünk a negyvenes évek elején kezdődik, amikor a település még a keleti végeken lévő Szabolcsban sem tartozott a módosabb falvak sorába. Közel volt Nyíregyháza a megyeszékhely, az akkoriban menő, felkapott hely.

Felföldiék mégis úgy gondolták, maradnak Fehértón. Jóska, a családfő gondoskodott minden szerettéről. Dolgozott többhektáros földjén, de kereskedésből is igyekezett a mindennapit biztosítani. Ügyes, fiatal srác volt, bár néha kicsit önfejű, olykor hamar haragú, de igazán jószívű léleknek tartották.

A háborús felhők már gyülekeztek a falu felett is, a jelentős számú zsidó közösség tagjai – közel ezren laktak ott akkoriban – visszahúzódva, félve élték mindennapjaikat. Külön pékségük, zsinagógájuk – kettő is –, iskolájuk, orvosuk is tevékenykedett a településen. A vallási vezető, a rabbi jóban volt a többi egyház papjaival, egyfajta ökumenizmus jellemezte életüket.

József naponta szállította a zöldséget, gyümölcsöt, burgonyát a közösségnek, ha nem tudtak fizetni, türelmes volt. Mindig azt mondta: megbízom bennetek, addig sem költöm el a pengőt, amíg ti vigyáztok rá.

Aztán ’44 márciusában beütött, amiről addig csak hallomásból tudtak. Minden zsidót összegyűjtöttek, elvitték őket először Kállóba, majd onnan Nyíregyházára. Jóska befogta a lovakat, elment a nyíregyi gettóba, látta a balkányi, bökönyi, geszterédi, a környékbeli sárga csillagosokat, de hamar elzavarták. Az egyik magyar csendőr megszánta és megengedte, hogy a tíz zsák krumplit, amit magával vitt, letegye a kapuba. Majd ő kiosztja nekik, közölte kaján vigyorral. A férfi észrevette egyik régi ismerősét. A fiatalember ott állt a tömegben, kopottas öltöny volt rajta, hátrafésült frizuráját meg-megsimogatta, fürkészőn pillantott Józsefre. A másiknak azonnal beugrott, honnan ismeri. Schiffmann Laci az. Emlékezett rá, gyakran megfordult Fehértón. Bökönyből többen jártak át a híres fehértói jesivába, a zsidó vallási iskolába. Ő is köztük volt. Jóska elővett ötszáz pengőt – hatalmas pénz volt ez akkoriban –, és mindent egy lapra téve odament a csendőrök főnökéhez. Amaz először elfordult, aztán némi sugdolózás után kiemelte a sorból Lacit, majd ordítva küldte el mindkettőjüket a környékről.

A fiúk pillanatok alatt elhagyták a megyeszékhely téglagyárát. Csak néhány nap múlva értesültek arról, hogy marhavagonokban vitték el őket. Józsi házuk padlásán rejtegette Lacit. A bökönyi srác eredeti szakmája pék volt. A friss kenyér illata állandóan belengte a fehértói kis utcát és a környéket. A szomszédok soha nem tudták meg, honnan került állandóan meleg, ötkilós kenyér Felföldiék asztalára. Jutott az utcabelieknek, így nem firtatták a valóságot. Gyanították, hogy valami nem “kóser”, de nem jelentettek fel senkit. Amikor Horthy kiugrási kísérlete után a nyilasok házkutatást tartottak a Felföldi házban, friss kenyér és házi kolbász volt a vacsora. Véletlenül jutott az ott pöffeszkedő Kolosi testvérnek és bajtársainak is. Jóllaktak, majd hangos “kitartás” felkiáltással elmasíroztak. Laci a padláson reszketett, az élesztő és a kovász szaga átjárt mindent, de megúszták.

A háború után alig másfél tucatnyian jöttek vissza Auschwitzból Újfehértóra, a közeli Bökönybe még kevesebben. Laci csak a nővérét ölelhette magához, másik testvére Sanyi, szülei, rokonai, mind a gázkamrákban végezték.

Az élet lassan kezdett visszaállni a normális kerékvágásba, Jóska pedig úgy gondolta, továbbra is azt csinálja, amihez ért. Hozta, vitte a zöldséget a környékre, olykor cukor, só és liszt is került a saroglyába. Laci nem feledte, ki mentette meg az életét, felajánlotta segítségét barátjának.

Ketten – eszes fiatalok voltak –, együtt kezdtek dolgozni. Ment is az üzlet Tégláson. Az állomás mellett, a  Szoták kocsma tövében toronyig állt a káposzta, meg a burgonya, vitték Pestre vagonszám.

’47 végén apadni látszott a piac, fordulatról beszéltek az emberek, Jóska és Laci is majdnem becsődölt a káposzta bizniszbe, több tonnányi volt feltornyozva egy fészerben, amikor hősünk úgy döntött, szétosztja a káposztát Debrecenben. Így is történt.

Két évig dolgoztak együtt, mígnem Laci elment Pestre, Jóska egyedül maradt. Hónapokig látta el ingyen a holokausztból visszatérőket.

Felesége mindenben támogatta őt. Aztán 1954-ben megszületett fia, akit ő nemes egyszerűséggel csak második Józsefnek nevezett.

Azóta eltelt közel egy emberöltő, és a ma hatvanhat éves, újfehértói második József is örökölte apja minden vonását. Mentalitásában, habitusában, intézkedéseiben még némi hasonlóságot is mutat nem csak édesapjához, de az igazi Második Józsefhez, a kalapos királyhoz. Utóbbi tíz év alatt hatezer rendeletet hozott. Nos, Felföldi József, az édességgyáros is mindennap hoz néhány hasznos passzust cége és annak dolgozói számára. A király annak idején pillanatok alatt lerendezte az akkoriban Magyarországon élt 83 ezer zsidó problémáit, integrálta őket. A mostani főnök lelkesen támogatja a rászorulókat, kiváló kapcsolatot ápol – többek között –  Izraellel is.

És ezekben a napokban újra kitalálta, hogyan legyen úrrá a vandál vírus okozta borzalmakon. Egyik terméke a multivitaminos Vitaguru a legjobb immunerősítők közé tartozik. Első lépésként természetesen Újfehértóra vitte szállítmányát.

– Az apám most biztosan rábólintana, sőt azt kérné, vigyek mindenhová. Meg is teszem. Szülőhelyem után – édesanyám most is ott él, túl van a kilencvenhetedik születésnapján – szeretném, ha mindenkinek segíthetnék. Igaz az, amit a nagy chilei költő Pablo Neruda írt: “Te jelen vagy, az alma, nyúlj érte fel a fádig, fogd kezedbe, sugárzik, mint valami csillag, no, tépd le, harapj belé és vágj fütyörészve további útjaidnak”