Az eperfa alatt, idegen tekintetektől rejtett piciny virágoskertünkben ér a jeruzsálemi szirénaszó.
Meggyilkolt rokonaimra gondolok. Utolsó éveik jogfosztott, megvetett voltára. A kirekesztő társadalom embertelen közönyére. A cinkos némaságra, a véres együttműködésre.
A végső napok sikoltó őrületére. Utolsó perceikre a gázkamrában.
Rettentő gondolat szorongat. A zsidó nép újjászületését szörnyű véres áldozat előzte meg.
Szirénaszó. Néma gyászban egyesülve, meggyilkolt áldozatok millióit idézzük most ide. Akik sosem látták meg Ciont.
Visszamenekülök a jelenbe. Virágfényes napsütés. Pici gyermekeimre nézek. Boldogok. Hogy mondjam el nekik?
