Az ősi-új országban héberül irodalmat írni kemény dió volt az első generáció számára, hiszen nem az anyanyelvükön alkottak, s akkoriban az sem volt magától értetődő, hogy útépítés, kibucteremtés, honfoglalás mellett a művészetek „luxusával” foglalkozzanak. Pedig a héber nyelv élő nyelvvé tétele, a szellemi hazatalálás legalább olyan fontos volt az új, közös otthon, Izrael megteremtéséhez, mint a tető felhúzása a fejünk fölé. Avigdor Hameiri, alias Feuerstein Avigdor a héber irodalom egyik első jelentős alkotója, aki magyarként az izraeli kultúra megteremtőinek csarnokában is örökre biztosította a helyét.
A kárpátaljai haszid környezetből a századelőn Budapest nyüzsgő kávéházi világába pottyant, és ott is rögtön a legszínvonalasabb, legmodernebb kultúra világába, a Nyugat folyóirat és Ady Endre köreibe. A jesiva után a pesti rabbiképzőben tanult, valahol útközben cionista lett, s a New York kávéházban üldögélve és újságot írva a héber nyelv felé fordult.
Első héber versét 1909-ben, első héber verseskötetét 1912-ben adták ki Budapesten. De körülötte szinte minden zsidó magyarabb próbált lenni a leghétszilvafásabb, magát Töhötömig visszavezető kisnemesnél, és így nem figyeltek fel a próbálkozására, s nem volt olvasóközönsége. Héberül író orosz és lengyel zsidó irodalmi körökhöz juttatta el hát a verseit, ahol annál lelkesebben közölték és értékelték.
Az elsők között vonult be a k. u. k. hadseregbe, ahol két év galíciai frontszolgálat után orosz hadifogságba került. 1917-ben kitört az orosz forradalom, fogsága véget ért, és vándorolni kezdett az orosz–ukrán sztyeppén, s előbb Kijevbe, majd Odesszába került. Ott csatlakozott egy héberül író zsidó alkotóközösséghez, együtt felkerekedtek, és 1921-ben az akkori brit mandátum területére költöztek, ahol hamarosan végérvényesen Avigdor Hameirire változtatta a nevét.
Tel-Avivban telepedett le, és bár még alig voltak modern héber szavak, ő expresszionista verseket írt velük, és persze újságcikkeket a napi megélhetése fedezésére. Később saját folyóiratokat is alapított Lev Hadas (Új szív) és Hamahar (A holnap) címmel, amelyekben az újságírók örök szerepét vállalva kitartóan ostorozta korának minden visszásságát. Munkássága legnagyobb irodalmi visszhangját héberül írt első világháborús regényével, A nagy őrülettel érte el 1929-ben.
Közben sokoldalú művészként már két évvel korábban, 1927-ben megnyitotta Izrael első szatirikus színházát, hogy átplántálja a magyar kabaré haladó polgári hagyományát új hazájába. A vízforralóról elnevezett Hakumkum színházban mindent megírt: kabarétréfákat és dalokat, jeleneteket és vicceket. A Hakumkumba beszállt a szintén pesti Eliezer Donát és négy színész, s a kulisszát, a műsorfüzetet és a plakátokat Peszah Ir-Saj (Irsai István) készítette az 1920-as évek kubista stílusában.
Az első bemutatóra négy hónapos próbafolyamat után került sor Tel-Avivban, a Sulamit zeneiskola nagytermében, egyesek szerint csak ötven-hatvan, mások szerint százhatvan főből álló közönség előtt. A Hakumkumban minden nagyon európai volt az akkori haluci Tel-Avivhoz képest: szmokingos férfiak, elegáns nők, Eliezer Donát is csokornyakkendőben konferált. Kifiguráztak mindent és mindenkit a műfaj legszentebb hagyományai szerint, de első bemutatójukkal nem arattak nagy sikert. Tel-Avivban ugyanis akkor még ismeretlen volt ez a műfaj, s eleinte nem értették a bolondozásukat. De hamarosan népszerűbbek lettek, s állandó otthonra leltek a Bet Haam nagytermében, sőt még Jeruzsálembe is eljutottak vendégszerepelni. Az első programot hússzor adták elő, ami akkoriban szép sikert jelentett a jisuv alig százharmincezres héber közönsége számára, akiknek jelentős része még alig bírta ősei nyelvét, és nem tudott színházba járni héber nyelvű darabokra.
A Hakumkum még nyolc előadást hozott össze alig kétéves fennállása alatt, ami igen intenzív munkára utal. Új színészek és szerzők is csatlakoztak, de továbbra is Avigdor Hameiri felelt a színre vitt szövegek nagy részéért.
Önálló alkotásai mellett műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra. Neki köszönhetjük a Nyugat legnagyobbjainak, Adynak, Karinthynak, Babitsnak, Kosztolányinak a megismertetését a héber nyelvű közönséggel, de mellettük a korábbi magyar klasszikusokat, vagyis Jókait, Petőfit, Aranyt is bevitte a héber nyelvű költészet panteonjába. Különösen nagy sikert ért el Madách Imre Az ember tragédiájának átültetésével, amelyet először 1924-ben Varsóban adtak ki héberül. Halála előtt két évvel, 1968-ban az ország legnagyobb elismerésével, Izrael-díjjal jutalmazták a munkásságát, ennek ellenére jobb sorsra érdemes életműve Izraelben mára nagyrészt méltatlanul feledésbe merült.
Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvünkben is. Megvásárolható >>
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
