Rivlin nem hosszabbította meg Ganz kormányalakítási megbízását

Ganz és Rivlin, a köztársasági elnök rezidenciáján Jeruzsálemben - fotó: Kobi Gideon / GPO
Ganz és Rivlin, a köztársasági elnök rezidenciáján Jeruzsálemben - fotó: Kobi Gideon / GPO

Reuven Rivlin államelnök nem hosszabbította meg Beni Ganznak, a centrista Kék-Fehér párt elnökének kormányalakítási megbízását Izraelben – jelentette a Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet vasárnap.

Rivlin azzal indokolta döntését, hogy az átmeneti kormányt vezető Benjamin Netanjahu, a Likud párt elnöke nem erősítette meg, hogy közel járnának a megállapodáshoz az egységkormány létrehozásáról.

Korábban a kormányalakításra felkért Beni Ganz kéthetes hosszabbítást kért Rivlin államelnöktől, mivel az eddig rendelkezésére állt huszonnyolc nap alatt nem sikerült megállapodásra jutnia Benjamin Netanjahuval.

A katonai rádió értesülései szerint a múlt kedden már elkészített – és csak aláírásra váró – egyezménytől a Likud párt visszalépett, miután elsősorban a bírók kinevezésébe követelt beleszólást.

Az izraeli törvények értelmében ha hétfő éjfélig nem születik egyezség, akkor a kneszet dönthet új kormányfőjelöltről a következő huszonegy napban. Ha egy parlamenti tag mögé állnak a százhúsz képviselőből hatvanegyen, akkor az illető két hetet kap kormányának létrehozására. Ha viszont három héten belül nem sikerül ilyen személyt találni, akkor automatikusan negyedszer is választásokat írnak ki.

Vasárnap a márciusi választásokon a baloldali pártszövetséghez tartozóként indult Orly Levi-Abekasis bejelentette, hogy miniszterelnökként Benjamin Netanjahut, továbbá a jobboldali-vallásos tömb kormányalakítását szeretné látni. Levi-Abekasis átállásával Benjamin Netanjahu kormányalakítását a kneszet ötvenkilenc képviselője támogatja az eddigi ötvennyolc helyett.

“Egyetlen választópolgárt sem képvisel, aki a listánkra szavazott. Megvetendő módon ellopta a baloldali szavazatokat személyes előnyszerzés érdekében. Az ő és Netanjahu közötti politikai megvesztegetési megállapodást azonnal fel kell tárni” – nyilatkozott Nitzan Horowitz, a korábban közös pártszövetségben indult baloldali liberális Merec párt vezetője Orly Levi-Abekasis bejelentése után.

Izraelben egy éven belül háromszor tartottak parlamenti választásokat, melyek után mindeddig nem sikerült senkinek sem kormányt alakítani, mert nem tudták megszerezni a százhúsz tagú kneszet legalább hatvanegy törvényhozójának támogatását.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.