Az imádott/gyűlölt Bagac és a kneszet

Mai kirándulásunk először a politikusok hatalmát olykor korlátozó, és ezért a jelenleg hatalmon lévő jobb szélen gyűlölt, és ugyanezért a baloldalon nagyra tartott Bagac épületébe vezet. Merthogy a Bagac nemcsak az alkotmánybíróságként is funkcionáló legfelsőbb bíróság épülete, hanem egyben látogatható látványosság is. Szintúgy a kneszet, oda is benézünk. Ma nem kell bakancsot húznunk, „rendes” cipő is jó lesz.

Gyorsan járjuk körbe, teljes pompájában és méltóságában, még mielőtt a következő két hétben villámszavazásokkal a kneszet alaposan megcsonkítja jogköreit a Netanjahu-Ganz egyezmény értelmében. Minek az a fránya alkotmányosság, ha egyszer egy populista politikus menteni próbálja az irháját?

A Bagac 1992-ben költözött Jeruzsálem belvárosából, az orosz negyed egyik lepukkant épületéből mai, méltóságteljes és tiszteletet sugárzó otthonába. Így végre egymás mellé került a demokrácia három alappillére: a bíráskodás, a végrehajtás és a törvényhozás, vagyis a bíráskodás legfőbb grémiuma, a Bagac, a végrehajtó kormányzati negyed, és a törvényhozó kneszet.

Az 1986-os nemzetközi pályázaton a Karmi testvérek, Ada és Ram Karmi tervei győztek, tehát a Rotschild család Jad Hanadiv nevű alapítványából megindulhatott az építkezés. Rögtön a bejáratnál, balra amolyan szocreálos festmény emlékeztet a tervezőkre, az adományozókra, az akkori politikai vezetőkre, és persze magára a bíróságra, bírákra is.

A Bagac palotát szokás amiatt ostorozni, hogy nem eléggé funkcionális, de szépségét még senki sem vonta kétségbe. Egyszerű, Jeruzsálemben tipikus anyagokból építették, s építészeti nyelve dialógust folytat több ismert helyi épülettel és a dicső múlttal, még a Szentéllyel is. Kertjének formája az Austen Harrison tervezte, harmincas években épült Rockefeller múzeumra hajaz, ami viszont a Szentély udvarát idézi fel.

A festmény megcsodálása után széles lépcső vezet fel az emeletre, ahol a tárgyalótermek vannak. A lépcső oldalán jobbra a Siratófal köveire emlékeztető fal áll, s szemben Jeruzsálem egyik legjobb kilátóhelyén állunk, ahol a hatalmas üvegfalakon túl a mai város nyüzsgő életét nézhetjük, persze benne először is Nahlaot negyedének 19-század végi házait. Minden együtt, ezeréves történelmi hagyomány, cionista újjászületés, és a mai élet, persze építészetül, s szinte kő-költeményben elmondva.

Fent az emeleten, jobbra egy gyönyörű könyvtár az összes létező törvénykönyvvel. Innen nyílik a folyosó az öt, egymáshoz hasonló, de kicsit mégis más, elegáns tárgyalóteremhez. Ezekben üléseznek a legfelsőbb bíróság bírái, akiknek kinevezési jogát egyre jobban maguknak követelik a jobboldali politikusok, hogy szép új világot teremthessenek segítségükkel, vagy legalábbis ne akadályozzák meg őket semmiben. A termeket természetes napfény világítja be, s ezeknek szerkezete is a Szentélyt idézi. Korunkban a vallási vezetés helyébe a jogrend, a földi igazság lépett, a mai kohen hagadol pedig a bíróság elnöke – sugallják.

Azt remélve, hogy így is marad, kisétálunk az épületből, s egy csodálatos rózsalugasban találjuk magunkat. Igen, ez itt a híres rózsakert. 2003-ban a világ 11 legszebb rózsakertje közé választották. 1981-ben nemzetközi rózsakiállítást rendeztek Jeruzsálemben, (igen, pont mint Örkénynél), és utána nem tudták mi legyen az országok különleges kertecskéivel. Úgyhogy megtartották, szépítgették, és ma ez a nemzetek rózsakertje a világ minden részéből való rózsákkal, több mint 400 fajtával.

Ami egyenesen át is vezet minket a szintén látogatható kneszetbe. Azért a bejárattal szemben előbb nézzük meg a bronzszobor-Menórát, a britek engesztelő ajándékát, amivel 1956-ban szándékuk szerint teljesen helyrehozták a két világháború közötti mandátum időszak minden fiaskóját. Ez a mi Feszty-körképünk, rajta mindenki, aki számít, a Bibliától egészen az államalapításig. Mindent tud, amit egy ilyen történeti tárgyú megrendelt alkotásnak tudnia kell. De egy milliméterrel sem többet…

És végre itt a kneszet, alkotmányosságunk másik pillére, ahol a törvényeket hozzák. Neve a kneszet hagdola, vagyis a nagygyűlésből van, ami a zsidó hagyomány szerint 120 írástudó, bölcs és próféta csoportja volt, akik a próféták korának végétől üléseztek egészen a rabbinikus judaizmus kifejlődéséig, kb. i.sz. 200-ig.

Ez az intézmény nevezi ki az államelnököt és ellenőrzi a kormányt, persze a törvényhozás mellett, mert törvénykezik is. Izraelnek máig sincs alkotmánya, alaptörvényekben kezdték el rögzíteni a legfontosabb törvényeket, de még igencsak szivacsosak ezek a jogszabályok. De most ne ezekkel a lényegtelen részletkérdésekkel foglalkozzunk, hanem az épülettel.

1966-ban, augusztus 30-án adták át 6000 illusztris méltóság jelenlétében. 44 parlamenti elnök és 47 diaszpórabeli zsidó közösség képviselője utazott ide a szép kék-fehér szalag átvágására. Persze ezt is a Rotschildok fizették. Előtte Jeruzsálem belvárosában, még előtte – a függetlenségi háború idején – az akkori tel-avivi operában üléseztek a bölcs honatyák, és a lelkes honanyák.

1957-ben írták ki a nemzetközi pályázatot az épületre, amit a Lengyelországban született német-zsidó építész, Joseph Klarwein nyert meg. Persze sokan támadták a terveket, hogy uncsi és nem elég modern, s még csak nem is zsidós, merthogy leginkább a görög Parthenonra hasonlít szerkezetileg. Mások szerint viszont éppen hogy modern, kiválóan alkalmazza a vasbetontechnológia vívmányait, egyszerre klasszikus és újszerű, és négyszög alapjával jelzi: mind egyenlőek vagyunk (voltunk napjainkig) a törvény előtt.

Kinek a pap, kinek a papné. Nekem nagyon bejön ez az egyszerre múltba révedő, de ugyanakkor újszerű struktúra, tetszik egyszerű és alacsony négyszögletessége, ha lehet ilyet mondani földhözragadtsága, kicsit olyan is mint egy stilizált sátor, ami a nomadizáló zsidó ősatyákat is bevonja a cionista álomba, és a posztcionista ébredésbe.

Ha elült a korona, javaslom kedves Olvasóinknak, hogy maguk is sétáljanak be, előre be kell jelentkezni, de szabad látogatni, és ki-ki alakítsa ki véleményét. Aztán bent nézze meg a Chagall szőttest a falon, és ha szerencséje van, még kezet is foghat egy képviselővel, aki mindent megígér neki, aztán gondolkodás nélkül összes ígéretével ellenkezően cselekszik a választások után, és nem sül le a pofájáról a bőr.