A koronavírus terjedésétől tartva a holokauszt túlélők jelenléte nélkül kezdődik meg a holokauszt zsidóüldözéseire emlékező izraeli nap, a jom hasoá hétfő este – jelentette a helyi média.
Főként a közösségi médiában, a Facebook élő közvetítéseiben, és csak nagyon kevés ember részvételével rendezik meg idén a jom hasoá megemlékezéseit, melyekről éppen a túlélők fognak hiányozni, akik a fertőzés elkerülése végett hetek óta otthonaikban, karanténban élnek.
Izraelben a Jediot Aharonot című újság honlapja, a Ynet szerint 189 500 holokauszt túlélő és a holokauszt alatt elkövetett antiszemita zaklatás áldozata él.
A megemlékezés napját idén is a Jad Vasemben, a Holokauszt emlékmúzeumában tartandó ünnepség nyitja. Ezúttal azonban – szemben a több évtizedes szokásokkal – előre rögzítették a megemlékezést, ahogy a hatmillió áldozat nevében hat túlélő meggyújtja a szokásos hat fáklyát, és felvételről kerül adásba az esemény.
Kedden a Jad Vasem koszorúzási ünnepségén is csak az államelnök, a miniszterelnök és néhány állami tisztviselő vesz részt: idén elmarad a rendezvényről a közönség.
Idén Auschwitz felszabadítása hetvenötödik évfordulójának jegyében rendezik meg a keddi megemlékezést a Gázai övezet melletti Jad Mordecháj kibucban, ahol elsősorban lengyel túlélők és gettóharcosok telepedtek le a háború után.
A rendezvény azonban virtuális lesz, s csak a képernyőn jelenik meg Reuven Rivlin államelnök, aki beszédet mond. Asdódban a helyi iskolások kezdeményezésére ünnepséget tartanak egy helyi idősotthon ablakai előtt az utcán, amit a túlélők szobáikból láthatnak. A város ifjúsági mozgalmainak szervezésében huszonöt helyen a diákok visszaemlékezéseket olvasnak fel, és a vészkorszakról szóló dalokat énekelnek hétfő este.
A Tel-Aviv meletti Givatajimban a középiskolások ajándékokat készítettek a városukban élő nyolcszáz túlélőnek, amiket szüleik és a városi vezetők segítségével az ajtók elé helyezve osztanak szét, anélkül, hogy megérintenék az időseket.
Tel-Avivban mára 10 500-an maradtak, a túlélők szintén virágot és emlékplakettet kapnak a város fiataljaitól. Rison Lecionban a Facebookon élő közvetítést tartanak a városi holokauszt emlékműnél rendezett megemlékezésről. Közvetíteni fogják az „emlékezés a szalonban” sorozat keretében felvett egyik visszaemlékezést, a kilencvenegy éves Magda Barz történetét, aki tizenöt évesen élte túl Auschwitz borzalmait.
Idén is az észak izraeli Kibuc Lohaméj Hagetaot, vagyis a gettóharcosok kibuca lesz a zárórendezvény helyszíne, de ezúttal ott is előre, kevés résztvevővel rögzített megemlékezést tartanak.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója